Gyilkosság, whisky, puhakalap


Bíró Szabolcs  2008.8.7. 8:03

Dashiell Hammett: A férfi, akit Spade-nek hívtak

Az Agave kiadó már a kezdetektől hiánypótlónak számított a magyar könyvpiacon, hiszen olyan szerzőket vonultatott (és vonultat) fel, akiktől még nem nagyon olvashattunk semmit. Nemrég ismét egy igazi csemegét tálaltak nekünk, hiszen kiadták Dashiell Hammett első magyar nyelvű novelláskötetét, A férfi, akit Spade-nek hívtak címmel. Hammett-től eddig csak regényeket olvashattunk magyarul (szám szerint ötöt, hiszen ennél nem is írt többet), temérdek nagyszerű novelláját legfeljebb angol nyelven ismerhettük meg.

A szerző a huszadik század húszas éveiben megreformálta a bűnügyi irodalmat: megteremtette a keménykötésű detektívet, akinek a szájából cigaretta lóg, baljában whiskyt tart, puhakalapja a szemébe húzva, jobb keze pedig zakója zsebében egy kis kaliberű revolver markolatán matat.
Ahogy a fülszövegben is olvashatjuk, Hammettet Raymond Chandlertől Lawrence Blockig minden fontos krimiíró a mesterének tartja. Humphrey Bogart munkásságát talán senkinek sem kell bemutatnom; ő is Dashiell Hammettnek köszönheti világhírnevét, illetve az 1941-ben megfilmesített A máltai sólyomnak…

A kötet novellái nem csak azért izgalmasak már önmagukban is, mert az elsők voltak a sorban, hanem mert írójuk eredetileg maga is detektív volt (éveken át a Pinkerton nyomozóirodának dolgozott), majd az első világháborúban katonáskodott. Tehát ha valakinek, akkor Hammettnek elhisszük, hogy a lapokon életre kelő karakterek tényleg kemény legények, és értik a dolgukat.

A könyv egyébként tizennyolc novellát tartalmaz, melyek eredetileg 1923 és 1934 között láttak napvilágot, többségük az akkor nívósnak, ma már legendásnak számító Black Mask magazinban. Az egyes történetek főhősei pedig olyan híres karakterek, mint Sam Spade (a korábban már említett Humphrey Bogart sikerének titka), Alec Rush és a névtelen detektív, a Continental Op (a tizennyolc novellából egyébként hétnek ő a főszereplője). Hammett híres karakterein kívül azonban többször is találkozhatunk „egynovellás” pisztolyhősökkel, betörőkkel, írókkal és egyéb különleges főszereplőkkel.

Olvasás közben szinte halljuk a füstös bárokból kiszüremlő jazzt (persze az elmaradhatatlan szaxofonnal), és látjuk az utcán elhúzó oldtimereket. A szerkesztés, a fordítás vagy a szokatlan kontrasztokkal játszó borító nem hagy maga után kívánnivalót: a kiadó tökéletes munkát végzett. Nyálcsorgatva várjuk a következő ínyenc meglepetésüket!

(Agave Könyvek, 2008, 380 oldal, fordították: Bényei Tamás, Gálla Nóra, Huszár András, Pék Zoltán, Roboz Gábor, Varga Bálint)



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9