Paradicsomi képek


Póda Erzsébet  2008.3.6. 20:55

Beismerem, mindent én sem tudhatok…

Egészen elítélhető módon eddig soha nem találkoztam Lesznai Anna nevével. Mígnem egy kedves ismerősömtől, aki múzeumigazgatónő, kaptam egy meghívót egy kiállításra., melyen ez állt: „A körtvélyesi „Jardin Paradise”, Képek Lesznai Anna családi albumából”.

Igazán nem tudtam tehát, mi is várhat rám. Viszont az élmény, mely ért, elsöprő benyomásként hatott rám. A kiállítóterem egyszerűen, de szépen volt elrendezve, kevéske tárgyi emlékkel, fotókkal és képekkel, mindezek ellenére általuk egy sokoldalúan tehetséges, igazi művészembert ismerhettem meg: Lesznai Annát, született Moscovitz Amáliát, aki 1885-ben látta meg a napvilágot. Legeslegelőször az életrajzi adatai ragadtak magukkal. 1902-ben házasságot köt, megszületik Károly nevű kisfia, majd 1903-ban (!) elválik férjétől… Azonnal nyilvánvaló, hogy kivételes emberrel, a konvenciókkal mit sem törődő, igazi emancipált nővel fogok itt megismerkedni. S már folytatódik is: egy évvel kisfia születése után már különböző mestereknél tanul, művészeti órákat vesz. Pár évvel később pedig már versekkel próbálkozik a Nyugat című, rendkívül haladó szellemű folyóiratnál, majd rendszeresen publikál is. Olyan hírességekkel tartja a kapcsolatot, mint Kaffka Margit, Ady Endre, Kodály Zoltán, Bartók Béla vagy József Attila, és tagja a Nyolcak progresszív művészkörnek. Jár Párizsban, Berlinben, Bécsben…

Népies alapú, ornamentális iparművészeti terveket készít, és a Kassa melletti körtvélyesi birtokukon lévő manufaktúrájában parasztasszonyokkal kivitelezteti műveit. Kiállításai vannak, és mesekönyve jelenik meg. Másodszor is férjhez megy, majd ismét elválik férjétől, később még egyszer házasságot köt, de harmadik házassága már tartósnak bizonyul. Közben verseket, meséket, regényt ír, illusztrációkat készít, hímez, könyvborítókat tervez, iparművészettel foglalkozik, alkot, gyermekeket szül, és szeretetet oszt szét a körülötte lévőknek. Mindenkivel törődik, mindenkit szeret, és mindenki szereti. Érti a művészet nyelvét, maga is alkotja azt, miközben nem rugaszkodik el a valóságtól, kapcsolatot tud tartani az egyszerű emberekkel, hétköznapi dolgokkal is…

1939-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrál, de szülőföldjét egy percre sem felejti el. Itt él 1966-ban bekövetkezett haláláig.

Van egy kép a kiállításon Lesznai Annáról, elsőszülött fia Garay Károly, a fotográfus készítette. Egy festővászon előtt ül, egyszerűen, lazán, kezében ecset és paletta, szájából egy szál cigaretta csüng. Mögötte hétköznapi jelenet, a szeretett vidék, az élettel teli körtvélyesi táj. Egy koros, méltóságteljes, emancipált madonna fotográfiája a múltból.

A kiállítást megtekintése után úgy éreztem, nem méltó dolog az, hogy egy ilyen egyéniségről, mint Lesznai Anna, nagyon keveset tud a közönség. Követendő példaként kellene a fiatal nemzedék elé állítani, akitől nemcsak emberséget lehet tanulni, hanem azt is, hogyan válhatunk önmagunkká, hogyan érhetjük el céljainkat, álmainkat.

Lesznai Anna kivételes ember volt, aki szabadságot adott önmagának, aki már a múlt századfordulón merte vállalni a merev szabályok, konvenciók nélküli életet, és tanúságot tett arról, hogy igenis nőként is lehet tartalmasan élni, szabad szellemben értékes műveket alkotni, igazi, nagy művésszé válni. (Így a nőnap táján különösen elgondolkodtató az életpályája.)

(A kiállítás április 29-ig tekinthető meg Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában, a Brämer kúria épületében)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

„Köd előttem, köd mögöttem...”

Bolemant Lilla

Szimpózium Lesznai Anna, született Moscovitz Amália életéről és művészetéről.

2008.5.13.   

A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6