Idegenek között

Huszár Ágnes  2012.1.24. 6:53

Egy nevelőnő naplója, az úri világ kritikája...

Tavaly, a helyi antikváriumban turkálva akadtam rá egy épp 111 éves, nagyon jó állapotban lévő regényre. A könyv 1900-ban, Budapesten a Singer és Wolfner kiadásában jelent meg. Igazi kincsként szorítottam magamhoz a tekintélyes korú könyvet, és azonnal elhatároztam, hogy elolvasom. A szerző, Herczeg Ferenc neve már ismert volt számomra, mivel – az antikváriumban pakolászva – sokszor kezembe akadtak a regényei, és minden könyvénél elhatároztam, hogy a jövőben elolvasom azokat. Nevének gyakori felbukkanása miatt arra gondoltam, hogy valamikor népszerű író lehetett. Az antikváriumban a koros könyvek között mennyiségre csak Jókai Mór regényeinek régebbi kiadásai előzték meg az ő köteteit.

Az Idegenek közt című regényét számomra az is vonzóvá tette, hogy a szerző A nevelőnő naplója alcímet adta ennek a műnek. A könyvet felütve egy pillanat alatt kiderült számomra, hogy a cselekmény a 19. századba invitál, mivel 1889. július 3. és 1893. október 16. között játszódik. A naplóírást egy épp munkát kereső nevelőnő, Paula kezdi, aki a huszonharmadik születésnapját bérelt szobája magányában, saját életéről gondolkodva „ünnepli”, és gondolatait naplója lapjaira veti.

A fiatal nő útkeresése egy „világos órának” nevezett lelki-érzelmi változással kezdődik, amikor úgy érzi, hogy belső változáson megy át, és világosan látja az utat, amelyen haladni fog az élete. Ebben a lelkiállapotban feldereng számára az a tíz évvel korábbi emlék, amikor édesanyja szomorúan úgy dorgálta meg egy gyermekkori csíny után, hogy azt mondta neki: „Egyszer majd, ha megtanulnál gondolkozni…” Akkor a lányt szíven ütötte az a szó, hogy gondolkozni, és akaratlanul átformálta a lelkületét, a viselkedését, nagy változást hozott az életébe. A fiatal nevelőnő érzelmeiben és gondolkodásában a huszonharmadik születésnapján is ilyesfajta változást érez. Naplója elején egy vívódó párbeszédet ír le, amelyet önmagával folytat arról, hogy egyedül áll a világban, idegenek között. Az egyik énje boldogtalannak, bátortalannak érzi magát, aki siratja halott édesanyját és önmagát is. A másik énje azonban biztatja, hogy ne sajnálja magát, hiszen fiatal, erős, bátor, tanult nő, aki előtt ott az egész élet, melynek kimenetele – hogy szomorújáték vagy vígjáték lesz – csak önmagától függ.

A napló tanúsága szerint a nevelőnő nehezen talál munkát, pedig újsághirdetést is ad fel, illetve főbérlője, Garlatiné is segít neki helyet találni. Elkeseredésében segédtanítónői állás megszerzéséhez szükséges pártfogókat is felkeres: a háziurat (ahol az asszony kipenderíti), egy újságírót (aki inkább kihasználná a fiatal lány egyedüllétét) és egy országgyűlési képviselőt (a szobaasszony régebbi bérlőjét, aki ígérgetésnél többet nem tesz). Végül Pietro, a púpos szomszéd közbenjárásával Paula mégiscsak kap egy nevelőnői állást: egy grófné kislányára vigyáz, akikkel egy falusi kúriába költözik. A lány kalandos életét bonyolítja, és végül a nevelőnői állás elvesztéséhez vezet, hogy a grófné öccse szerelmével ostromolja őt. Paula a józan eszére hallgat, és nem ringatja el magát a kis gróf ígérgetésével, később sem, amikor új munkahelyére (egy idős asszony társalkodónője lesz egy időre) érkeznek a levelek Sándor gróftól.

A naplóregény további izgalmakkal szolgál az olvasónak, hiszen Paula később Z.-né és idősebb, miniszteri tanácsos férjének életét is megörökíti. Z.-né személyében egy izgága, gyermeki viselkedésű, másokkal játszadozó, elkényeztetett hölgyet ismerhetünk meg, aki jó napjain hóbortosan sziporkázik, rosszabb napjain pedig sajnálatraméltó férjét alázza meg mások előtt. Paula Z.-ék életét szemlélve elmerül az „emberszólásban” (mások kritizálásában), megél egy teljesen rossz hangulatú karácsonyt, és felfedezi, hogy Z.-né csalja az urát, miközben Paulára féltékeny. A regényben később a nevelőnő szemén keresztül látjuk R. báróné kicsapongó, nagy méreteket öltő társasági életét, ahol Sándor gróf is felbukkan. A báróné észreveszi Sándor gróf Paula iránti titkos szerelmét, és ezt egyfajta lépcsőfoknak tekinti, amely magasabb körökbe emelheti őt. A józan gondolkodású nevelőnő nem vesz részt a játékban, aminek köszönhetően elveszíti állását. Közben a lány akarata és tiltakozása ellenére a beszédes Szabó doktor pletykálkodásából egyre jobban megismeri a főúri és gazdag polgári családok viselt dolgait.

Paula kalandos élete során még K. őrnagy családjánál dolgozik, ahol „kislányokra” (elkényeztetett, butus húsz és tizennyolc éves lányokra) vigyáz, és alig van ideje a naplóírásra. A nevelőnő szépségére féltékeny háziasszony végül elbocsájtja Paulát, aki viszont Szabó doktoron keresztül ajánlatot kap István gróftól: barátnőjeként – természetesen diszkrét keretek között – tartaná el őt a férfi. A fiatal nő ezt hallva szó nélkül feláll, otthagyja a doktort, és naiv elképzeléseit a világról, hogy tisztességes módon, önállóan érvényesülhet és boldogulhat, teljesen sutba dobja. Paula végül megtalálja a napló elején feltett, nyugtalan kérdésre a választ, és a napló utolsó pár bejegyzéséből az olvasó is értesül arról, hogy a boldogság milyen formában jelenik meg a lány életében.

Herczeg Ferenc regénye nem csak egy nevelőnő útkeresését, észrevételeit és érzelmeit örökíti meg. A szerző a lány munkakeresésén, életén, nevelőnői tapasztalatain, a férfiakkal kialakuló kapcsolatán keresztül megjeleníti az átalakuló úri világot, miközben gunyorosan kritizálja a dzsentriket. Herczeg Ferenc maga is úriembernek készült, bár nem származott nemesi családból: jogot hallgatott, párbajozott (pár hónapot börtönben is töltött, miután megölte ellenfelét), vágyódott az urak közé, mégis népszerű íróként és az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztőjeként vált ismertté a 19. és 20. század fordulóján. Az író életében említésre méltó tény, hogy német családban nevelkedett, majd az iskolában sajátította el a magyar nyelvet, és írói tevékenysége során mesterévé vált az elegánsan hűvös magyar elbeszélői stílusnak.

Hozzászólások

@

Küldés