Ildikó döntése


Póda Erzsébet  2005.4.4. 7:41

Legkedvesebb barátnőmet éveken át verte a férje. A dologról én, a bizalmas barátnő, is csak három veréssel teli év után szereztem tudomást...

…És csak azért, mert a fél arcát elfedő, rendkívül feltűnő fekete véraláfutást már a napszemüveg sem takarta el. Addig is hallottam tőle rejtélyes megcsúszásokról, különös elesésekről, megfejthetetlen lépcsőkről való lezuhanásról, melyeket gyanús földre szegezett tekintettel mesélt el nekem. Aztán a monoklit már nem tagadhatta le, nem szőhetett „keletkezése” körülményei köré hihetetlen történetet.

Mélységes gyűlöletet éreztem a vadállat férj iránt, és képzeletbeli aranyserleggel díjaztam barátnőm merész lépését, amikor a szokásos szerdai kávézásunkra az orvosi látleletet a kezében lobogtatva érkezett meg – bordarepedésről, kék foltokról, ideiglenesen süketté vált fülről szólt a doktori jelentés. Együtt örültünk, hogy most már megváltozik minden. Ennek válás lesz a vége, hiszen már nyomós az ok, és bizonyíték is van a kezében.

Annál nagyobb volt a megdöbbenésem, amikor pár hét múlva, mikor megkérdeztem a látlelet sorsát, kicsit szégyenkezve ugyan, de bevallotta, hogy széttépte a papirost. Válókeresetet sem indít. Bugyuta kérdésemre, hogy miért, csak annyit válaszolt, mert szeretem. Meg valami olyasmit, hogy két gyerekkel manapság… És kapott tőle egy csokor virágot, meg őszintén megbánta brutális tettét, hiszen sírva kért bocsánatot, és megígérte – soha többé…

Barátnőm még további évekig bírta a kegyetlenkedéseket, melynek részleteit papírra sem vetem, mert az emlékek távlatából is oly szörnyűségesek, hogy iszonyattal töltenek el. A forgatókönyv pedig mindig ugyanúgy zajlott: pofonok, verés, foltok, sebesülés, látlelet, a férj könyörgése, látlelet megsemmisítése. És Ildikó hiába kérte ismerősei segítségét, hiába hívta ki a rendőröket, senki se tudta megvédeni. Legkedvesebb barátnőm csak akkor szánta rá magát a döntésre, mikor egy elszenvedett iszonyatos verés után a halál közelébe került. Akkor döbbent rá: az ember, akiről úgy hiszi, hogy szereti, aki mellett azért maradt, mert nem akarta gyermekeit „megfosztani” az apjuktól, akiről azt tartotta, egyszer biztosan megváltozik – ez a férfi úgy elborult, hogy már az élet sem volt szent előtte. Sem a felesége, sem a gyermekei élete. És barátnőmnek bizony sajnálatos módon át kellett élnie a halálközeli élményt, hogy meg tudja hozni a helyes döntést.

Hosszú időbe és sok szenvedésébe került, míg végre megszabadult a kegyetlen férfitól. Ma is csodálom a barátnőmet ezért a lépéséért, és minden elismerésem az övé. Mert le tudta győzni magában a szégyenérzetet, és erőt tudott venni magán, hogy megszabaduljon a kegyetlenkedő, erőszakoskodó, őt megfélemlítő érzéketlen zsarnok befolyása alól.
Kevés ilyen nő van a világon…



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2018.11.25.    5


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Pszichopapa

Póda Erzsébet

A szikkadt testalkatú, ráncos arcú, a hatvanat jócskán túllépő férfit talán meg se láttam volna.

2016.7.19.    8


Az élet szomorú iróniája

Busai Hajnalka Lilla

Jelenleg a nők biztonsága a „remény” szón alapszik...

2015.12.1.  1    137

A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17