Visszavonulás
Manchesteri munkatársunk története a váratlanul érkezett földijeiről, akik optimistán nekivágtak a nagyvilágnak, mert azt hitték, nyugaton az élet egyszerűbb, ott a legkönnyebb a pénzkeresés.
A következő nap is ugyanúgy kezdődik, mint a többi az elmúlt héten. A fiúk reggeltől estig munkát keresnek -- de semmi kecsegtető hír, sőt egyre rosszabb. A pénz gyorsan fogy, bevételük pedig nincs, szállásuk meg pláne. Egy napon biztató hírekkel érkeznek: miszerint találkoztak egy szlovák fiúval, akinek van egy háza, amelyet kiad nekik. Halvány reménysugár a párás és szürke Angliában. Én ugyan kételkedem abban, hogy előleg nélkül befogadja őket, de a fiúk erősködnek, hogy semmit sem kell fizetniük a lakbéren kívül.
Közeledik a hétvége, így ismét felhívják a fiút, de kiderül, hogy előleg nélkül bizony nem megy. Már se pénz, se lakás, a helyzet nagyon leromlik.
A munkahelyeken mindenki ígérget: gyertek vissza ekkor meg akkor, menjetek ide meg oda -- pontos választ senki sem ad. Mi is egyre idegesebbek vagyunk, hiszen a lakásunkban lakik négy fiú, és semmi remény arra, hogy a helyzet hamarosan megváltozik. A lakótársunk nemsokára visszajön a szabadságáról. A fiúk is tudjak, hogy ez az utolsó hétvégéjük nálunk, aztán menniük kell.
Finoman megemlítem nekik, hogy fizethetnének, hiszen rendszerint így szoktunk megegyezni, ha a barátok, barátnők nálunk maradnak. Nem nagyon tetszik nekik a javaslat, kritikát is kapok egyiküktől, és egy megjegyzést, hogy ő bizony fordított esetben biztosan nem fogadna el tőlem pénzt. Úgy gondolom a fordított eset otthon az lenne, hogy anyucija és apucija befogad ugyan minket pár napra, és ők fizetik a számlákat – nem a nevezett fiú. Itt viszont más a helyzet: itt mindnyájan keményen megdolgozunk minden fontért. Persze én sem azt várom, hogy fizessenek egy halom pénzt, de talán hozzájárulhatnának egy kicsit, vagy legalább segítenének, és normálisan viselkednének…
Eljön a (majdnem) utolsó este, a fiúk elmennek. Mi kitakarítunk, összerakodunk, pihenünk. Vasárnap van. A fiúk közül ketten London felé veszik az útjukat, barátokhoz mennek, a másik kettő csak úgy elindul a semmibe. Este tízkor jön egy esemes tőlük, melyben azt kérik, maradhassanak meg egy éjszakát, másnap pedig elmennek Hollandiába. (Anglia már nem is elég?) A fiúk az utolsó napon kedvesek voltak, és mindent megköszöntek. Szívből kívántam nekik sok szerencsét.…
…A történet itt befejeződik, azóta nem közölték velem, mi lett a történet vége. A hozzám érkező hírek szerint az egyikük Londonba ment, és egy zsidó családnak kezdett el dolgozni. A másik rögtön hazaindult. Ketten eltöltöttek Hollandiában egy-két hetet, aztán ők is az édes otthont választották.
A legutolsó hírekben az egyik fiútól azt hallottam, hogy soha többé nem akar külföldre menni, neki otthon tökéletesen megfelel. A másik ismét Hollandiába szeretne menni, mert állítólag kecsegtető ígéreteket kapott. Közben otthon olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a fiúknak már nagyon jó munkahelyük van. Azóta meglehet, már én is gonosz boszorkánnyá változtam a történeteikben …
Most magam előtt látom az arcukat, amikor megérkeztek: tele vágyakkal, tetterővel és reményekkel. Nevettek, viccelődtek, feszítette őket az energia, és alig bírták kivárni, hogy meghódítsák a munkaerő-piacot. És látom őket, amikor elmentek: csalódottan vonszolják a kofferokat a lépcsőn lefelé, amikből a ruhák talán még egyszer sem kerültek elő. Húzzák a csomagokat a vizes járdán, néha felszökik a víz, és égő cigarettacsikket dobnak a földre. Fáradtak, kifacsartak, a léptük sem bizakodó már. De talán elmondhatják, hogy itt is voltak.-- Manchesterben.
Hihetetlen számomra, hogy az életerős, tettre kész, belevaló fiúk, akiket itt rögbijátékosoknak véltek, ilyen hamar feladták a reményt, és mindazt, amiért idejöttek. Semmi küszködés, semmi igyekezet, semmi kitartás. Hamar túladtak a nézeteiken, melyek néhány héttel ezelőtt még megrendíthetetlenek tűntek.
De talán már belátják, hogy mégsem olyan könnyű talpon maradni egy idegen világban, nem egyszerű beilleszkedni a másféle társadalomba, pláne egzisztenciát teremteni, és megspórolt kövér bankókat hazavinni. Talán most már ők is elhiszik, hogy itt sem röpködnek pénzérmék a levegőben. És hiába száguldozik annyi BMW és Jaguár, az élet nem ezzel kezdődik, és nem is erről szól.
Bizony az élet idegen földön olyan, mint a művészet -- születni kell rá.
(Vége)
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Váratlan vendégek
Manchesteri munkatársunk igaz története arról, hogyan nyújtott jó szívvel és gyanútlanul szállást földijeinek, és azok hogyan éltek vissza a vendégszeretetével.
2005.2.22.
A rovat további cikkei
Álmaink nem hazudnak
Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.
2024.11.5. 55
Évszakváltás – ruhatárcsere
Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.
2024.10.22. 4
Kiszállni a komfortzónából!
Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.
2024.9.23. 13
Égető nyár
A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.
2024.7.19.
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2024.6.18.
Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen
Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.
2024.3.5.
Esély a jófiúknak
A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.
2024.2.19.
9 tipp az anyagi stabilitásra
Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.
2023.1.15. 5