Maradj ugyanaz!


Oriskó Renáta  2014.11.19. 3:18

Ha mindig alkalmazkodunk, azzal önszántunkból hagyjuk elnyomni saját magunkat.

Volt idő, mikor azt hitte, mindig mindenkinek meg kell felelnie. Mikor azt gondolta, ha mindig mindenki kívánságának, elvárásának eleget tesz, akkor majd értékelik. Ha mindenhez jó képet vág és nem lázadozik, ha mások kedvéért megváltozik, akkor megbecsülik. (Valljuk be, naiv elképzelés!)

Ha valakivel konfliktusba került vagy más volt a véleménye, azt gondolta, ő az, akinek változnia, illetve változtatnia kell. Hogy miért? Már maga sem tudja. Talán így nevelték, talán kevésnek tartotta magát. Alkalmazkodott véleményekhez, barátokhoz, főnökökhöz, férfiakhoz. Mindig, mindenkihez. De valahogy a sok alkalmazkodás ellenére sem alakultak úgy a dolgok, ahogy azt várta. A régóta ígért fizetésemelés a sok túlóra és plusz feladat ellenére is egyre távolabbinak tűnt. A párkapcsolatban, hiába idomult és hasonult a férfihoz, valami mindig hibádzott.



Mert mit szül az állandó alkalmazkodás és önmagunk háttérbe szorítása? Egyfajta önfeladást. Ha mindig alkalmazkodunk, azzal önszántunkból hagyjuk elnyomni saját magunkat. Önként és dalolva adjuk fel saját egyéniségünket, egyre inkább eltávolodva attól, akik valójában vagyunk.

S hogy meddig játszható ez? Ezt főleg a személyiségünk határozza meg. Az, hogy mennyire vagyunk alkalmazkodóak, befolyásolhatóak. Hiszen valaki eleve elutasítja azt, hogy megváltoztassák. Mások hajlandóak kompromisszumot kötni, megint mások pedig képesek feladni saját személyiségüket is. Ők azok, akik lehet egy napon arra ébrednek, hogy már fogalmuk sincs kicsodák. Akik eljuthatnak addig a pontig is, amikor már képtelenek azonosulni azzal, akikké váltak. Nem is értik, mikor vesztek el. A megfelelni akarás hatására lettek mások, s talán ki is fordultak önmagunkból. Ekkor pedig általában szembesülnek a kiábrándító felismeréssel, hogy az alkalmazkodás ellenére sem értékelik őket többre egy fikarcnyival sem. Mert nem a másoknak megfelelni akarás miatt kell változni. Megváltozni valaki vagy valami miatt, azért hogy figyelmet kapjunk, teljesen értelmetlen. Változni magunk miatt, hogy az a javunkat szolgálja, belső meggyőződésből dönteni, nem pedig külső nyomás hatására, az más.

Éppen ezért sosem szabad hagyni, hogy mindig mi alkalmazkodjunk, véleményt változtassunk, hallgassunk. Mert aki a személyiségünket nem értékeli, az minket sem értékel. Legyen szó barátokról, főnökről, férfiakról. Vannak dolgok, amiken az életünkben nincs lehetőségünk változtatni, viszont az, hogy kikkel vesszük körül magunkat, kit engedünk be az életünkbe, milyen munkahelyi környezetbe járunk nap, mint nap, azon talán igen. És ha úgy érezzük, ezek nem szolgálnak minket, akkor egyáltalán nem biztos, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk.

Talán maradhatunk ugyanazok is, csak a szereplőket kell lecserélni olyanokra, akiknek változás nélkül is megfelelünk.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Az út neve: önbizalom-építés

Oriskó Renáta

Eldöntötted, hogy változtatsz. Már nem nézel hátra.

2024.1.21.    30


Tíz idézet nőkről – nőktől

Póda Csenge

Tíz idézetes sorozatunk következő része. Ezúttal a nőnap alkalmából.

2023.11.22.    34


Most van itt az ideje

Póda Erzsébet

Itt a tél előttünk, akkor is, ha bizonyára élvezhetünk még az idén őszi időjárát.

2023.11.7.   


5+1 dolog, ami miatt minden férfi izgul

PR-cikk

A férfiaknak igenis vannak érzelmi igényei, akárcsak a nőknek. Szeretik szeretve érezni magukat...

2023.10.29.   


Öt tipp a napindításra

Póda Erzsébet

Öt reggeli rituálét ajánljunk a figyelmetekbe, hogy könnyebben induljon a napunk.

2023.3.19.    2


Karrierlehetőségek 2023-ban

Milyen karrierlehetőségei lesznek egy nőnek 2023-ban? Érdekes részletek a cikkben!

2023.2.14.   


Megfogadott tanácsok

Póda Erzsébet

Adjunk? Ne adjunk? Megfogadjuk? Ne fogadjuk? Mit tegyünk mások tanácsaival?

2022.5.6.   


Törékeny párkapcsolatok

Oriskó Renáta

11 ok, amiért olyan törékenyek a mai modern párkapcsolatok.

2022.4.20.    15


Öt tipp a nézőpontváltáshoz

Februárban az emberek többsége úgy érzi, eseménytelenül telnek egymás után a hétköznapok, sorra jönnek a kötelességek, majd észrevétlenül át is lépünk a márciusba.

2022.2.9.   


Csalódásaink

Póda Erzsébet

„Soha ne bízz senkiben, (...), s a legkevésbé azokban, akiket csodálsz! Tőlük kapod a legnagyobb pofonokat.” Carlos Ruiz Zafón írja ezt A szél árnyéka című regényének elején.

2021.9.12.   


3+1 tipp, hogy megúszd a nyaralást

...betegség nélkül. Természetes megoldások, melyek kihúznak a bajból.

2021.7.19.   


Tíz jótanács szakítás után

Póda Erzsébet

Szakításkor mindig az van könnyebb helyzetben, aki kimondja, hogy: vége.

2020.11.26.    44