Emléksorozat

Fodor Tekla  2009.11.6. 6:42

A gyerekkortól felnőttkorig...

Első gyerekkori emlékem?
Egyértelmű, hogy sírással záródott. Nővéremmel és barátnőinkkel babaruhákat varrtunk a közeli parkban. Teljes felszereléssel, azaz pokróccal, babákkal, különböző rongyokkal, tűvel, cérnával, ollóval mélyedtünk bele a ruhák tervezésébe, majd megalkotásába. Mint ahogy lenni szokott, a játékunk legfenségesebb pillanatában kitört a vihar, ami a varródélutánunk félbeszakítását eredményezte. Csapot-papot a helyszínen hagyva hazafele siettünk, de nem akárhogy! Bár még kislányka voltam, a járás már egész jól ment nekem, de nővérem mégis úgy döntött, hogy ölbe visz haza. Alig tízméternyi eső elől való menekülés után az aszfalton landoltunk: nővérem könyökét, én a fejemet ütöttem meg. Hazáig sirattuk a babákat, a tettünket és sebeinket, ráadásul otthon is megkaptuk a szidást.

Első óvodáskori emlékem?
Óvodáskoromban kofa, tudálékos, nagyszájú, ambíciós kisjányka voltam. Álltam fél lábon sarokban, térdepeltem kukoricaszemeken, sőt fiúkkal is verekedtem, de az első óvodáskori emlékem egy karácsonyi szerepléshez fűződik. Hosszú hajam befonva hordtam és édesanyám az ünnep alkalmából lila kis masnit kötött fonatomra. No, de mikor azt a legszimpatikusabb fiú meghúzta eltört a mécses. A szerep kellős közepén rázendítettem a sírásra és hisztizésre, összezavarva összes társam mondókáját. Akkor kevésbé tűnt viccesnek, de ma már jót nevetek rajta.

Első iskoláskori emlékem?
Ki ne emlékezne az első fekete pontjára vagy kettesére? Bizony, én is emlékszem. Szomorú szívvel ám, de bevallom, hogy matematikából, pontosabban kétjegyű számok összeadásánál szereztem be. A nem kívánt minősítés szerencsére csak a tanítónő füzetébe került, így év végén sikerült ötössel zárnom. Az egészben a legrosszabb az volt, hogy a padtársam Réka, aki helyesen összeadta a számokat, tőlem lesve kijavította rossz változatra, így ő is kettessel távozott.

Első gimnazistakori emlékem?
Nem titok, hogy a fizikával mindig hadilábon álltam, így egyértelmű, hogy a fizika tanárom sem nyerte el tetszésem, főleg miután a folyosó egyik végéről megörvendtem annak a jó barátomnak, akinek keresztneve megegyezett a tanároméval. Így mikor elkiáltottam, hogy „Szia Andrááááás! Hogy vagy?” első ízben az oktatóm közölte, hogy köszöni szépen, jól van, majd azután szólalt meg az én ismerősöm. Mondanom sem kell, hogy körülbelül két hétig kerültem az óráit.

Első egyetemista-kori emlékem?
Az egyetemi évek szépségét nemcsak az általam választott szak (újságírás) fűszerezte, hanem a kincses város is, Kolozsvár, ami multikulturális jellegén kívül nagyságáról is igen híres. Az első tanítási napon azon kívül, hogy az ujjamon számoltam a megállókat, tudván, hogy a hetediknél leszállok, rossz buszra ültem, így óráról lemaradva új városrészekkel ismerkedtem. Izgalmas volt.

Emlékezzünk! De ha tehetjük, akkor csak a szép, kedves, érdekes és értékes dolgokra!

Hozzászólások

@

Küldés