Visszavonulás


Kabók Zita  2005.4.5. 16:26

Manchesteri munkatársunk története a váratlanul érkezett földijeiről, akik optimistán nekivágtak a nagyvilágnak, mert azt hitték, nyugaton az élet egyszerűbb, ott a legkönnyebb a pénzkeresés.

A következő nap is ugyanúgy kezdődik, mint a többi az elmúlt héten. A fiúk reggeltől estig munkát keresnek -- de semmi kecsegtető hír, sőt egyre rosszabb. A pénz gyorsan fogy, bevételük pedig nincs, szállásuk meg pláne. Egy napon biztató hírekkel érkeznek: miszerint találkoztak egy szlovák fiúval, akinek van egy háza, amelyet kiad nekik. Halvány reménysugár a párás és szürke Angliában. Én ugyan kételkedem abban, hogy előleg nélkül befogadja őket, de a fiúk erősködnek, hogy semmit sem kell fizetniük a lakbéren kívül. Közeledik a hétvége, így ismét felhívják a fiút, de kiderül, hogy előleg nélkül bizony nem megy. Már se pénz, se lakás, a helyzet nagyon leromlik.

A munkahelyeken mindenki ígérget: gyertek vissza ekkor meg akkor, menjetek ide meg oda -- pontos választ senki sem ad. Mi is egyre idegesebbek vagyunk, hiszen a lakásunkban lakik négy fiú, és semmi remény arra, hogy a helyzet hamarosan megváltozik. A lakótársunk nemsokára visszajön a szabadságáról. A fiúk is tudjak, hogy ez az utolsó hétvégéjük nálunk, aztán menniük kell.

Finoman megemlítem nekik, hogy fizethetnének, hiszen rendszerint így szoktunk megegyezni, ha a barátok, barátnők nálunk maradnak. Nem nagyon tetszik nekik a javaslat, kritikát is kapok egyiküktől, és egy megjegyzést, hogy ő bizony fordított esetben biztosan nem fogadna el tőlem pénzt. Úgy gondolom a fordított eset otthon az lenne, hogy anyucija és apucija befogad ugyan minket pár napra, és ők fizetik a számlákat – nem a nevezett fiú. Itt viszont más a helyzet: itt mindnyájan keményen megdolgozunk minden fontért. Persze én sem azt várom, hogy fizessenek egy halom pénzt, de talán hozzájárulhatnának egy kicsit, vagy legalább segítenének, és normálisan viselkednének…

Eljön a (majdnem) utolsó este, a fiúk elmennek. Mi kitakarítunk, összerakodunk, pihenünk. Vasárnap van. A fiúk közül ketten London felé veszik az útjukat, barátokhoz mennek, a másik kettő csak úgy elindul a semmibe. Este tízkor jön egy esemes tőlük, melyben azt kérik, maradhassanak meg egy éjszakát, másnap pedig elmennek Hollandiába. (Anglia már nem is elég?) A fiúk az utolsó napon kedvesek voltak, és mindent megköszöntek. Szívből kívántam nekik sok szerencsét.…

…A történet itt befejeződik, azóta nem közölték velem, mi lett a történet vége. A hozzám érkező hírek szerint az egyikük Londonba ment, és egy zsidó családnak kezdett el dolgozni. A másik rögtön hazaindult. Ketten eltöltöttek Hollandiában egy-két hetet, aztán ők is az édes otthont választották.

A legutolsó hírekben az egyik fiútól azt hallottam, hogy soha többé nem akar külföldre menni, neki otthon tökéletesen megfelel. A másik ismét Hollandiába szeretne menni, mert állítólag kecsegtető ígéreteket kapott. Közben otthon olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a fiúknak már nagyon jó munkahelyük van. Azóta meglehet, már én is gonosz boszorkánnyá változtam a történeteikben …

Most magam előtt látom az arcukat, amikor megérkeztek: tele vágyakkal, tetterővel és reményekkel. Nevettek, viccelődtek, feszítette őket az energia, és alig bírták kivárni, hogy meghódítsák a munkaerő-piacot. És látom őket, amikor elmentek: csalódottan vonszolják a kofferokat a lépcsőn lefelé, amikből a ruhák talán még egyszer sem kerültek elő. Húzzák a csomagokat a vizes járdán, néha felszökik a víz, és égő cigarettacsikket dobnak a földre. Fáradtak, kifacsartak, a léptük sem bizakodó már. De talán elmondhatják, hogy itt is voltak.-- Manchesterben.

Hihetetlen számomra, hogy az életerős, tettre kész, belevaló fiúk, akiket itt rögbijátékosoknak véltek, ilyen hamar feladták a reményt, és mindazt, amiért idejöttek. Semmi küszködés, semmi igyekezet, semmi kitartás. Hamar túladtak a nézeteiken, melyek néhány héttel ezelőtt még megrendíthetetlenek tűntek.
De talán már belátják, hogy mégsem olyan könnyű talpon maradni egy idegen világban, nem egyszerű beilleszkedni a másféle társadalomba, pláne egzisztenciát teremteni, és megspórolt kövér bankókat hazavinni. Talán most már ők is elhiszik, hogy itt sem röpködnek pénzérmék a levegőben. És hiába száguldozik annyi BMW és Jaguár, az élet nem ezzel kezdődik, és nem is erről szól.
Bizony az élet idegen földön olyan, mint a művészet -- születni kell rá.

(Vége)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Váratlan vendégek

Kabók Zita

Manchesteri munkatársunk igaz története arról, hogyan nyújtott jó szívvel és gyanútlanul szállást földijeinek, és azok hogyan éltek vissza a vendégszeretetével.

2005.2.22.   

A rovat további cikkei

Legyen rend a táskában!

PR-cikk

Köztudott, hogy a nők szeretnek úgy elindulni otthonról, akárhová mennek is, hogy szinte minden helyzetre fel legyenek készülve.

2020.9.16.   


Tíz érdekesség a kézilabdáról

A kézilabda, mint labdajáték egy népszerű sport.

2020.1.2.   


Az online társkeresés előnyei

Milyen előnyei vannak az online társkeresésnek? Az ismerkedés világa igen nagyot fordult az elmúlt évtizedekben.

2019.12.19.   


Kell-e nekünk? (X)

PR-cikk

Kell-e nekünk a karácsonyi ajándékvásárlási láz?

2019.12.19.   


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2019.12.17.   


Miként segíthet a párterápia?

Egy párkapcsolat rendkívül érzékeny dolognak számít. Elég egyetlen negatív tényező és máris kibillenhet még a legharmonikusabb kapcsolat is az egyensúlyából.

2019.9.11.   


Hüvelykujj

Póda Erzsébet

Vajon melyik a kezünk leggyakrabban használt ujja manapság?

2019.5.5.   


Művészek vagyunk

Oriskó Renáta

Egy valami közös bennünk, művészek vagyunk, az élet művészei.

2019.4.29.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2019.4.28.   


A nők közötti barátság

Póda Erzsébet

A női barátságok különleges kapcsolatok: áthatja őket a jellegzetes női gyengédség. Nem is csoda, hiszen számukra fontosak az érzelmek.

2019.3.22.    24


Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2019.1.10.    13