Emlékeink


Molnár Miriam  2009.11.25. 6:21

Az emberi emlékezet érdekes dolgokat tud művelni.

Molnár Miriam Az emberi emlékezet érdekes dolgokat tud művelni. Emlékszem, egyszer megkértem a mamámat, hogy keressen ki egy könyvet a könyvespolcomon. Baloldalon, a felső polcokon, kék bőrkötésben van, mondtam neki. Kiderült, hogy a könyv ugyan körülbelül a megadott helyen volt, de barna kötésben. Pedig megesküdtem volna, hogy sötétkék a borítója.

Az idős emberek általában nagyon jól emlékeznek arra, hogy ötven évvel ezelőtt hogyan és mit csináltak, de ha megkérdezzük tőlük, hogy ma milyen nap van, vagy tegnap mit ettek ebédre, arra már nem emlékeznek.

Érdekesnek tartom, hogy az utóbbi években az irodalom terén a memoárok váltak a legnépszerűbb, leggyorsabban terjedő új műfajjá. És persze, minél népszerűbbé váltak, annál több jelent meg belőlük. És minél több jelent meg, annál inkább előfordultak olyanok, akik, a nagyobb eladási számok érdekében, kitaláltak ezt-azt, amire aztán valaki rájött és a médiában lebukatta őket. Így ma tudhatunk többek között, kitalált holocaust memoárról, James Frey kitalációiról és egy kaliforniai női gang-tagról, aki középosztálybéli kényelemben írta „visszaemlékezéseit”.

Bennem mindig felmerül a kérdés, lényeges-e vajon, hogy amit olvasunk, az igaz-e? Ha a sztori jó, ha megszólít bennünket, számít-e, hogy egy fabrikált történetet olvasunk (ez is általában valamilyen megtörtént eseten alapul), vagy egy olyat, amiről a szerzője gondolja úgy, hogy igaz? (Természetesen nem non-fiction, történelmi könyvekről beszélek itt, hiszen azoknak szigorúan bizonyított tényeken kell alapulniuk.) Mert a személyes igazság relatív, pontosabban szubjektív. Két ember, ugyanabban a helyzetben, később két teljesen különböző történetet fog leírni, mert mindenki saját személyiségén keresztül észleli, éli át a történteket. És kinek lesz „igaza”? Van-e ilyen helyzetben „igazság”?

Valahogy így vagyok a novemberi emlékekkel is. Saját személyem által megszűrt emlékeim az elmúlt időszak általam írt fikciója. Az én életem története az a mítosz, amit saját magamnak mondok el újból és újból, és ebből hangos részleteket másoknak is, azért hogy tudjam, ki vagyok. Azok, akik régebben életem részei voltak, de ma már nincsenek velem, hozzátartoznak történetemhez, és emlékeimben olyan mozzanatokat válogatok, olyasmire emlékszem szívesen, ami beleillik ebbe a saját magam által kreált mítoszba. Hogy objektíve igaz-e, hogy esetleg mások is, akik jelen voltak, úgy élték-e meg, úgy emlékeznek-e, mint én – nem igazán fontos. Hogy létezzen egy ilyen mítosz, amibe az ember kapaszkodni tud, az viszont roppant fontos és nem baj, ha az évek során kissé átalakul, fejlődik.

Így emlékszem a dédnagypapámra, akinek csodálatosan, fától illatozott a műhelye, és aki kíméletlenü szidta a női sofőröket. A dédnagymamámra, aki nem volt hajlandó fülkészüléket használni, amikor már nem hallotta a körülötte zajló beszélgetés egyetlen szavát sem. A nagypapámra, aki akkor is ragaszkodott a napi cigaretta adagjához, amikor a családjának már nem volt mit ennie. Nagyon szerettem mindhármukat és ők is engem. Mostanra nem csak géneim részeivé váltak, hanem az életem narratívájává is.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az élet röpke pillanat

Varga Gréta

„És aztán pendül már a szál. Az óra körbe-körbe jár.”

2009.11.28.   


Hív a múlt

Filó Péter

Az emlékezés számomra mindig fontos cselekedet volt.

2009.11.27.   


Ív

Madarász Ildikó

Csak egy pillanat volt meglátni. Láttam, miközben nem láttam. A botom pont bokán ütötte. Ő felkiáltott, én felkiáltottam.

2009.11.26.   


Amilyenek vagyunk

Póda Erzsébet

Sokszor váratlanul törnek az emberre: az utazás monoton percei alatt, este lefekvés előtt, akár munka közben, vagy csak úgy...

2009.11.14.  2   


Mi lett volna?

Mészáros Krisztina

Mindannyian tévedünk, ki kisebbet, ki nagyobbat, de hihetetlenül nehéz felállni bármilyen bakiból.

2009.11.13.  11   


Az emlékezés lángja

Nagy Erika

Senki sem dicsekszik vele, de valószínűleg sokan tudnának említeni legalább egy esetet, amikor az a bizonyos makarenkói pofon elcsattant az iskolában.

2009.11.10.   

A rovat további cikkei

Kórházi emlék

Puha Andrea

Sötét volt a folyosó. Csak a végén láttam fehér foltokat.

2009.11.23.  4   


Nagymama

Mészáros Angelika

Szaladnak az évek, olyannyira, hogy csak ilyenkor, a halottak napja táján tudatosítom, milyen gyorsan is...

2009.11.8.  1   


Emléksorozat

Fodor Tekla

A gyerekkortól felnőttkorig...

2009.11.6.  3   


Csak a szépre…

Angyal Sándor

Emlékszem, fogtuk egymás kezét és szépen haladtunk a többiek után...

2009.11.5.  16   


Élet és halál

Dráfi Emese

Vajon mi lesz velük? Azokkal, akik meghaltak. Sajnálják-e, hogy el kell menniük, és hogy itt kell hagyni mindent...

2009.11.2.   


Sokadik ecloga

Mészáros Krisztina

Ez a cikk egy vallomás. Nem nagyvilági, nem szól a modernkor apró-cseprő dolgairól.

2009.11.1.