A gyermekbetegségek természetes gyógymódjai (5)
Folytassuk a kisgyermekkorral: minden szülőnek tudnia kell, hogy gyermeke mindenben utánozni fogja.
Lemásolja nemcsak minden cselekedetünket, mozdulatunkat, beszédünket, de még az érzéseinket is. Gyakran előfordul, hogy gyermekünkben pont azt a tulajdonságot nem szeretjük, amit tőlünk lesett el. A kisgyermek életében nagyon fontos szerepe van a játéknak. Az egészen kicsi gyereknek elég a legegyszerűbb játék, melynek színét, formáját, tapintását, illatát érezheti. Próbáljunk vele olyan játékokat megszerettetni, melyek megmozgatják a gyerek fantáziáját, de közben nem merítik le idegrendszerét felesleges információkkal. Soha ne hagyjuk, hogy a gyerek televízió vagy számítógép működése mellett játsszon. Még olyankor sem, mikor úgy látjuk, hogy ezekre a gyermek nem figyel oda. A szüntelenül áramló felesleges információk bombázzák a gyerek idegrendszerét. Később szinte törvényszerű, hogy ösztönösen figyelni fogja a televíziót vagy számítógépet, még akkor is, ha a számára a közvetített tartalom teljesen érthetetlen. A gyermek idegrendszerét lefoglaló információs szemét megakadályozzaőt abban, hogy saját fantáziája szerint játsszon, és fejlessze kreativitását. Továbbá, hogy rátaláljon azokra a dologra, amik őt a legjobban érdeklik.
Elalvás előtt minden gyermeknek jót tesz, ha a szülővel beszélgethet, vagy a szülő énekét hallgathatja. A beszélgetés lehet mese, dal, a gyermek vagy szülő által kitalált történet, imádság, vagy bármilyen téma, ami a gyermeket lefoglalja.
Gyerekbetegségek
A kisgyermekkor a fertőző betegségek időszaka is egyben. A fertőző betegségeket leggyakrabban láz kíséri, amelyről már az előzőekben írtunk. Nagyon fontos, hogy a szülő tudatosítsa, hogy a láz az immunrendszer védekezőképességének egy fontos eszköze. Többek között arra is jó, hogy az ilyenkor fontos ágynyugalmat a gyerek számára kikényszerítse. Az ágynyugalom az összes fertőző betegségnél nagyon fontos. A hosszan elnyúló köhögés, nátha, mely semmilyen kezelésre nem reagál, gyakran azért fordul elő, mert a betegség kezdeti stádiumában az ágynyugalom nem lett bebiztosítva.

Fertőző betegség esetén nagyon fontos a megfelelő könnyű táplálék, a folyadékivás. Amíg a gyermek szopik, betegsége ideje alatt az anyatej a tökéletes táplálék, mely étel és ital is egyszerre a csecsemő számára. De nem csak étel és ital, hanem a lelki nyugalomnak is a biztosítéka. A nem szopó kisgyermekeknél fontos a napi egy liter folyadék bebiztosítása, mely gyümölcslé, teák formájában a legkedvezőbb. Csecsemőknek gyártott késztermékek helyett gabonanyákból készült táplálékot is adhatunk. Ha a gyermeknek a betegsége alatt nincs étvágya, az is természetes dolog. Még ilyenkor is nagyon fontos, hogy a táplálékot ne helyettesítsük édességgel, és a folyadékbevitelt szirupos italokkal. Legjobb, ha gyógynövényteát készítünk, melyet kevés citrommal és mézzel ízesíthetünk, ebből a gyermek bármennyit fogyaszthat. A mézet és citromot csak akkor adjuk a teához, amikor az már nem túl forró, hogy a hatóanyagait minél jobban megkíméljük. A teaivás az emésztésre akkor jó hatású, ha a teát langyosan fogyasztjuk el. A gyógynövényteát készíthetjük hársfavirágból, kakukkfűből, édesköményből, csipkebogyóból, kamillából, mentából, szeder és ribizli leveléből.
Lázas betegnek nem megfelelő a magas fehérjetartalmú (hús, tej) étel, mert leterheli az emésztést, és a szervezet nem tudja energiáit a gyógyulásra összpontosítani.
A gyermek táplálásának alappillérei
A szénhidrátok mindig teljes kiőrlésűek legyenek, akár kenyérrúl, akár péksüteményről van szó. Reggelire a gabonapehelyből készült müzli gyümölccsel, kevés mézzel ideális táplálék. Az évszaknak megfelelően lehet hazai gyümölcs és zöldség, frissen préselt gyümölcs és zöldséglevek. Sokkal jobbak az éhség csillapítására mint az édességek.
