Rákmegelőző tápanyagok (12)

Dr. Tóth Erzsébet orvos  2011.5.20. 4:09

Tápanyagok, melyek jó hatással vannak szervezetünkre.

Előző cikkemben megismerkedtünk azokkal a tápanyagokkal, melyek rákkeltő hatással bírnak, ezért egészségünk megőrzése érdekében arra kell törekednünk, hogy ezeket kihagyjuk az étrendünkből. A megfelelő táplálkozás érdekében azonban nemcsak a káros hatású anyagok elhagyása, de a jótékony hatású anyagok kiegyensúlyozott fogyasztása is nagyon fontos. Érdemes tehát sorba venni azokat a tápanyagokat, melyek jó hatással vannak szervezetünkre. Ezeknek egyik legfontosabb csoportját képezik a rákellenes anyagok. Ide tartoznak a vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok.

Nézzük hát, milyen rákellenes hatással rendelkeznek a vitaminok! Az A-vitamin elnevezés egyfajta gyűjtőnév, amely többféle tápanyag-csoportot foglal magába. Ilyenek a retinol (az A-vitamin előalakja) és a bétakarotén. E két csoport között több különbség is van. A retinol elsősorban állati fehérjékből származik, körülbelül 80%-ban szívódik fel a gyomor- és bélrendszerből, a máj raktározza. A bétakarotin elsősorban növényi tápanyagokból származik, körülbelül 40%-ban szívódik fel és a zsírszövet raktározza. Ezek az anyagok többféle hatással vannak a szervezetre. A legismertebb az A-vitamin jótékony hatása a látóideg regenerációjára. Emellett főleg az elmúlt 15-20 évben történt kutatások számos más hatásról is beszámolnak. Az A-vitamin befolyásolja a sejtosztódást, s ennek a képességének köszönhetően rákellenes hatása van. Leukémia esetén például képes megakadályozni az éretlen rosszindulatú sejtek végleges kialakulását.

A bétakarotin képes megsemmisíteni azokat a molekulákat, melyek károsítják a sejtek öröklődő anyagát, tehát már a daganatképződés kezdeti fázisában kifejti rákellenes hatását. Míg a retinol főleg a daganatkezelés végső stádiumaiban hatásos. A tudósok szerint az A-vitaminban gazdag zöld-sárga zöldségek fogyasztása csökkenti a tüdőrák kialakulásának veszélyét. A legtöbb bétakarotint tartalmazó tápanyagunk a sárgarépa, melynek rendszeres fogyasztása a kutatások szerint 60%-kal csökkentette a tüdőrák kialakulásának esélyeit, ha a megfigyelt személyek nem szívtak el napi egy csomag cigarettánál többet. Egy másik kutatás megdöbbentő módon arra hívta fel a figyelmet, hogy a bétakarotin rákellenes hatása a dohányzóknál a legerőteljesebb. Egy kísérlet folyamán négy nem operálható tüdőrákban szenvedő betegnek, kiknek várható túlélési ideje 8-12 hónap között mozgott, naponta jelentős mennyiségű bétakarotint adtak. Így sikerült a másfélszeresére növelni a túlélési időt, megfelelő életminőség mellett. A tudomány azonban ellentétes eredményekre is jutott, néhány kutatás eredménye azt mutatta, hogy az A-vitamin és elővitaminjai dohányzó és egyidejűleg rákos betegeknél inkább a rákos daganat növekedését idézi elő.
A gyomorrák esetében, a betegség lefolyását követő, utólagos felmérések alapján, arra figyeltek fel, hogy az érintett betegek rendszerint A-vitamin hiányban szenvedtek. Ez alapján fordított arányosságot állapítottak meg a gyomorrák kialakulása és a bétakarotin felvétele között.

Egy másik kísérlet szerint a C-vitamin jelentős mértékben hozzájárul a gyomorrák elkerüléséhez, valamint egy 12 esetkontrollon alapuló tanulmány szerint napi 300 g C-vitamin fogyasztása védő hatású az emlőrákkal szemben. Más szervek daganatai tekintetében nem tudtak hasonló összefüggéseket megállapítani. Egy 1978-ban végzett tanulmány során 100 rákbeteget figyeltek meg, akiket a betegség végső stádiumában, minden egyéb terápiaforma sikertelensége után napi 10 gramm C-vitaminnal láttak el. A betegek élettartama a várhatónál 100 nappal meghosszabbodott. Fontos megjegyezni, hogy ezek a betegek előzőleg nem részesültek kemoterápiában. Ezzel szemben egy másik klinikán végzett metodikailag tökéletesnek tartható kutatás eredménye igazolja: a C-vitaminnak nincs bizonyíthatóan rákellenes hatása.

