A bábanéni

Huszár Ágnes  2012.1.16. 6:57

Egy képesített bábaasszony visszaemlékezései...

Már nem emlékszem, mikor és hogyan akadtam rá a világhálón Szécsi Mária Szegények bábája című könyvére, de azt tudom, hogy rögtön letöltöttem a Magyar Elektronikus Könyvtárból ezt az e-könyvként is elérhető írást. A visszaemlékezéseket tartalmazó könyv alcíme is sokat elárul: Egy bába emlékei, 1928-1956.

Amikor elkezdek olvasni egy könyvet, általában előnyben részesítem nemcsak az előszót (ha van ilyen a kiadványban), hanem az utószót is. Így az e-könyv olvasón hátralapoztam, és megtudtam, hogy Szécsi Mária képesített bábaasszonyként csaknem harminc esztendőn át szülő nők segítségére volt az 1930-1950-es években, az alföldi tanyavilágban. A hivatását gyakorló asszony tapasztalatairól és a tanyasi világban élők küzdelmeiről szóló visszaemlékezéseket maga a bábanéni meséli el. Leánya, Mária az ő emlékére 1998-ban adta közre a történeteket.

A könyvben érdekességként szerepel Szécsi Mária oklevelének másolata, amely szerint „tisztességes SZÉCSI MÁRIA, férj. Nemes Andrásné, aki Simonyifalva községben 1900 évben született, a m. kir. Ferencz József Tudományegyetem Női Klinikájával kapcsolatos Bábaképző Intézetben az 1927/28. évi tanfolyamon rendszeres elméleti és gyakorlati oktatásban részesült, előttünk az alulírott napon tanultságára nézve szigorú vizsgálatot állott ki, gyakorlati ügyességéről is alapos próbát tett s így a BÁBAMESTERSÉG GYAKORLÁSÁRA KÉPESNEK ÉS ALKALMASNAK BIZONYULT. Ezek alapján, miután a törvényszabta esküt letette, mi SZÉCSI MÁRIA férj. Nemes Andrásnét a magyar királyi Minisztériumtól reánk ruházott hatalomnál fogva, az esküjében tett fogadalom hű megtartásának, valamint az illetékes utasítások és szabályrendeletek pontos követésének feltétele mellett tanult és dolgában jártas bábának elismerjük és a BÁBAMESTERSÉG SZABAD GYAKORLÁSÁRA EZENNEL FELJOGOSÍTJUK.”

A bábanénit közelebb hozza az olvasókhoz a róla készült portréfotó és a Szegedi Bábaképző Intézet 1927-1928. évi tanfolyamának végzős növendékeit és tanáraikat ábrázoló fénykép is.

Szécsi Mária férje halála után arra kényszerült, hogy egyedül tartsa el ötéves kislányát. Sokat beszélgetett egy idősebb bábaasszonnyal, és akkor alakult ki benne a gondolat, hogy elvégezi a bábaképzőt, és hivatásos bábaként fog dolgozni. A tanfolyam elvégzéséhez szükséges pénzt többféle munka elvállalásával gyűjtötte össze, közben pedig készült a felvételire. A 10 hónapos képzést sikeresen elvégezte, de tudta, hogy ez idő alatt csak a legszükségesebb ismereteket sajátították el. Először magánbábaként dolgozott, habár sok család nem tudta kifizetni a 12 pengőt a szülés levezetéséért. Majd községi bába lett egy olyan faluban, amelyhez egy tanyai körzet is tartozott. A fizetéséért teljesen díjtalanul kellett a szegények szülését levezetnie, és szülés után nyolc napon keresztül minden nap meg kellett látogatnia a családot: az anyát ellátni, az újszülöttet pedig megfürdetni. „Abban az időben nagyon sokan voltak a szegények, és a szegények mindég szültek. Annyi szegény szülőnő mellett már nem volt időm magánpraxist folytatni, bár engedélyem továbbra is volt rá. Éppen ezért hosszú évek teltek el addig, amíg egy kerékpárt tudtam magamnak venni.” – olvasható az első írásban.

