Meggyőződés


Póda Erzsébet  2012.5.22. 4:46

Néha kegyetlen a sors: ha egészsége nincs az embernek, megkeseríti az egész életét...

Rózsaszirom kukac dzsímél pont kom még csak nemrég tanult meg internetezni, pedig már elmúlt negyvenéves. Harminckilenc évig nem volt rá semmi szüksége. Most viszont más idők köszöntöttek Rózsasziromra.

Az egész úgy kezdődött, hogy férjhez ment, gyerekeket szült, majd úgy három éve összeszedett egy komoly krónikus betegséget. A betegség hol enyhébben, hol súlyosabban jelentkezett. Attól függően, hogy Rózsaszirom életében miként változtak a dolgok úgy, hogy nem volt hajlandó róluk tudomást venni.

Tudni kell, hogy Rózsaszirom egy gyönyörű szép házban él, amelyet a férje épített, lévén a szakmában dolgozik. Az ismerősök egyfolytában irigykedtek rájuk: a szép házukra, a szép és nagy autóikra, a szép családjukra, a szép külföldi kirándulásokra, a szép ruháikra, a szép életükre, a harmóniára, minden szépre, ami csak körülvette őket, és ami velük volt kapcsolatos. Rózsaszirom azonban gyakran sóhajtozott ismerősei és munkatársai körében, hogy: „Hát, jaj, de néha milyen kegyetlen a sors! Ha egészsége nincs az embernek, bizony megkeseríti az egész életét!” Azzal fogta a retiküljét, és indult a rendes háromhavi ellenőrzésre a szakorvoshoz.
Az ismerősök és munkatársak pedig bólogattak, és együtt éreztek. Tényleg kegyetlen ez az élet! A sors itt ad, máshol pedig elvesz. Konstatálták.

Rózsaszirom legutóbb egy fájdalmas és komoly rohamot kapott. Az orvosok mentővel szállították a kórházba. De az ismerősei nem a betegséget hibáztatták, sokkal inkább azt elemezték, hogy kiderült, a férj három éve szeretőt tart. Mint az már lenni szokott, ebben az esetben is a feleség tudta meg a dolgot legutoljára.

Rózsaszirom sírt és rítt és elalélt és magához tért, majd kiadta a férj útját: fel is út, le is út! Ezt a szégyent nem hajlandó sem tovább tűrni, sem elviselni. A férj, beteg felesége szenvedéseit látva, szót is fogadott. Fél óra kellett csak ahhoz, hogy összepakoljon, és átköltözzön az irodájába.
Teltek-múltak az órák, aztán már a napok is. Rózsaszirom ágyban, párnák közt gyötrődött. Egyfolytában a mobiltelefonját szorongatta, s csak az járt a fejében: „Felhívjam? Ne hívjam?” Közben értékelt, átértékelt. A gyerekeknek apára van szükségük! Jutott eszébe a legelső nyomós érv. Elég erős indok arra, hogy a férjét hazahívja. Meg aztán pénz is kell, hiszen ki fogja ezt a hatalmas házat fenntartani? Aztán azon kezdett aggódni, vajon a kedves férje kényelmesen alszik-e az irodai heverőn? Elég-e a feje alá az a kemény díszpárna? Nem fázik-e szegény ember? Hiszen az irodában csak egy vékony pokróc van. Vajon mit eszik? Eszik-e eleget? Búsul-e? Biztosan rettenetesen hiányzik neki a családja! Így hát körbetelefonálta az ismerőseit: mit javasolnak? Válj el, mondták a barátnői. Válj el, mondták a munkatársai. Ne válj el, mondta a telefonba óbégatva az anyja.

Rózsaszirom döntött. Felkelt betegágyából, felöltözött, autóba ült, majd elment az irodába, lerogyott a fotelra, és zokogva hívta vissza férjét a családi fészekbe.
A férj természetesen – elsősorban a gyerekek végett, hiszen a gyerekeknek szükségük van az apjukra – hazaköltözött. Visszafeküdt a hitvesi ágyba, ahol ismét kellemes puha párnák, és meleg takaró óvja álmát. (Szeretőjével viszont továbbra sem hajlandó szakítani.)

Rózsaszirom nemrég tanult meg internetezni. Azért, mert más idők köszöntöttek rá. Azért, mert az a másik nő, az a cafka, az a ribanc, az interneten ismerkedett meg az ő férjével. Bebizonyítja, hogy ő is ér annyit, mint az a céda, akinek majdnem sikerült szétvernie a szép és harmonikus családi életüket.

Rózsaszirom kukac dzsímél pont kom most minden héten hétfőn jósnőhöz vagy álomelemzőhöz jár. Kedden masszázsra, hogy az előző nap fáradalmait kipihenje, esetleg illatterápiára vagy meditációra. Szerdán lábujjelemzésre, mert az rendkívül fontos, hiszen a lábunk a személyiségünk tükre. Csütörtökön tarot kártyából jósoltat, vagy auramérést végeztet. Pénteken a manikűröshöz, a pedikűröshöz, a fodrászhoz, a kozmetikushoz, vagy pedig a szakorvoshoz indul – mivel a betegsége még súlyosabbá vált, mint eddig. A fennmaradt idejét a számítógép előtt tölti, mert úgy véli, neki is ismernie kell az internet világát, hiszen ez okozta férje hűtlenségét. S miközben férje rendszeresen találkozik kedvesével (hetente egyszer-kétszer éjszakára is kimarad), Rózsaszirom továbbra is szilárdan hiszi, hogy a különböző jóslatok, ráolvasások, rontáslevételek és egyéb terápiák, na meg a férje által vett vadiúj számítógép majd helyrehozza romokban heverő házasságát.

Ez a szent meggyőződése, amelytől senki sem tudja eltéríteni.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.   


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31