Horváth Viktor: Török tükör

Bíró Szabolcs  2011.2.21. 5:46

Különleges regény akadt nemrég a kezembe.

A reklámjával valahogy sosem találkoztam (pedig már 2009-ben megjelent), és valahogy a róla íródott kritikák, recenziók sem álltak eddig az utamba. Az egyszerű, de – mondhatni – meseszép borító és az egészen varázslatos fülszöveg azonban levettek a lábamról. Rögtön tudtam, hogy kell nekem ez a könyv!

Horváth Viktor Török tükör című történelmi regényét jó ideig féltem kinyitni. Talán azért, mert én még bizony ahhoz a generációhoz tartozom, amely számára még szent és sérthetetlen Gárdonyi fajsúlyos klasszikusa, az Egri csillagok. Féltem, hogy a Török tükörtől nem fogom megkapni annak az élménynek a felét sem, amit annak idején Gárdonyi opusza nyújtott nekem. Másrészt pedig a tartalmi összefoglaló is olyasmit ígér, amiről nem akartam elhinni, hogy maradéktalanul teljesíteni lehet. Féltem, hogy ez egy 21. századi írónak nem sikerülhet. Aztán nekiveselkedtem a könyvnek – és milyen jól tettem! Most megkönnyebbülve és boldogan mondhatom: sikerült! Magyar írótól réges-rég nem jelent meg olyan nagyszerű mű, mint a Török tükör!

Miről is szól ez a történelmi regény?
Regény-e egyáltalán?
Ha igen, mennyire történelmi?

A cselekmény az 1500-as évek Magyarországán játszódik, főszereplője pedig egy pécsi török fiú, Ísza (izgalmas adalék, hogy ez a „Jézus” név török megfelelője). Miután kissé körülményesen, ám rettentő humorosan tálalva megismerkedünk az ország politikai hátterével és az azt irányító főbb emberekkel, kezdetét veszi Horváth Viktor igazi meséje: Ísza élettörténete. A fiú sorsát egészen kisgyermek korától kezdve nyomon követhetjük, ám cseppet sem a klasszikus történelmiregény-írókra jellemző stílusban. Amennyi tabut csak le lehet dönteni, azt a szerző szépen sorban mind le is dönti – miközben azonban végig hű marad ígéretéhez: kaland, könny és méz…

Miért tettem fel a kérdést, hogy vajon regény-e a Török tükör? Egyrészt már a tagolás is kétségessé teszi ezt: fejezetszámok helyett külön címeket kapnak a pároldalas, néhol pedig egészen nyúlfarknyi kis történetek. És mindegyik szakasznak külön csattanója, külön tanulsága van. Már-már novellafüzér, ahhoz azonban mégis túlságosan egybefüggő.

És hogy történelmi-e? Ezt sem olyan egyszerű eldöntenünk. Miközben a szerző végletekig pontos, apró ecsetvonásokkal festi fel nekünk a kor Magyarországát (még azt is megmondja, mi mennyibe került a piacon), erősen el-elhajlik az ezeregyéjszaka meséinek stílusa felé. Vegyük például azt a felejthetetlen jelenetet, amelyben Ísza a mohácsi csatáról kérdezősködik. Egy szavahihető, bölcs szereplő töviről-hegyire elmeséli neki, mi történt (úgy, ahogy az megtörtént), a janicsároktól viszont azt hallja, hogy egy kénköves bűzt árasztó dzsinn bújt elő, aki legyőzte a magyarokat. Mondanom sem kell: Ísza ezt a változatot hiszi el, és történetíróként (hiszen a könyv E/1-es elbeszélést használ) ezt is adja tovább. Vagy ott van Ísza ősei varázsgyűrűjének a története, amit a szereplők mind valóban varázserővel megáldott talizmánként kezelnek (itt súgnám meg a beavatottaknak: Ísza nagybátyja egy Jumurdzsák nevű, félszemű és féleszű török).

Ami még különösen tetszett a regényben, hogy Horváth Viktor elérte: magyarként idegen szemmel tudjam szemlélni a saját népemet. Olvasás közben egyetlen másodpercre sem jutott eszembe, hogy haragudnom kéne a minket megszálló és százötven évig a nyakunkon ülő törökökre. Sőt, rokonszenveztem velük és minden egyes kaland, összecsapás olvasatakor nekik szurkoltam. Nyugodtan meg lehet érte kövezni, de csak addig, amíg a Kedves Olvasó nem vette a kezébe a regényt. Ezt a hatást eddig egyetlen írónak sikerült nálam elérnie: Robert Merle a Mesterségem a halállal rángatott bele, hogy matematikai feladatként fogjam fel a népirtást, és rémülten jöjjek rá az éjszaka kellős közepén, hogy a főszereplővel együtt magam is azt számolom, hogyan lehetne még több foglyot meggyilkolni. Merlén és Horváth Viktoron kívül ezt eddig senki nem tudta velem megtenni.

Mit mondhatnék még? A Török tükör nagyszerű, csodálatos, tökéletes regény – mi több, időtálló alkotás! Ha egyszer gyermekem születik, és leszek olyan elvetemült, hogy idővel könyveket nyomkodjak a kezébe, ez biztos köztük lesz.

A cikk megjelent a Penna magazinban is

Hozzászólások

@

Küldés