Időzavar, szerepzavar

Póda Erzsébet  2012.4.20. 5:52

Zsenge korú kislányok illegetik magukat apró felnőttekként...

Manapság már az egészen zsenge korú kislányok között is vezető téma a fiúknak való tetszés, a párkapcsolat, sőt akár a szex kérdése is. Egyre korábban kezdik sminkelni magukat, szexis ruhákért hisztiznek, aztán abban illegetik magukat apró felnőttekként, és még bárminemű szőrzetük megjelenése előtt megvetetik (vagy zsebpénzükből megveszik) maguknak a szőrtelenítő krémeket vagy a női borotvát. Egyre fiatalabb lányokról jelennek meg a közösségi oldalakon mind erotikusabb fotók. Közben egyre kegyetlenebbül bánnak egymással: civakodnak, irigykednek, rivalizálnak egymással, s aki kicsit is másabb mer lenni, mint ők, azt kíméletlenül megalázzák, kiközösítik. Ezt a rendívül bonyolult, szociológiai témát persze nem lehet minden oldalról megvizsgálni egy kis írás keretein belül. Viszont felelősségteljes szülőként és pedagógusokként jó lenne, ha végre már odafigyelnénk gyermekeinkre, az egyre hangosabb vészjelzésekre, még mielőbb nagyon késő lenne!

A média és az internet rengeteg információt zúdít ránk. A felnőtt ember számára sem könnyű ezek közt eligazodni – nem még egy gyermeknek! A szex nem tabu többé, ám ennek ellenére még a nagykamaszok is rendkívül tájékozatlanok, hiszen megszerzett információik hiányosak vagy deformáltak. Nap, mint nap érkeznek a hírek a különböző celebek párkapcsolatáról, a zenei klipek is csak erről szólnak. A média a család fontosságát, a gyerekvállalást szajkózza, miközben a családok hatalmas problémákkal küszködnek. A szülők már a kiskamaszkor elején lévő gyermekeiket sem tudják többé irányítani. A nevelésről már nem is beszélve...

Nincs idő semmire. Sem egymásra, sem a gyermekeinkre. A szülő a pedagógustól várja a segítséget – a pedagógus pedig a gyerekeket és a szülőket okolja minden problémáért. Felelősséget egyikük sem akar vállalni. Pedig, ha ki-ki elvégezné a saját feladatát a saját területén, sokkal könnyebb lenne bánni az utódainkkal. Így azonban, hogy elbeszélünk egymás mellett, hogy nem figyelünk sem a gyerekeinkre, de magunkra se, csupán a látóterünket betöltő óriásreklámokra, csak telik az idő, és a probléma egyre hatalmasabbá dagad.

Nem azt kéne a lányokba sulykolni (sem az anyáknak, sem a társadalomnak), hogy szexisek legyenek, s ezzel párhuzamosan azt, hogy mielőbb szüljenek, hanem hogy van élet a szexisségen és az anyaságon kívül is. Hogy valósítsák meg önmagukat, felelősségteljesen készüljenek az életre, majd később a szülői feladatokra. Ám ezt csak úgy tudnánk követendő példaként eléjük állítani, ha mi magunk is úgy viselkednénk: követendő példaként! A mai világban azonban óriási a különbség a szavaink és a tetteink között – a válási arány csaknem ötvenszázalékos, mégis mindenki habos-csipkés esküvőről álmodozik. Gyermekeinket csaknem teljesen magukra hagytuk a számítógép előtt, mégis egyfolytában a gyerekvállalásra ösztönözzük lányainkat!

Ideje lenne már megállni, kicsit körülnézni, és felfogni a körülöttünk lévő dolgokat a saját valóságukban. Nem pedig csak átrobogni az életen chipset, kólát és egyéb reklámanyagot fogyasztva anélkül, hogy odafigyelnénk gyermekeinkre, fiainkra és lányainkra, és segítenénk őket abban, hogy feltalálják magukat. Hogy azzal foglalkozzanak, ami igazán érdekli őket, és teljesebb életet élhessenek, mint dezorientált szüleik. Ehhez persze elsősorban arra lenne szükség, hogy a tévelygő szülők is megtalálják a helyes utat.

A mai emberek időzavarban és szerepzavarban szenvednek. Az emberiség egyre mélyülő neurózisának oka lassan kizárólag arra az életmódra vezethető vissza, amelyre a mai világ kényszerít bennünket, s amelyet minden fenntartás és kontroll nélkül, ellenőrizetlenül a magunkévá teszünk.

Hozzászólások

@

Küldés