Az E-vitamin hiányára visszavezethető tünetek nem ismertek, és tudományosan még nem sikerült bizonyítani, hogy van-e összefüggés az E-vitamin és a daganatos betegségek kialakulása között. Említésre méltó azonban, hogy általában a gyomorrákban szenvedő betegeknél alacsonyabb az E-vitamin szint, mint az egészséges embereknél.

A kalcium és a D-vitamin hatásával kapcsolatban az utóbbi 10 évben rendkívül érdekes eredmények születtek. A tudósok arra a kérdésre kerestek választ, hogy ezen anyagok felvétele elősegítheti-e a daganatkezelés sikeres kimenetelét. Megvizsgálták, milyen hatással van a szervezetre a kalcium önmagában, valamint D-vitaminnal kombinálva. Mára már bizonyított, hogy a kalcium képes megkötni a szabad zsír- és epesavakat. Ebből adódóan képes kiküszöbölni azt a rákkeltő hatást, melyet a magas zsírfelvétel esetén keletkező zsírsavak okoznak a vastagbélben, továbbá az epesavak által okozott ingerlő hatást is. A D-vitaminnak a kalciumnál is erősebb rákellenes hatást tulajdonítanak. Mivel a D-vitamin zsírban oldódó vitamin, pozitív hatása akkor volt a legmagasabb, mikor magas zsírtartalmú diéta keretében alkalmazták.

A nyomelemek rendkívül fontos szerepet töltenek be az összes életfolyamatban, így az egészséges táplálkozás és a daganat-megelőzés, valamint a daganatkezelés szempontjából is fontosak. Az életfontosságú nyomelemeket táplálékkal vesszük fel. A szervezetünkre gyakorolt hatásuk attól is függ, hogy milyen formában kerülünk kapcsolatba velük. Jó példa erre a kobalt, mely a B12 vitamin alkotórészeként elengedhetetlenül fontos, de szerves vegyületként alacsony koncentrációban is mérgező, fém formájában pedig rákkeltő.

A nyomelemek és rákbetegségek közötti összefüggések rendkívül sokrétűek. A létfontosságú nyomelemek közül a szelén az, melynek szerepe a legjobban feltérképezett. Képes beépülni a rákkeltő anyagokba, mielőtt azok megtámadhatnák a sejtfalat, s ezáltal megakadályozni a sejtek károsodását. Rákellenes hatása nehezen feltérképezhető, mivel magas koncentrációban mérgező. A szelénfelvétel földrajzilag nagyon eltérő mennyiségű, Európában mindenütt kielégítő (kivételek a koraszülöttek és az alkoholisták).

A szelén rákellenes hatását úgy vizsgálták meg, hogy egy bizonyos lakosság körében vérmintákat gyűjtöttek, és ha valaki ezen személyek közül rákbetegséget kapott, utólag megvizsgálták, mennyi szelént tartalmazott a tőle vett vérminta. Minden jel arra utal, hogy az alacsony szelénfelvétel csökkenti az ellenálló-képességet a rákkeltő anyagokkal szemben. Egy mellrákkal kapcsolatos kísérlet folyamán egészséges és beteg nők szelénszintjét hasonlították össze az Egyesült Államokban és Japánban. Ugyan a Japán étrend rendkívül szeléndús, a mellrákos egyéneknél a szelénszint mindkét esetben 25-30%-kal alacsonyabb volt, mint az egészségeseknél. A számítások szerint a szelénfelvétel jelentős csökkenése a mellrák kockázatát a normális 4-5-szörösére növeli.

A maximális hatás eléréséhez hosszan tartó és folyamatos szelénfelvétel szükséges. Hatása olyan anyagokkal szemben a legszembetűnőbb, amelyek fokozott anyagcserét igényelnek. Ilyen tulajdonságokkal rendelkeznek maguk a daganatok is. A szelén rákellenes hatásának megértéséhez a szelén anyagcsere-tulajdonságai a kulcs. A szelén leépülésének során több rákellenes hatású anyag keletkezik. Viszont egyes szelénszármazékok (szelenit) jobban csökkentik a daganatfejlődést, mint mások (szelénmetionin). Ez az oka annak, hogy a szelén összmennyiségének emelése nem véd meg egy adott rákkeltő anyaggal szemben.