A zsiradékokról tudnunk kell, hogy nem szabad teljes egészében kihagyni, sem a gyerek, sem felnőtt étrendéjből. Én a hidegen sajtolt olajokat (olívaolaj, tökmagolaj, vaj) tartom a legideálisabb megoldásnak. Az említett olajakat semmi esetben ne tegyük ki magas hőfoknak, mert nemcsak tönkremennek értékes hatóanyagaik, hanem rákkeltő anyagok is keletkezhetnek bennük.
A fehérje pótlására megfelelnek a savanyított tejtermékek, a húsok közül a kisebb állatok húsai, halak. Az egészséges táplálék nem jelent íztelen ételt. A növényi fűszerek nem csak ízessé teszik az ételt, de elősegítik a jobb emésztést is, ezért ezeket bátran használhatjuk. Gyermekeknél problémát jelenthetnek a csípős fűszerek, mint a hagyma, paprika, csípős mustár, de többi növényi fűszert nyugodtan használhatjuk.
Édességfüggőség
Napjainkban alig találkozok felnőtt emberrel vagy gyerekkel, aki valamilyen szinten ne lenne édességfüggő. A gyerekek édességigénye változó, és nem mindig könnyű az egyensúlyt megtalálni a kívánság és a megfelelő adagolás között. Fontos, hogy elsősorban teljes értékű édességekkel oldjuk meg a problémát. A megoldás soha nem az, hogy a gyermeket teljesen eltiltjuk az édességtől.
Ha az orvos úgy látja, vagy mi úgy érezzük, hogy a gyerek túl sok édességet fogyaszt, és azt korlátozni akarjuk, akkor a szülőnek mindig kötelessége példát mutatni. Kezdjük mindjárt a vásárlásnál: édességet csak jó minőségűt, és nagyon korlátozott mennyiségben vigyünk haza. Kérjük meg a rokonokat, hogy édesség helyett inkább gyümölcsöt hozzanak ajándékba. Még a jó minőségű édességből is szabjuk ki magunkat, és a gyereket is. Akár a friss és szárított gyümölcsökből is.
Bizonyított tény, hogy a teljes kiőrlésű gabonát fogyasztó gyerekek kevésbé kívánják az édességet. A szülő es a testvér az édességevés kialakított szabályait egyaránt tartsa be. Senki se fogyasszon még titokban sem azon felül édességet.
(Folytatjuk az egyes betegségek taglalásával)
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A gyermekbetegségek szelíd gyógymódjai (8)
Folytatjuk a leggyakoribb gyermekbetegségek ismertetését, és szelíd gyógymódjait.
2014.10.17. 1
A gyermekbetegségek természetes gyógymódjai (7)
Az alábbiakban sorra vesszük a leggyakoribb gyerekbetegségeket, és azok szelíd gyógymódjait.
2014.10.2. 2
A gyermekbetegségek természetes gyógymódjai (6)
Nézzük, milyen gyógyteákat alkalmazzunk az egyes betegségek esetén!
2014.7.4. 4
A gyermekbetegségek természetes gyógymódjai (4)
Az első hetekben és hónapokban előforduló nehézségekről.
2014.5.9. 16
A gyermekbetegségek természetes gyógymódjai (3)
A kismama és az újszülött egészséges életkörnyezete, avagy mit tegyünk, és mit ne tegyünk ebben az időszakban.
2014.3.26. 12
A gyermekbetegségek természetes gyógymódjai (2)
Az egészségre már a méhen belül vigyázni kell.
2014.3.12.
A rovat további cikkei
Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége
A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.
2025.3.17.
Manuálterápia, a megoldókulcs
Rejtett blokkok a testedben: hogyan oldja fel őket a manuálterápia? Részletek a cikkben.
2025.2.18.
3 ok, hogy szép legyen a tartásod
Tudatos odafigyeléssel és megfelelő mozgásterápiával azonban javítható és fenntartható az egészséges testtartás
2025.1.31.
Tippek a fokozatos változtatáshoz
Megvonás helyett jutalmazás: legyen szó fogyásról, mozgásról, egészségről, érd el a céljaid úgy, hogy közben még jól is érzed magad!
2025.1.12.
Pszichológiai segítség
Az élet olykor nehézségekkel és érzelmi kihívásokkal állít szembe, amelyek megoldásához külső segítségre lehet szükség. Mikor érdemes pszichológushoz fordulni, hogyan választhatjuk ki a számunkra megfelelő szakembert?
2025.1.10.