A bűnös nő

Póda Erzsébet  2006.3.2. 19:44

Évezredek óta azt sulykolják belénk, hogy a legbűnösebb lény a Földön a nő, hiszen miatta űzettünk ki a Paradicsomból -- Ádám ártatlan, a közelben sem volt…

Kezdjük a történelemmel, a tudománnyal, amely befolyásolható. Csak bizonyos elméleteket és bizonyítékokat hoz nyilvánosságra – másokat pedig eltitkol. Jó pár nyilatkozatban elhangzott már a mondat, sőt, le is írták, hogy ezt vagy azt a tényt nem lehet figyelembe venni, mert akkor az egész történelmet át kellene írni.

Ez a helyzet a történelmi matriarchátusokkal, az anyaközpontú ősi kultúrákkal is. Mintha soha nem is léteztek volna. Azt már (vagy még) nem tudni, hogy az ősi, békés, magas szellemi szintű nőközpontú társadalmakat mi rombolta szét. De mint tudjuk, törvényszerű, hogy a fejlett, virágzó kultúrák egy idő után hanyatlásnak indulnak és összeomlanak, átadva helyüket egy másik, primitív kultúrának.

A nők évezredeken át éltek elképzelhetetlen elnyomásban és megaláztatásban, amit ugyan átvészeltek, ám mélyen, szinte genetikailag beléjük ivódott a másodrendűség érzése. Ez volt a túlélés ára, de a lelkükben a mai napig terheket cipelnek. Sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy meg tudjanak szabadulni ettől az elképzelhetetlenül nehéz súlytól, amely még mindig megakadályozza őket abban, hogy teljes, a férfiakkal egyenrangú életet tudjanak élni. A régebbi patriarchális társadalmakban a nők csak alárendelt szerepet játszhattak. A férjnek például joga volt kicsinységekért megölni a feleségét. (A muzulmán kultúrákban sok helyen ma is meggyilkolják a házasságtörő asszonyt, vagy a leányanyát. A férfi persze akár háremet is tarthat.)

Kétezer évvel ezelőtt éppen Jézus mondta ki, hogy a férj és feleség egyazon jogokat és kötelességeket bírják. Az apostolok némelyike, és később a katolikus egyház is, magyarázataikban elhomályosították a jézusi üzenetet. Sőt továbbmentek – vita tárgyává tették, hogy a nőnek egyáltalán van-e lelke?(!) A katolikus egyház volt az is, amely paranoiás nőgyűlöletében kihirdette a boszorkányüldözést, amely a középkorban olyan mértékeket öltött, hogy voltak települések, ahol csupán egy vagy két nő maradt életben, vagy még annyi se. A kegyetlenségekről, melyekkel a nőket megkínozták és kivégezték, már nem is beszélve. A boszorkányüldözéseknek mégsem a nők fogyatkozása vetett véget, hanem az, hogy azon kívül, hogy kiterjesztették a gyerekekre is, kezdték meggyanúsítani a férfiakat is.

A sötét középkorban más „furcsaságok” is előfordulhattak. A papok „bűnös gyengédségnek” nevezték a szeretetet, amellyel a nők gyermekeik felé fordultak. Prédikációik bekerültek a köztudatba, és az anyák lassan kezdtek eltávolodni gyermekeiktől. A 18. században undorítónak nevezték az asszonyt, aki gyermekét szoptatta. Az anyaság amúgy sem volt ínyére az akkori férjeknek. A nők tehát kezdték elutasítani az anyaszerepet. De kiderült, egyik sem felelt meg a patriarchális társadalomnak: sem a gyerekek iránti anyai szeretet, sem az anyaszerep iránti közömbösség. Mindenképpen hibát keresett a nőben, elsősorban azért, mert nem volt képes megérteni a nő másságát.

A gyermektől való távolodás láttán a férfitársadalom „tudósai” újabb stratégiába kezdtek. Tanácsadó könyveket írtak a nőknek arról, hogyan kell megfelelően viselkedniük. Hogyan kell engedelmeskedniük atyjuknak és férjüknek, és hogyan kell érezniük férjük és gyermekeik iránt. Az apa gondolkodik és dolgozik, az anya pedig gyerekeket nevel, és háztartást vezet.

A nők azonban elnyomhatóságuk és megalázhatóságuk ellenére lassan mégis öntudatra ébredtek, és tüntetésekkel hívták fel magukra a figyelmet. Mozgalmuk olyannyira láthatóvá vált, hogy nem lehetett nem venni róla tudomást.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés