Tíz jótanács szakítás után


Póda Erzsébet  2020.11.26. 1:44

Szakításkor mindig az van könnyebb helyzetben, aki kimondja, hogy: vége.

Szakítás. Kevés olyan ember akad, aki még nem élte át. Ám nagyon sokan vannak, akik tudják, hogy meg kéne tenniük, valami mégis visszatartja őket. A legtöbbször a „magánytól” vagy „szingliségtől” való félelem. Sokan évtizedekig vergődnek egy halott kapcsolatban. Sokan mondják azt is, inkább a vergődés, mint a szakítás okozta kínlódás. Pedig a hosszú évekig tartó mérgező kapcsolat csak az időnket rabolja. Sokkal hasznosabb és értelmesebb átvészelni egy szakítás utáni rövid szenvedési szakaszt, mint megfosztani magunkat attól, hogy egy újabb, jobban vagy kiválóan működő párkapcsolatot alakítsunk ki. Esetleg megtaláljuk életünk nagy szerelmét. A rossz kapcsolatban való tétlenség mindenről szól, csak nem a szerelemről. Hiába fogjuk rá, hogy azért maradunk valaki mellett, aki mellett már csak rossz élményeink vannak, akit néha már-már gyűlölünk, mert szeretjük – ez egyszerűn nem igaz, nem lehet igaz! Inkább magunkat féltjük, szinte őrült módon attól, nehogy egyedül, pasi/nő nélkül maradjunk.


Azt mondják, az ember értelmes lény. Igen, ez így van. Az embernek van agya, elméje, amivel gondolkodni is tud. Ráfoghatja ugyan a szívére, hogy amiatt nem tud dönteni, de ez sem igaz. Minden fejben dől el, még a szerelem érzése is. (Próbáljuk csak ki! Gondoljuk azt valakiről, hogy tetszik nekünk. Gondoljuk ezt napjában többször. Pár hét és a „csoda” megtörténik: azt fogjuk hinni, hogy szerelmesek vagyunk. Többek között ezért is van olyan sok, szerintünk össze nem illő pár...)

Szakításkor mindig az van könnyebb helyzetben, aki kimondja, hogy: vége. Azt nem állítjuk, hogy könnyű neki, mert nem így van. Kivéve, ha közben már talált valaki mást, akihez kötődni tud, aki erőt ad neki, akivel új életet szeretne kezdeni. Ha viszont azért szakított, mert nem bírta tovább a kapcsolatot, már nem érzett szerelmet, akkor is szenved. De felfogta, hogy az egésznek nincs értelme és helyes döntést hozott. Az érzi teljes tragédiának a helyzetét, akit elküldtek, hiszen ő a nagyobb vesztes.


Pontokba foglaltunk néhány jótanácsot azt illetően, mit tegyünk, ha már bekövetkezett a szakítás!

1. Az ember lánya/fia szakítson kulturáltan! Semmi értelme a hisztizésnek, a „csak a testemen át viheted el a cuccaidat”, „nem tudok nélküled élni”, „ezt még megbánod” típusú jeleneteknek. Ha a pár eddig eljutott, akkor ott belül mélyen mind a ketten tudják, hogy ennek már semmi értelme. Hozzuk el a dolgainkat a lakásról, amelyben együtt töltöttük az elmúlt időszakot. Az, aki távozni kényszerül, ne veszekedjen az egyes közösen vásárolt tárgyakon. Minden tárgy pótolható, és az emlékek is dobozolhatók. Ha képtelenek vagyunk odamenni, megkérhetünk egy ismerőst is, hogy segítsen.

2. Ne írjuk ki a facebookra azonnal, hogy szakítottunk! Egyrészt senkinek semmi köze hozzá, hiszen ez magánügy. (Csak a családtagokra, legközelebbi barátokra tartozik.) Másrészt a kéretlen tanácsok csak megzavarhatják a döntésünket és fokozhatják a lelki szenvedésünket.

3. Beszéljünk, beszélgessünk a vívódásunkról azzal, akiben tökéletesen megbízunk! Kérjük meg, ne mondja, hogy újra összejöhetünk, és azt se, hogy tele van a világ pasikkal/nőkkel! Egyszerűen hallgasson meg, engedje meg, hogy kiönthessük neki a szívünket, hogy sírjunk kicsit a vállán. (Lehet ez a megbízható személy akár az anyánk, apánk, testvérünk is – a hangsúly a megbízható jelzőn van!) Ha nem akarunk ismerősökkel beszélni, keressünk fel egy pszichológust vagy egy életvezetési tanácsadót – ők pártatlanul mondanak véleményt és segíteni is tudnak.


4. Hallgassunk az eszünkre! Mivel azt képzeljük, már nem lesz soha párkapcsolatunk, képesek vagyunk (feleslegesen) hetekig keseregni. Ne idézzük fel unos-untalan a legszebb perceket, amelyeket együtt töltöttünk, és ne nézegessük a mobilunkon a vigyorgó közös szelfiket! Mindez már tényleg a múlté. Ha ránk tör a pánik, jusson eszünkbe, mi volt az a folyamat, ami idáig juttatott. Minden kellemes emlék mellé azonnal keressünk egy kellemetlent, hogy a helyzetet egyensúlyba hozzuk. Vonjuk le magunknak a tanulságot, és ne azon agyaljunk, hogyan lehetne a rosszat visszacsinálni!

5. Kezdjünk el naplózni! Írjunk bele mindent, de mindent, ami csak az eszünkbe jut! Hogy mennyire gyűlöljük „ezt a csalót”, mennyire dühösek vagyunk magunkra, és mi mindent tennénk, ha megtehetnénk. Körmöljünk minden nap (!) LEGALÁBB három oldalt (TOLLAL) minden reggel vagy este, vagy akkor, amikor épp úgy érezzük, nem bírjuk tovább. Higgyük el, ez az egyik legjobb gyógyszer közérzetünk javítására.

6. Csináljunk a hátrányból előnyt! Mi lehetett hátrány a párkapcsolat alatt? Például nem szenteltünk elég időt a barátainkra, családtagjainkra, hobbinkra. Nem nézhettünk focimeccset, vagy épp ellenkezőleg: a sorozat helyett focimeccset kellett néznünk. Írjuk fel egy lapra, mi az, amit eddig nem csinálhattunk, pedig régebben imádtuk! Vegyük sorra és kezdjünk neki! Filmezzünk egy haverunkkal, koktélozzunk, hímezzünk, énekeljünk – találjuk fel magunkat újra!


7. Osszuk be szorosan az időnket! Hogy ne legyen idő az önsajnálatra, készítsünk napi beosztást egész hétre. Kiváló számítógépes és mobilos alkalmazások állnak ebben rendelkezésünkre. A lényeg, hogy kerüljük az üresjáratokat. Persze lesz idő, amikor csak egyedül leszünk, ez kivédhetetlen. Olyankor fontos, hogy észnél maradjunk. Bármennyire is kavarognak bennünk a szélsőséges érzések, összpontosítsunk arra, hogy az életünk nem ért véget, és az élet tele van meglepetésekkel. Készítsünk magunknak egy romantikus, illatos fürdőt, gyertyafénnyel és élvezzük minden pillanatát. Vagy igyunk meg egy pohár finom italt. Vagy nézzünk meg egy filmet. Vagy hívjuk fel a barátnőnket. Írjunk egy listát arról, mi mindennel foglalhatjuk le magunkat, és pipáljuk ki, ami megvan. A lista újra meg újra feltölthető.

8. Bármennyire is sajnáljuk magunkat, ne járjunk-keljünk lógó orral, mártír arccal mindenhova! Igen, nagy bennünk a szomorúság, akár ürességet is érezhetünk. Ez semmiképp sem hatalmaz fel bennünket arra, hogy azt higgyük, itt a világ vége. Az még odébb van. Ami előttünk áll, az egy másfajta élet. Ismerkedjünk, nézelődjünk, figyeljük az embereket más szemmel. Legyünk tudatosabbak! Ha leszállunk a saját magunk kreálta felhők közül, és megtanulunk két lábbal állni a földön, mindjárt más lesz a világ, sokkal könnyebbnek tűnik majd az élet.

9. Ne féljünk az időtől! Mert az idő gyógyít. A szakítás utáni gyásznak megvan a maga szerepe. Idő kell, hogy begyógyuljanak a lelki sebek. Ne sürgessük magunkat, ne higgyük azt, hogy valamiről lekéstünk! Igaz, a tudósok szerint szakításkor az agy úgy működik, mint drogfüggőség esetén, mégsem hagyhatjuk, hogy teljes letargiába essünk. Használjuk a 4-es pontban ajánlottakat: írjuk felül a kellemes emlékeket a rossz emlékekkel! Közben arra is rájövünk, hogy lényegesen több a kellemetlen emlék.

10. Sportoljunk! Ha eddig nem foglalkoztunk mozgással, itt az ideje, hogy elkezdjük. (Ha igen, akkor kezdjünk valami más mozgásformába!) A sport hihetetlen erőt tud adni a hétköznapokhoz. Akár a konditermet választjuk, akár a futást, a lovaglást vagy az íjászatot, mindenképpen jó döntés lesz. Sőt, beiratkozhatunk egy önvédelmi csoportba is. Minél nagyobb kihívás számunkra az adott sport, annál többet tud segíteni a talpraállásban és az újrakezdésben. És nagyszerű lehetőség új ismeretségekre szert tenni.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Az út neve: önbizalom-építés

Oriskó Renáta

Eldöntötted, hogy változtatsz. Már nem nézel hátra.

2024.1.21.    30


Tíz idézet nőkről – nőktől

Póda Csenge

Tíz idézetes sorozatunk következő része. Ezúttal a nőnap alkalmából.

2023.11.22.    34


Most van itt az ideje

Póda Erzsébet

Itt a tél előttünk, akkor is, ha bizonyára élvezhetünk még az idén őszi időjárát.

2023.11.7.   


5+1 dolog, ami miatt minden férfi izgul

PR-cikk

A férfiaknak igenis vannak érzelmi igényei, akárcsak a nőknek. Szeretik szeretve érezni magukat...

2023.10.29.   


Öt tipp a napindításra

Póda Erzsébet

Öt reggeli rituálét ajánljunk a figyelmetekbe, hogy könnyebben induljon a napunk.

2023.3.19.    2


Karrierlehetőségek 2023-ban

Milyen karrierlehetőségei lesznek egy nőnek 2023-ban? Érdekes részletek a cikkben!

2023.2.14.   


Megfogadott tanácsok

Póda Erzsébet

Adjunk? Ne adjunk? Megfogadjuk? Ne fogadjuk? Mit tegyünk mások tanácsaival?

2022.5.6.   


Törékeny párkapcsolatok

Oriskó Renáta

11 ok, amiért olyan törékenyek a mai modern párkapcsolatok.

2022.4.20.    15


Öt tipp a nézőpontváltáshoz

Februárban az emberek többsége úgy érzi, eseménytelenül telnek egymás után a hétköznapok, sorra jönnek a kötelességek, majd észrevétlenül át is lépünk a márciusba.

2022.2.9.   


Csalódásaink

Póda Erzsébet

„Soha ne bízz senkiben, (...), s a legkevésbé azokban, akiket csodálsz! Tőlük kapod a legnagyobb pofonokat.” Carlos Ruiz Zafón írja ezt A szél árnyéka című regényének elején.

2021.9.12.   


3+1 tipp, hogy megúszd a nyaralást

...betegség nélkül. Természetes megoldások, melyek kihúznak a bajból.

2021.7.19.   


Élősködő családtag

Póda Erzsébet

Vannak felnőtt emberek, akik gátlástalanul kihasználják családtagjaikat.

2020.11.3.    6