Szoptassuk a babát!

Kovács Márta  2004.8.2. 12:26

Úgy tűnik, a szoptatás fontosságáról, az anyatej pótolhatatlanságáról még mindig nem tudnak eleget az újdonsült anyukák…

Nem egészen a témánál kezdem, de figyeljünk csak, a két dolog közt mégiscsak van összefüggés! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy népes családommal együtt kertes házban élhetünk. Ebből adódóan van elég helyünk ahhoz, hogy állatokat, többek közt cicát is tartsunk. Tehát van, illetve volt egy cicánk, mert most már négy van. Felejthetetlen élmény volt, amikor felfedeztük, hogy a tavasszal kissé kigömbölyödött macskánknak kiscicái születtek. Főleg a kisebbik lányomat érdekelte nagyon a kiscicák minden mozdulata. De én is érdeklődve figyeltem, ahogy a cicamama tanítgatja kölykeit. Csak kicsit más szemmel néztem, mint a gyerekek. Észrevettem, hogy az első napokban, miután előhozta őket rejtekhelyükről, még nem hívta őket a tányérjához enni, hanem egy biztonságosnak vélt helyen szoptatott. Aztán egyre gyakrabban ültek anyjukkal a tányér mellé. Óvatosan, ügyetlenül próbálkoztak az evéssel. De fő táplálékforrásuk még sokáig az anyatej maradt. Öröm volt nézni, ahogy a három kis szőrpamacs egyszerre szopik. És még most is szopnak, pedig már több mint három hónaposak. Egészségesek, aranyosak, játékosak, bátrak és már egeret is fogtak! Hogy miért írtam le mindezt? Mert akarva-akaratlanul eszembe jutott: mennyit mindent tanulhatunk a természettől.

Elgondolkodtam azon, vajon miért nem hallgat sok anyuka az ősi ösztöneire, és miért fosztja meg gyermekétől a legfontosabbat, az anyatejet? Miért hallgat a tudatlan szomszéd nénire, a kényeskedő barátnőre, vagy az okoskodó anyósra, olyan fontos kérdésben, mint a szoptatás? Vajon ki követi el a hibát? Sajnos, a tapasztalataim szerint, a szakemberek – például az orvosok, gyermeknővérek -- sem törődnek ezzel a problémával. Kevés olyan gyermekorvosi rendelőt láttam, ahol például várakozás közben a röplapokból, faliújságokról néhány információt szerezhetnének a tanácstalan szülők a témában.

De találkoztam már olyan anyukával, akinek a gyermekorvos javasolta a szoptatás befejezését, mivel túlságosan vizesnek(!) látta a mama tejét. Hallatlan -- olyan, hogy vizes tej, nem létezik! Az anyatej mindig a csecsemő igényeihez igazodik, a számára megfelelő tápértéket és fontos ellenanyagokat tartalmazza. A színe változó: a fehértől a sárgás színűn keresztül az áttetszőig. Az anyatej színe nem jelzi annak minőségét! És azt is tudjuk, sok esetben tényleg gondok adódhatnak a szoptatás elején. De legyünk türelmesek, előbb-utóbb minden probléma megoldódik! Hiszen szülés után a babának és a mamának is tanulni kell a szopást, szoptatást. Nem szabad az első kudarc után feladni!

Ismerek olyan anyát is, aki azt mondta, amikor az ötödik gyermeke megszületett: neki nincs ideje szoptatni. Hát igen, a szoptatás valóban időigényes! Olyankor csak a babára figyelünk, megszűnik a külvilág. Kérdésemre, vajon mennyivel tart rövidebb ideig elkészíteni a tápszert, elmosni és fertőtleníteni az üveget, cumit -- azt a választ kaptam, hogy a tápszer túl drága, nem is vásárolja, inkább bolti tejet forral a kicsinek. (Tudni kell, hogy az említett anyuka napi egy doboz cigarettát fogyaszt, az vajon hány doboz tápszerre lenne elég?). De hát semmi közöm hozzá, mondhatnám...

Sajnos manapság már minden negyedik-ötödik kisgyerek allergiás. Egyre több a cukorbeteg és túlsúlyos gyerek, akik később, harmincéves koruk körül már érrendszeri betegségekkel küszködnek és szívinfarktus veszélyeztetettek. Miért olyan nehéz elhitetni sok anyukával, hogy a darakása nem három hónapos kisbabának való (hiába alussza át tőle az egész éjszakát)? Hogy tojásfehérjét egy éves kor alatt nem szabad adni a babának? Hogy a pörköltből kicsipegetett hús csak az apukának való, nem a féléves csemetéjének?! És nem mellékes az sem, hogy a mézbe mártott cumi, mint elterjedt nyugtatószer, micsoda károkat okoz. Nemcsak a fogakat teszi tönkre, még mielőtt kibújtak volna -- a méz két éves kor alatt súlyos allergiát okozhat.

Nekem is volt némi tapasztalatom a szoptatás terén és bizony néha én is úgy éreztem, feladom. A kisebbik lányom ugyanis egy veleszületett rendellenességgel látta meg a napvilágot. Úgynevezett „refluxos” baba volt, vagyis a gyomorszája evés után nem záródott be kellőképpen (GER). Ez olyan kellemetlenséggel járt, hogy kezdetben a szoptatás után pár perccel a megivott mennyiség legalább felét kihányta. Ezért aztán szinte mindig éhes volt. Abból állt a napom, hogy szoptattam, böfiztettem, és öltöztettem. Mire új ruhát kapott, már éhes is volt, és kezdhettük elölről. De valami csoda folytán mégis szépen gyarapodott. Persze ajánlottak nekem is különféle speciális tápszereket, amelyek megkötnek a gyomorban, de szerencsére egyiket sem próbáltam ki. Kitartottam, és egyszercsak azt vettem észre, hogy növekszik a szoptatások közti idő. A kezdeti 15 percből (éjszaka is) lassacskán 25-30 perc lett.

Kislányom fél évesen kapott először az anyatejen kívül mást. Kezdetben csak teát, majd nagyon szigorú diéta mellett (semmit sem ehetett, ami csak egy kevés gyomorsavat is okozott volna) zöldséget, gyümölcsöt. Egyévesen kapott először joghurtot, és pont egy éves volt, amikor abbahagyta a szopást is. Nagyon fárasztó év állt mögöttünk, de most már tudom, hogy megérte, és azt is, hogy az anyatejnek köszönhetően lett ilyen egészséges, és kerültük el az esetleges műtéti beavatkozást.

Hozzászólások

@

Küldés