Bonts ki egy csomagot!
A csomagokat sohasem véletlenül kapjuk...
Ezt a csomagot is feltette a polcra a többi közé. Akadt ott már pár belőle. Katonásan sorakoztak egymás mellett. Kicsik, nagyok, színesek. Hiába! Nem nyitotta ki. Gondolta, talán majd később. Majd holnap összeszedi minden bátorságát, leemeli a polcról és meghúzza rajta a masnit. Előbb belekukkant, majd szép lassan kicsomagolja.
Aztán sose tette...
Az ajándékok és lehetőségek, amelyeket az élet kínált számára, ott porosodtak egymás mellett. Érintetlenül vártak arra, hogy szép lassan a feledés homályába merüljenek. Mert ez volt a sorsa a legtöbbnek. S ahogy telt-múlt az idő érvényüket is veszítették, egyik a másik után. Pedig akadt köztük lehetőség változtatásra, újrakezdésre, újdonságokra. Ő viszont ezeket az esélyeket önszántából eltette későbbre és nem élt velük ott és akkor. Persze akadtak olyanok is, amelyeket újra megkapott. Ekkor gondolkodott is rajta, hogy talán ez nem véletlen, de mégsem döntött, mégsem csomagolt. A csomag pedig porosodott tovább a felső polcon.
Mennyi csomaggal járunk így? Mennyit nem bontunk ki? Talán félelemből, mert az új bizonytalan. Vagy talán azért, mert mi lettünk a halogatás mesterei. Talán azzal a kifogással állunk elő, hogy most nem állunk készen. Talán mert a komfortzónánk olyan, mint egy puha meleg takaró.
Pedig a csomagokat sosem véletlenül kapjuk. Mindegyik egy lehetőség arra, hogy a holnap ne legyen ugyanolyan, mint a ma. Mindegyik egy lehetőség a változásra. Felesleges túlelemezni, tétovázni, mert ha nem élünk vele, sose tudjuk meg, mi sült volna ki belőle. Mert aki mindig kitér a változások és a lehetőségek elől, sosem fedezi fel a járatlan utakat, és közben nem ismeri meg önmagát. Az mindig csak egy helyben toporog. Egy helyben toporogni viszont időpocsékolás. Félni az újtól, valamitől, amit meg sem próbálunk, értelmetlen, a megszokott komfortzónából pedig tényleg néha ki kell lépni! Csak egy kis bátorság kell hozzá.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Tíz idézet Buddhától
A mai napig milliók követik Buddha tanításait, idézetei pedig nem csak a buddhisták számára jelenthetnek útmutatót.
2024.9.17. 1
Tíz idézet Agatha Christie-től
A világhírű krimi írónő olyan mesterműveket alkotott, melyek a mai napig emberek millióit bírják olvasásra.
2024.8.23. 52
Megfogadott tanácsok
Adjunk? Ne adjunk? Megfogadjuk? Ne fogadjuk? Mit tegyünk mások tanácsaival?
2024.8.8.
3+1 tipp, hogy megúszd a nyaralást
...betegség nélkül. Természetes megoldások, melyek kihúznak a bajból.
2024.7.14.
Erős nő a 21. században
Mit jelent erős nőnek lenni a 21. században? Erős nőnek lenni olyan jellemző, amely messze túlmutat egy egyszerű meghatározáson.
2024.5.26.
Tíz idézet nőkről – nőktől
Tíz idézetes sorozatunk következő része. Ezúttal a nőnap alkalmából.
2023.11.22. 34
Most van itt az ideje
Itt a tél előttünk, akkor is, ha bizonyára élvezhetünk még az idén őszi időjárát.
2023.11.7.
5+1 dolog, ami miatt minden férfi izgul
A férfiaknak igenis vannak érzelmi igényei, akárcsak a nőknek. Szeretik szeretve érezni magukat...
2023.10.29.
Öt tipp a napindításra
Öt reggeli rituálét ajánljunk a figyelmetekbe, hogy könnyebben induljon a napunk.
2023.3.19. 2
Karrierlehetőségek 2023-ban
Milyen karrierlehetőségei lesznek egy nőnek 2023-ban? Érdekes részletek a cikkben!
2023.2.14.