Ruha teszi a nőt?

Maceková Johanka  2007.2.6. 21:03

Mindig azt gondoltam, hogy az öltözködési stílusom meghatározó lesz abban, hogyan fognak velem szemben viselkedni az emberek.

Amikor fiatalabb voltam (értsd 15-19), kedveltem a bő felsőket és nadrágokat. Amikor egyidejűleg rövid hajam is volt, többször előfordult, hogy az emberek fiúnak néztek. Ez akkor nagyon bántott, még ha nem is akartam beismerni. Ma már tudom, hogy nem feleltem meg a környezetem azon elvárásainak, hogyan is kell kinéznie egy lánynak. Ez lenne a nő kinézetére vonatkozó társadalmi ellenőrzés egy fajtája?

Viszont soha nem fordult elő abban az időszakban, amikor fiúsnak tartott holmikat vettem fel, hogy szóbeli zaklatás ért volna a férfiak részéről, mint ahogy ma történik. Miképp eshetett ez meg? Mikor váltam fiús lányból nővé, akinek a külsejét a környezet szükségesnek érzi számomra becsmérlő és zaklatásszámba menő módon kommentálni? A legrejtélyesebb az, hogy ma, ha fiúsan is öltözöm fel, nem veszem elejét a kacsintásoknak és hasonló megnyilvánulásoknak. Mintha egy bizonyos kort átlépve nyilvános értékelés alá esnék, és akárhogy öltözöm is, semmit sem számít, mert az, hogy nőnemű vagyok, mindig látszani fog rajtam.

Megfigyelték már, hogyan viselkednek néha az ittas férfiak a nőkkel? Múltkor szemtanúja voltam egy olyan jelenetnek, amikor egy részeg férfi megalázó módon zavart meg két nőt a beszélgetésben. Képzeljék el ugyanezt fordítva! El sem lehet képzelni, mivel a mi társadalmunkban egyszerűen adottak azok a viselkedésminták, amelyek szerint a férfi olyasmit is megengedhet magának egy nővel szemben, amit egy nő soha nem engedhetne meg magának.

És nem csupán azért, mert fizikailag gyengébb (ám ez sem szabály). Lenyűgöz engem, hogyan kommunikálnak egymással a különböző nemű emberek, milyen világosan ki vannak jelölve a határok a két nem között, és milyen nehéz ezeket a határokat elmosni. Gyermekkorunk óta arra tanítanak minket, hol a helyünk, és milyen módon kommunikálhatunk. Ha viselkedésünkben megpróbálunk eltérni a környezet elvárásaitól, elítélésre és rosszallásra számíthatunk.

A már említett határok viszont állandóan eltolódnak, és remélem, hogy eljön az idő, amikor már nem fognak létezni. Ugyanúgy, ahogy azt is remélem, hogy nem léteznek majd „természetesen férfias” és „természetesen nőies” tulajdonságok és viselkedés, és az ember sajátosságait úgy fogják majd fel, mint egyedi személyiségének megnyilvánulásait, és nem úgy, mint biológiailag adott jellemzőket.

Fordította: Jády Mónika

Hozzászólások

@

Küldés