A cink az a nyomelem, amely legnagyobb mennyiségben fordul elő szervezetünkben. Egy normális európai étrend általában biztosítja az ember számára szükséges napi cinkbevitelt. A túl sok cink gyorsítja a daganatnövekedést, míg a cinkhiány lassíthatja azt. A daganat a növekedéséhez fel tudja használni a cinket, ezért a daganatos betegeknél a vér cinktartalma csökken. A legjobb példa erre a csontrák. Ilyenkor a beteg vére nagyon kevés cinket tartalmaz, a daganat pedig annál többet.

A vas: ideális esetben a napi vasfelvétel éppen annyi amennyire a szervezetnek szüksége van. A vastúlterhelés ugyanis éppen olyan káros a szervezetre, mint a vashiány. Az ideális vasbevitel napi 8-12 milligramm. Bizonyított, hogy összefüggés van a szájüreg és a nyelőcső daganatai, valamint a vashiány között. Ez a folyamat elegendő vasmennyiség felvételével visszafordítható. Mindez nem érvényes más szervek daganataira. A vasfelesleg gyorsítja a tumornövekedést, összefüggésben van a nyelőcső, a tüdő, a húgyhólyag és a vastagbél daganataival.

A jód: a jódellátás a Föld különböző részein ingadozó. Európában általában az étkezési só jódozásával pótolják hiányát. Az 1900-as évek vége felé figyeltek fel a jódhiány és a mell-, méhnyálkahártya- és a petefészek daganatai közötti összefüggésekre. Jódhiány esetén elsődleges pajzsmirigy-alulműködés alakul ki, ami klinikailag tünetmentes maradhat. A pajzsmirigy hormon hiánya az agyalapi mirigy egyik hormonjának kiválasztását fokozza, melyet prolaktinnak hívunk, mely az emlőrák egyik rizikófaktora. A pajzsmirigyhormon hiánya a vérben a nemi hormonok hatását erősíti és ösztrogén túlsúlyt eredményez. Ennek következtében az emlő mirigysejtjei gyorsabban növekednek és megnő a rosszindulatú daganat rizikója. Ezt a feltevést sem tudták egyértelműen bizonyítani.

Kedves Olvasó! Amennyiben a fent leírtakon sikeresen átrágta magát, valószínűleg sikerült teljesen összezavarnom a gondolatait arról, hogy mi okoz rákot és mi nem. A leírtakat azért tartom fontosnak, hogy érzékeltessem, mennyire bonyolult az egészség, a betegség és a gyógyítás. Ugyanazok a tünetek más-más betegségre utalhatnak, ugyanaz a kezelés ugyanarra a betegségre nem biztos, hogy mindenkinél egyformán hatásos. Az orvosnak nagyon nehéz egy biztos pontot, egy kapaszkodót találnia, amihez mindig és minden esetben igazodhat. Minden betegség más és más, különösen érvényes ez a daganatos betegségekre. A huszonöt éves praxisom alapján egyre inkább azt tartom valószínűnek, hogy egy betegség, amit mi rák kifejezéssel jelölünk, egyáltalán nem jelenti ugyanazt a betegséget. Mintha egy-egy azonos megnevezésű rákos megbetegedés még csak nem is hasonló, hanem teljesen különálló kórképet jelentene. Ezért borzasztóan nehéz a daganatos betegség kezelése. Minden egyes rákbetegnek más és más a jó, más és más a rossz, ezért individuális, személyre szabott, kezelést kellene alkalmazni. Úgy mintha nem is lenne ugyanaz a diagnózisuk.
Az egészségügyi szervezetek több ízben is megfogalmaztak bizonyos irányelveket az egészséges táplálkozással kapcsolatban. Az irányelvek többsége betartható, s megegyezik a tradicionális egészséges életmódról alkotott képpel. Épp betarthatóságuk miatt érdemes ezeket komolyan venni, mindennapi életünkbe beiktatni. Közülük a legfontosabbak: a túlsúly leküzdése, a mérsékletes zsírfogyasztás, a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek megfelelő bevitele (figyeljünk arra, hogy ezekből is megárt a sok), az alkoholfogyasztás korlátozása, a nitrittel konzervált és füstölt ételek kerülése, a rákkeltő anyagokat tartalmazó ételek kihagyása. Figyeljünk arra, hogy az éttermekben, főleg a ma oly divatos gyorséttermekben történő étkezés az egészséges életmód majdnem összes kritériumának ellentmond.

Hozzászólások

@

Küldés