A különös élettapasztalatokat felvonultató írások egyszerű, személyes hangvételűek, mégis izgalmasak, mert az élet születésének nehéz pillanatairól, óráiról szólnak. A mai komfortos világban elképzelhetetlennek tűnik, hogy a 30-as, 40-es években a bábaasszony hóban, fagyban, vaksötétben, úttalan utakon gyalog (később kerékpárral) jutott el a tanyákra. Általában csak ő volt jelen a kisbabák megszületésénél, és komplikációk fellépésekor neki kellett eldöntenie, hogy elküld-e valakit az orvosért, ha egyáltalán volt valaki, akit el lehetett küldeni. A képzett bábaasszonyok ritkán dolgoztak szülőotthonban vagy kórházban. Abban az időben az asszonyok otthon szültek, és bizalmatlanok voltak a kórházakkal kapcsolatban. Gyakran nem voltak hajlandók a szülőotthonban szülni, vagy a szülés előrehaladott állapota miatt nem tudtak bejutni a kórházba. A bábanéniért általában a férj eljött kocsival, de előfordult, hogy a tanyára már nem vitte ki őt, mivel fontosabb volt számára a vásárra vinni a jószágot. Előfordult, hogy a nagyobb gyerek futott a bábanéniért, és komplikáció esetén éjjel őt kellett küldeni az orvosért.

Szécsi Mária munkája során érdekes esetekkel is találkozott. Szülést vezetett le egy tizenhárom éves cigánylánynál, akinek a családja nem tudta, hogy a lány terhes, így a bábaasszonynak a dühös anyával és rokonokkal is meg kellett értetnie a helyzetet. Volt olyan napja, amikor egymás után két ikerszülést vezetett le úgy, hogy egyik asszony sem tudta, hogy ikreket vár. Az egyik terhes asszony vizsgálatakor mindkét oldalon szívhangokat hallott, míg a másik asszonynál a szülés során derült ki, hogy ikreket fog a világra hozni. Voltak olyan esetek – például az ikerszülés, a farfekvésű babák születése – amelyekhez a bábanéni automatikusan kihívta az orvost. Munkáját a második világháború alatt is végezte, és a harcok alatt is levezetett egy nehéz szülést, majd két órán keresztül élesztette az újszülöttet, de nem adta fel a küzdelmet, és megmentette a kisfiú életét.

A tapasztalt bábaasszony véleményét az orvosok eleinte nem minden esetben kérték ki, de az évek előrehaladtával, több esetben az ő gyakorlati tudása mentette meg a szülő nőt vagy az újszülöttet. Miután elkészült a községi szülőotthon, és az asszonyok nem voltak hajlandóak ott szülni, de Szécsi Máriához, mint bábaasszonyhoz ragaszkodtak, a vezető orvos végül őt kérte fel a szülőotthon vezetésére. Ezt a munkát örömmel elvállalta, mert így az orvos jelenléte és a bevezetett telefon – amelyen az orvost akár éjjel is behívhatta – megkönnyítette a szülések levezetését.

Az elhivatott asszony elmondása szerint soha nem félt, de mindig sietett, mert tudta, hogy életek múlhatnak azon, hogy időben odaér-e a szülő nőhöz. Gyakran gyors és hatékony döntéseket kellett hoznia, ha az újszülött élete veszélyben forgott. Szécsi Mária rengeteg szülést vezetett le a huszonnyolc év alatt. Gyakran küzdött a kisbabák életéért, és még gyakrabban elcsodálkozott, ha az utcán pirospozsgás, egészséges kisgyerekként látta őket viszont. Egész élete során mindig tisztelettel köszöntek neki azok az asszonyok, akik neki köszönhették gyermekeik világra jöttét.

Hozzászólások

@

Küldés