Amilyenek vagyunk


Póda Erzsébet  2009.11.14. 12:39

Sokszor váratlanul törnek az emberre: az utazás monoton percei alatt, este lefekvés előtt, akár munka közben, vagy csak úgy...

Események, melyek az idő múlásával emlékekké váltak. A gyermekkor csínytevései. Soha senkinek el nem mondott titkaink. Ha bántottunk valakit, vagy amikor minket bántottak. Történések, jelenetek, mondatok, szavak, gesztusok, melyek megváltoztatták az életünket. Olyanná tettek, mint amilyenek a jelen pillanatban vagyunk.

Emlékszem a nagymamámra, aki egész életemet szilárd alapokra helyezte, akitől megtanultam, mit is jelent az igazi, feltétel nélküli szeretet, aki bölcsességeivel észrevétlenül készített fel az életre. Az első könyvre, amit lapoztam. Az első mesére, melyet anyukám olvasott fel nekem. Az első dorgálásra, amely sírásra görbítette a számat. Az első szerelmemre, az első csalódásra.

Az óvodára, ahol az óvó nénim, csupa jószándékból, erőnek erejével akarta megitatni velem a tejet, pedig azt világéletemben utáltam. Kihánytam, és azóta se bírom lenyelni. A homokozóra, ahol egy kislapáttal fejbe csaptam Józsikát, mert nem adta oda a kiskannát. Aztán berohantam a vécébe és magamra zártam az ajtót. Tisztán emlékszem a rossz szagra, de nem nyitottam ki az ajtót, létrán mászott be értem Janó bácsi, és jól kikaptam. Soha többé nem csaptam fejbe kislapáttal senkit sem.

Az olajos padlójú iskolára, ahol az utolsó előtti padba ültetett a tanító nénim, mert magasabb voltam a többieknél. A rossz szemem miatt azonban nem láttam a táblát. Viszont összebarátkoztam Pistivel, aki egy fogyatékos nagyfiú volt, és szerény képességei miatt ki tudja hányadszor ismételte már az első osztályt. Hihetetlen gyorsasággal tudott füzetlapokból cigarettát sodorni. Csodálva néztem, amint aprólékos munkával egyenlő darabokra tépte a papírdarabokat, felsodorta, majd merészen és komótosan elkezdte „szívni a cigit” – óra alatt, az iskola hátsó padjában. Azóta tudom, hogy a fogyatékosok belső világa mennyire fantáziadús.

Az alapiskolás osztályfőnökömre, akitől kegyetlenebb „pedagógust” csak kettőt ismertem: a másik kettő is a mi iskolánkban tanított. Fogait összeszorítva utálta a gyerekeket – csak azt vette emberszámba, aki sportos alkat volt, vagy értette a matematikát. Biliárdütővel kaptunk, ha olyan volt a hangulata, és a református papházaspár csendes, szolid, fogyatékos fiát is agyonverte, csak, mert nem ment neki a geometria. A kegyetlenkedést azóta se bírom elviselni, még a filmekben sem. A moziban becsukom a szemem, a tévét átkapcsolom. Ebben az időszakban szívtam magamba a legtöbb komplexust.

A magyar tanító nénimre, aki gyönyörű volt, okos, és jó szívű. Aki sosem emelte fel a hangját, mégis csendben ültünk az óráin. Aki megmutatta nekünk, milyen szépen meg lehet fogalmazni akár a legegyszerűbb gondolatainkat is, „mutatós” láncba fűzve. Elhitette velünk, hogy bárkiből lehet Arany János, csak akarni kell.

A pillanatra, amikor először láttam meg a kisfiamat, amikor először vettem karjaimba a kislányomat. Első mosolyukra, első szavukra, első mondatukra. A percre, mikor megmagyarázhatatlan érzéssel örök szerelembe estem gyermekeimmel.

