A henyélő nő jussa

Póda Erzsébet  2009.8.24. 13:40

Nyaralunk, döntött a család. Méghozzá úgy, hogy közben pihenni is fogunk.

Ezúttal nem hotelbe mentünk, nem is sátorozni, hanem kiválasztottunk egy panziót a tenger partján (semmi reggeli, semmi vacsora), lefoglaltuk a szállást, s útra keltünk. Sokórás autózás után megérkeztünk, és miután a panzió tulajdonosa a szobáinkba irányított, lepakoltunk, s indultunk is a hűs habok közé. Alkonyatkor hazatértünk, lefeküdtünk. Másnap egy rövid reggeli után újra irány a part: fürdés és henyélés. Este vissza, tisztálkodás, majd belevetettük magunkat a tengerparti éjszakába. És ez így ment három napon át.

A negyedik nap reggelén, pokróccal a kezünkben épp indulni készültünk nyári lazsálásunkra, mikor őszinte házigazdánk nem bírván tovább magában tartani, nekem szegezte a kérdést: miért nem tüsténkedek a konyhában? Mondtam neki, hogy szabadságolni jöttem, nem főzőcskézni. Mire fejcsóválva megjegyezte, hogy a másik négy vendégcsalád asszonyai minden nap reggelit és vacsorát készítenek a családjuknak.

Való igaz. Az asszonyok már reggel hatkor zörögtek a konyhában, aztán megterítettek a teraszon, felszolgálták a reggelit, majd elmosogattak, bepelenkázták a legkisebbeket és csak utána indultak a strandra. Este szintén bőszen csörömpöltek az alagsori konyhában, megterítettek az olajfák árnyékában, és felszolgálták a vacsorát. Ha kellett, elszaladtak a közeli kisboltba sörért a családfőknek, majd újabb időt töltöttek a mosogatással, rendrakással. Elaltatták a síró kicsinyeket, s mire mindennel végeztek, úgy éjféltájt, csak akkor estek be az esti sörözéstől-borozástól már bódultan alvó férjuraik mellé.

A rendes asszonyok tényleg mindent megtettek, hogy családjuk jól érezze magát a tengerparti nyaraláson. A legnagyobb hőségben, míg hozzátartozóik a habokban hűsöltek, ők a strandról elszaladtak a boltba, hogy megvásárolják az estebédhez szükséges hozzávalókat. Azt a szálláshelyre vitték, hogy este kombinálják az otthonról hozott alapanyagokkal, és helyre kis vacsorát csapjanak – természetesen minden nap más fogásokat, és legalább négy személyre. Idősödő házigazdánk a harmadik naptól kezdve minden reggel megkérdezte tőlem, ma mit fogok készíteni a konyhában? S minden nap készségesen szolgáltattam a választ: nyaralni jöttem, nem főzőcskézni, főzni majd otthon fogok. Az idő előrehaladtával egyre rosszallóbban csavargatta a fejét, míg az utolsó előtt napon kifakadt: ilyen nővel még nem találkozott, mióta felépítette a panzióját!

Lehet, hogy pironkodnom kellett volna, de csak egy jót nevettem. Mert tényleg pihenni mentem, lustálkodni, élvezni a sós tengervizet, napozni, másként tölteni azt a hetet, mint a többit évközben. Kicsit sajnáltam is azokat a nőtársaimat, akiknek az egész kirándulásból nem sok élvezet jutott, hiszen ők főztek, takarítottak, mostak, fáradoztak, hogy kiszolgálják családjukat. Az egyikük például azzal magyarázkodott, hogy így olcsóbbra jön ki a kirándulás. Holott, utánaszámolva, mi a strandon megvásárolt kiflivel, zsemlével, főtt kukoricával, meg vendéglőkben elfogyasztott könnyű vacsorával is rendkívül előnyös áron nyaraltunk. Ráadásul nekik az egyetlenegy hozzátartozójuk sem segített, még krumplit pucolni sem – hiszen ők bezzeg nyaralni jöttek!

Elutazásunk napján koros házigazdánk mosolyogva kísért az autónkhoz, hogy kézfogással búcsúzzon tőlünk. Még tett egy utolsó megjegyzést a konyhai abszenciámra, aztán előhúzott valahonnan egy szál leándervirágot meg egy kisüveg házipálinkát, és mosolyogva a kezembe nyomta. Azért még hozzáfűzte: azok az asszonyok, akik elkerülik a konyhát, ezt érdemlik...

A cikk megjelent a Csallóköz című regionális lapban

Hozzászólások

@

Küldés