Segítség, rokonok lettünk!


Halász Kata  2010.5.23. 11:15

Amikor két ember házasságot köt, nemcsak egymással, hanem a családdal is szoros kapcsolatba lépnek. (Gary Chapman könyve)

„Az elmúlt 30 év során kliensek egész sora osztotta meg velem a házastársa családjával folytatott küzdelmét – írja könyve bevezetőjében Chapman. – A házastárs családjával kapcsolatos konfliktusok leginkább az irányítás, a közbeavatkozás, a megfelelőnek ítélt viselkedés, valamint az értékek és a hagyományok ütközése körül alakulnak ki.”

Ahogy személyiségük szempontjából, úgy hagyományaik és kapcsolati mintáik szerint is sokfélék lehetnek új családtagjaink. A különbségek pedig alkalmazkodási nehézségekhez is vezethetnek. Ha az alkalmazkodás sikertelen, komoly megpróbáltatásoknak nézünk elébe.

A konfliktusok legfőbb oka a kommunikáció hiánya. A neves párterapeuta megmutatja, hogy a meghallgatás, megértés, tisztelet és egyezkedés eszközeivel hogyan változtathatjuk meg az emberekkel kapcsolatos megítélésünket és következésképp a velük szembeni negatív érzéseinket is. Tény, hogy rokonaink ezerféle módon bosszanthatnak bennünket. Gondosan kell azonban mérlegelnünk, mely szokások miatt hirdessünk hadüzenetet. Bizonyos dolgok miatt nem érdemes harcolnunk, és bizonyos csatákat nem nekünk kell megvívnunk.

A kiegyensúlyozott rokoni kapcsolat jelentőségét talán sokan nem ismerik el, pedig fontos, hogy semmi se nehezítse a házastársak közötti viszonyt, hiszen a családdal folytatott harcok kihatással vannak az élet más területeire is.

A Segítség, rokonok lettünk! célja, hogy gyakorlati ötleteket adjon a küzdelmekkel való megbirkózáshoz és az optimális kapcsolat kialakításához. Az ilyenkor leggyakrabban feltett kérdésekre adja meg a választ, mint például: ha egy férj életében az anyja és a felesége ellentétbe kerül, ki mellé álljon? Illetve: hogyan fejezzük ki a házastársunk szülei iránti tiszteletet még akkor is, ha nem kedveljük őket? Szülőként hogyan viselkedjünk gyermekünk házastársával? Chapman könyvében egyszerűen betartható szabályokat mutat be, melyek segítségével gyökeresen és pozitív irányban változtatható meg a házastárs és az öröklött család közti viszony.

„A könyvben ismertetett hét alapelv ez idáig párok százainak volt segítségére a harmonikus rokoni kapcsolatok kialakításában. Remélem, Ön sem elégszik meg csupán azzal, hogy elolvassa ezt a könyvet. Szívből kívánom, hogy elkötelezetten törekedjen ezeknek az alapelveknek a gyakorlati megvalósítására. Mindez időt és erőfeszítést igényel, de a fáradozása gyümölcsét egy életen át élvezheti.”



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9