A barátnőimre, akik kitartottak mellettem jóban-rosszban – és akik nem tartottak ki, elárultak, becsaptak, hazudtak, átvertek. Szerelmeimre, akikért plátóian lángoltam, akik nem is sejtették emésztő érzelmeimet, s azokra is, akik elutasítottak. De bármit is tettek a barátok és szerelmek, tanítottak engem, erősítettek, egyengették az utamat.

Minden, ami a múltban történt velünk, emlékként van jelen a mában. Váratlanul bukkannak fel bennünk. Van, hogy hiába próbálunk felidézni egy-egy eseményt, nem sikerül, máskor váratlanul tör elő memóriánk mélyéről. Történések, jelenetek, mondatok, szavak, gesztusok, melyek a megfelelő pillanatban merülnek fel újra, sokszor azért, hogy figyelmeztessenek. Emlékek, melyek megváltoztatják az életünket. Olyanná tesznek, amilyenek vagyunk.



Hozzászólások

Átutazó, 16. 11. 2009 23:53:46
Kedves Erzsebet, ..en csak egy átlagos átutazó vagyok es olvasvan a cikkjeit...nem is tudom...ahogy az ember olvassa a sorait neha-neha elkalandoznak a gondolatai...vagy egy-egy sorban felbukkannak a sajat emlekei...ha az idom engedi, betevedek...nagyon szepen ir. Tovabbi gazdag sorokat es sok olvasot kivanok. Udvozlettel ..egyszeruen Atutazo. P.S.: Orulok, hogy meg a mai vilagban vannak az ilyen internetes oldalak.
Póda Erzsébet, 20. 11. 2009 09:55:36 Köszönjük
Kedves Átutazó, remélem, azért többször is visszatér majd weboldalunkra, s egy idő után nemcsak átutazó, hanem rendszeres látogatónk lesz:). Köszönöm a hozzászólását, igyekezni fogunk, hogy az eddigi színvonalunkat megtartsuk, sőt, a javításra törekszünk. Üdvözlettel: Póda Erzsébet
@


Kapcsolódó cikkek

Az élet röpke pillanat

Varga Gréta

„És aztán pendül már a szál. Az óra körbe-körbe jár.”

2009.11.28.   


Hív a múlt

Filó Péter

Az emlékezés számomra mindig fontos cselekedet volt.

2009.11.27.   


Ív

Madarász Ildikó

Csak egy pillanat volt meglátni. Láttam, miközben nem láttam. A botom pont bokán ütötte. Ő felkiáltott, én felkiáltottam.

2009.11.26.   


Emlékeink

Molnár Miriam

Az emberi emlékezet érdekes dolgokat tud művelni.

2009.11.25.   


Mi lett volna?

Mészáros Krisztina

Mindannyian tévedünk, ki kisebbet, ki nagyobbat, de hihetetlenül nehéz felállni bármilyen bakiból.

2009.11.13.  11   


Az emlékezés lángja

Nagy Erika

Senki sem dicsekszik vele, de valószínűleg sokan tudnának említeni legalább egy esetet, amikor az a bizonyos makarenkói pofon elcsattant az iskolában.

2009.11.10.   

A rovat további cikkei

Kórházi emlék

Puha Andrea

Sötét volt a folyosó. Csak a végén láttam fehér foltokat.

2009.11.23.  4   


Nagymama

Mészáros Angelika

Szaladnak az évek, olyannyira, hogy csak ilyenkor, a halottak napja táján tudatosítom, milyen gyorsan is...

2009.11.8.  1   


Emléksorozat

Fodor Tekla

A gyerekkortól felnőttkorig...

2009.11.6.  3   


Csak a szépre…

Angyal Sándor

Emlékszem, fogtuk egymás kezét és szépen haladtunk a többiek után...

2009.11.5.  16   


Élet és halál

Dráfi Emese

Vajon mi lesz velük? Azokkal, akik meghaltak. Sajnálják-e, hogy el kell menniük, és hogy itt kell hagyni mindent...

2009.11.2.   


Sokadik ecloga

Mészáros Krisztina

Ez a cikk egy vallomás. Nem nagyvilági, nem szól a modernkor apró-cseprő dolgairól.

2009.11.1.