Köztudott titok


Radvánszky Lola  2009.8.31. 18:52

„Az osztálybulin ott lesz Richárd is. Nagy önbizalommal és tapasztalattal rendelkező szakember, akit betegesen hajt a karriervágy...

...A rádióállomás osztályvezetője szeretne lenni. Kreativitása, életszemlélete számomra állandó inspiráció. Munkatársként folyamatos kihívás vele dolgozni; követel és önző. Óh, margójegyzetként még annyit: érzek Richárd lényéből kisugározni „valamit”. Képtelen vagyok szavakba foglalni ezt az érzést, de olyan „más”... Mit tudom én milyen. De meglátod nagyon jó fej!”

Suttogta mindezt Noémi barátnőm, a rádió épületének felvonójában a földszinttől a nyolcadik emeletre érve, Richárd nevű munkatársáról. Alig vártam, hogy bemutasson ennek a „csodabogárnak”!

Richárd egy mosolygós, csacsogó, életerőtől szétcsattanó, harmincas évei közepén járó fiatalember volt. Első pillanattól élveztem közvetlenségét, humorát és fürge észjárását. Telefonszámot cseréltünk, majd a következő héten találkoztunk is.

Telefonhívásaink, találkozásaink idővel rendszeressé váltak és programjaink skálája is fokozatosan bővült. Kezdetben cukrászdákban kávéztunk, majd mozi- és múzeumlátogatás következett. Hallatlanul jókat tudtunk együtt kacagni és mindenféléről beszélgetni. Élvezettel hallgattam Richárd történeteit a rádiós bakikról, az interjúalanyokról, témakutatásáról, a műsor gyártásáról, az adás menetéről. És ő is érdeklődéssel követte munkahelyi történeteim fonalát. Magánéleti gondjainkat felületesen érintettük, ám ritkán elemeztük; inkább konstruktív tanáccsal szolgáltunk egymásnak.

Nekem ilyen férfibarátom eddig még nem volt.

Ahogy barátságunk és bizalmunk mélyült otthonainkban is látogatni kezdtük egymást. Sokszor egy tömör mondattal lépett a küszöbömön, vagy nyitott nekem ajtót: „Nem akarok beszélgetni.” Ilyenkor Richárd dédelgetésért reszkető kisfiúvá változott. Az önbizalomtól szétcsattanó énjét a házon kívül hagyta. Csak öleltük egymást egész este. „Senki nem szeret úgy engem, mint te!” – súgta többször a fülembe. Szánalmas látvány volt az arcán látni a démonjaival vívott belső harcát. Nem faggattam, nem próbáltam felvidítani és soha nem emlékeztettem másnap az előző estén történtekre.

„Kinek akarsz bizonyítani Richárd?” – kérdeztem tőle egyszer. „Te ezt nem érted és kérlek, ne akard, hogy megmagyarázzam! Kitűztem egy célt és a csúcsig nincs megállás. Érzem, új életre tudom kelteni a rádiót!” Sejtettem hogy Richárd kitűzött célja komolyabb titkot álcázott. Soha többé nem érintettük a témát.

Közel fél év eltelte után Richárd egyik napról a másikra szemtelenül flörtölni kezdett velem. Kezdetben kacagással ütöttem el szokatlan viselkedését azonban következetesen folytatta. Megszokott egyéniségének zavara felzaklatott, de nem szóltam neki aggodalmaimról. Egy szombat éjjel Richárd hajnali négy órakor hívott fel. Zokogott a telefonba, ám magyarázatot nem adott rá, miért sír. „Csak a hangod akartam hallani!” – volt mindenre a válasza.

Hirtelen Noémi szavai csengtek újra a fülembe: „Érzek Richárd lényéből kisugározni valamit...”

Én másként szeretem Richárdot, mint ő engem – ismertem föl érzéseimet. Testi-lelki nyugalmam érdekében fokozatosan csökkentettem a találkozásainkat. Richárd nem kérdezte ritkuló találkozásaink okát. Hiánya félelmetes űrt hagyott mindennapjaimban; a munkába menekültem. Hónapokig úgy éreztem elvesztettem lábam alól a talajt. Mélyen sajgott bennem a magány. A férfiak társaságát tudatosan kerültem Lényem egy bizonyos része „belehalt” az elbocsátásba, kincsem elvesztésébe.

Az élet azonban ment tovább, mert mennie kellett. Richárd még most is, évek múltán is, sokszor jut eszembe.

Pár hete összefutottam egy rég nem látott ismerőssel, aki Richárddal dolgozott a rádióban. Az osztálybuli óta nem találkoztunk. Nagyon megörültünk, és örömmel meséltük egymásnak elmúlt éveink történéseit. Megtudtam, az a rádió nem egészen két év után megszűnt. Ő átképezte magát és pszichiáter lett. Saját praxist nyitott, és bár szeretettel gondol rádiós éveire, úgy érzi, bár akkor fájdalmas volt, mégis jókor jött a váltás. „– Richárd volt az utolsó osztályvezetője a rádiónak. Évek óta külföldön él. Jól van. Boldog. – jegyezte meg, majd tekintete egy láthatatlan pontra összpontosult a zakatoló metrószerelvény mennyezetén. – Kibontotta végre lekötözött szárnyait és elfogadta magát annak, aki. Házasságot kötött egy férfival és boldogan élnek.”

A metró kirohant az alagútból és erősen fékezett a megállóban. Ismerősöm célba ért. Elköszöntünk egymástól. Nekem pedig újra, Noémi szavai szólaltak meg a fülemben a megfogalmazhatatlan „valami”-ről és a „más”-ságról, amit Richárdból sugározni érzett.

Ez volt a titok, ami évekig ösztönözte és könyörtelenül gyötörte. Nekem pedig ennyi év után meghozta az annyi év után áhított megnyugvást.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Meleg kérdés

Orbán Viktória

Emlékszem, amikor először belépett a gimnáziumi osztályunk ajtaján.

2009.8.31.  2   


„A szerelem a világ legnemesebb érzése”

Fodor Tekla

Ítélkezünk, szidalmazunk, mert úgy érezzük, megtehetjük. A társadalom folyton-folyvást háborog...

2009.8.28.  2   


Az éjszaka leple alatt

Varga Gréta

Van egy barátom. Ő más, mint a többi ember. Más határok mentén húzódnak számára az értékek, más normák vezérlik.

2009.8.27.   


Mezei virág

Madarász Ildikó

Ma egy virágcsokrot kaptam. Ajándékba. Hogy tudjam, hogy figyelnek rám, fontos vagyok, hogy én is figyeljek már rá...

2009.8.24.   


Hogy is van ez Amerikában?

Molnár Miriam

Nemrég a Manhattani Greenwhich Village-ben megvertek egy férfit, aki egy meleg bárból indult haza.

2009.8.22.   


Másképpen szeretni

Nagy Erika

A homoszexualitás nem bűn, nem is betegség, s mára a társadalmi megítélése is pozitív irányba változott.

2009.8.18.  5   

A rovat további cikkei

Mindenki más

Kabók Zita

Minden országban és kultúrában vannak melegek.

2009.8.14.   


Egy átlagpolgár véleménye

Angyal Sándor

Melegek, homoszexuálisok, vagy ahogy pejoratív értelemben használják: buzik.

2009.8.12.  5   


Homofóbok vagyunk?

Halász Kata

A szakemberek szerint a homoszexuálisok aránya 2-10% közé tehető, ami meglepően kicsi arány ahhoz képest, hogy mekkora vihart kavar a téma.

2009.8.9.  2