Jó csapat vagyunk!


Jády Mónika  2011.8.10. 5:00

A csapatszellem nem csupán a sportban fontos, hanem a családban is – nő az összetartozás érzése, amely a gyermek javára válik.

Már egy újszülött figyelmesen vizsgálja szülei arcát, hangját, és megpróbálja felvenni velük a kapcsolatot. A fejlődéspszichológusok azt mondják, hogy a kisbabák – bármilyen kiszolgáltatottnak tűnnek is – kezdettől fogva rendelkeznek kommunikációs készséggel, és született csapatjátékosok. Ugyanúgy a szülőkben is megvan valahol mélyen egy genetikai program, amely segít megérteni a csecsemőjük „nyelvét”. Minél jobban tudja a szülő „olvasni” pici gyermekét, és minél hamarabb kielégíti igényeit, annál erősebben érzi a baba, hogy biztonságban van, mert valaki mindig odafigyel rá. Ezáltal alakul ki szoros kötődés, alapozódik meg az ősbizalom, és ezáltal fejlődik ki a gyermeknek az a képessége, hogy meg tudja nyugtatni saját magát.

Az új „csapattag” beszoktatásában általában az anyáé a főszerep. Nagyon fontos, hogy az anya elegendő segítséget kapjon a család többi tagjától. Az University of California egy felmérése szerint minél inkább támogatják a nagyszülők, barátok, rokonok, szomszédok, és persze az apa az anyát, annál jobb lesz a baba-mama közötti kötődés – még a problémás újszülöttek esetében is.

A gyermek a hozzá legközelebb állóktól tanulja meg felfedezni és megérteni a világot, ők a példaképei és az „edzőpartnerei”. Hogy zajlik egy normális nap? Milyen játékszabályok érvényesek? Hogyan bánunk egymással? A válaszokat e kérdésekre az apróság a szüleitől lesi el: átveszi az értékrendjüket, lemásolja viselkedésüket. Fokozatosan felismeri, majd követi a szabályokat: evés előtt kezet mosunk, akkor kezdjük az étkezést, amikor már mindenki az asztalnál ül és így tovább.

Hagyjuk, hogy a gyermek kipróbálja saját ötleteit – úgy húzzuk meg a határokat, hogy ne korlátozzuk mindenben csemeténket, csak abban, amiben tényleg muszáj (például, a biztonsága érdekében). Ajánlott hozzáállás: „Higgy magadban! Mi mindig melletted állunk!” Így a gyermek félelem nélkül próbálkozhat, fejlődhet, tanulhat a hibákból, konfliktusokból és problémákból, mert a frusztrációt és a vereséget nem egyedül kell feldolgoznia.

A szakemberek azt mondják, hogy a gyermeknek érzelmi biztonságra van szüksége ahhoz, hogy tanulni, fejlődni tudjon. Aki védve érzi magát, az kiváncsibb, nyitottabb minden újra. Ezzel szemben a félelem vagy az érzelmi bizonytalanság blokkolja a kísérletező kedvet. (Ezért van az, hogy a csecsemőotthonokba elhelyezett vagy elhanyagolt babák, akiknek nincs szoros kapcsolatuk senkihez, lassabban fejlődnek, mint a szeretetteljes családban növekvők.)

A személyes kötődés mellett nagyon fontos a közös cselekvés, a valamiről való gondoskodás. Régebben ezek a mindennapok részei voltak: a szülők és a gyerekek közösen látták el az állatokat, megművelték a földet, kenyeret sütöttek... A csemeték eközben megtanultak mindent, amire felnőtt életükben szükségük lehetett – nemcsak magát a tevékenységet, hanem a másokkal való együttműködést is. Manapság célzottan szervezünk hasonló programokat: közösen barkácsolunk, aprósüteményt készítünk, közösen gondoskodunk egy háziállatról vagy a szobanövényekről...

Csemeténkkel közösen forgassuk a családi fotóalbumot, meséljünk neki felmenőiről, régi családi hagyományokról, saját gyermekkorunkról. Ápoljuk a kapcsolatot a tágabb családdal: a gyerekek számára pluszt jelent, ha rendszeresen találkozhatnak unokatestvéreikkel, nagyszüleikkel, nagynénikkel és nagybácsikkal. Ezzel is azt erősítjük a gyermekben, hogy valahová tartozik, valakikkel összetartozik. Jó érzés egy nagy egész kis részeként felcseperedni!

Írásunk a Baby magazin cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.