Az élet röpke pillanat

Varga Gréta  2009.11.28. 9:14

„És aztán pendül már a szál. Az óra körbe-körbe jár.”

Behunyom a szemem egy éjszakán, és álmodom. Visszaálmodom az eddigi pillanatokat életemben.

Drága emlékek, amelyeket mélyen eltemet az ember. És mégis, időnként előtör belőlünk az az érzés. Mélyen magunkba tekintünk, és felbukkan a kisgyermek, aki minden éjszakán a rosszaságok tömkelegével jutalmazza meg anyukáját. Minden hétköznap kényszerből kel fel, és viszik az óvodába, aztán az általános iskolába. Alig várja már, hogy a nyári szünet elkezdődjön, hiszen utál tanulni, iskolába járni, minden paranccsal csak ellenkezik!

Ám tavasszal kirügyeznek a fák, és nyáron virágba borul a világ. Itt a vakáció. A szívünk-lelkünk megtelik örömmel, vidámsággal. Újabb és újabb kalandokba ássuk bele magunkat. Ez olyan jó érzés! Megyünk nyaralni a mamához. Két hétig itt, két hétig a másik mamánál, és kacagunk, fürdünk a szomszéd hatalmas medencéjében, esténként pedig a kimerítő bújócska, egy-egy séta után talán álomba ringatjuk magunkat. Ha mégsem, ott a televízió! És jön a következő nap, ami szintén pompásan telik. Segédkezünk a ház körül – szó se róla, van mit –, kitakarítunk, aztán a jól megérdemelt kakaós kalácskánkat várjuk az asztalon, vagy a kelt gömböckét. Mennyire szerettem!

Hirtelen felnövünk... És nekem fáj, ha visszagondolok olykor, ha emlékek gyűlnek a lelkembe, mert akkor a szívem vigasztalhatatlan. Ésszel tudom, felfogom: az élet végső állomása a halál. Azután pedig valami más, valami mennyei következik. Hiszek benne, hiszek a földöntúli valóságban, a Paradicsomban, amelyben Ádám és Éva élt.

Ők is ott élnek tovább.

Egy másik felfogás, a tibeti buddhizmus, szerint a földi élet után az emberek lelke újra visszatér egy újszülött lelkébe. Így testet ölt egy másik életben. Ily módon a halál metaforája az újjászületésnek. Amikor nagymamám megtalálta az Édent, egy hónap sem telt bele, és megérkezett a családba egy kisfiú. Megdöbbentő, mindenki azt mondogatta: „Mama elment, de visszajött”. „Ostobák, gondoltam magamban. Miről beszélnek?” Csak forgott körülöttem a világ, sok éven keresztül. Egy hatalmas falat húztam magam köré, mely fal áttörhetetlennek bizonyult. Valóban, volt időm gondolkozni azon, mi lehet az élet után.

Töprengtem: a sokféle különböző válasz közül mit higgyünk el? A materialisták, az „ateisták” szerint a halállal véget ér minden, csak a világ forog tovább. A zsidók, a muzulmánok és a keresztények hisznek abban, hogy a földi élet után egy örök élet vár ránk. A reinkarnáció tana a lelkek vándorlásán alapszik: a lélek örök, a test csak átmeneti. Amennyiben ez létezik, akkor nincs más célja, csak önmagunk fejlődése különböző életsorsokon keresztül. Azóta elfogadtam a „rendet”. Mi is meghalunk egyszer.

Úgy gondolom, az élet röpke pillanat. Az értékes perceket jelen esetben a Földön töltjük. Ehhez kapcsolódó végső következtetésem egy idézettel zárom:

„Nem ellenségek vagyunk, hanem jó barátok.
Nem szabad ellenségeskednünk!
Lehetnek köztünk feszültségek, de a szeretet sohasem törhet meg.
Az emlékezet titkos húrjai még megpendülnek,
Midőn jobbik természetünk lágyan megérinti őket!”

Hozzászólások

@

Küldés