Szuperman és „barátnői”


Bolemant Lilla  2007.10.23. 19:00

Miközben csodálatosan gazdag kreativitásunk bennünk él, nem tartjuk magunkat alkotó embernek.

Észjárásunkban, teremtő hajlamunkban nincs semmi hiba, még ha a közvélemény mást is tart. A női természet alapvető vonása a kreativitás. Önnevelésünk egyet jelent kreatív énünk felébresztésével.

Kik a hősök?
Férfiak, akik nekivágnak a nagyvilágnak, bátran legyőzik a gonoszt és elverik a rosszfiúkat. Mesék, mondák, történelmi legendák szólnak hősiességükről. Mára pedig aktualizált változatuk a superman, a terminátor, a föld megmentője. Közös bennük, hogy magányos hősök, akik valamely nemes célért harcolnak, s amikor ezt elérik, általános elismerés a jutalmuk, s megdicsőülnek. De ha jobban megnézzük őket, ráébredünk, hogy gépiesen gondolkodnak, barátaik, szüleik nincsenek, mert senkiben sem bíznak. Rezzenetlen arccal haladnak céljuk felé, néha egy-egy szerelmi kalandba bonyolódnak, de mielőtt bevallanák maguknak, hogy érzelmeik is lehetnek, odébbállnak, nem törődve kedvesük érzéseivel. Örök magányra ítélik magukat, érzelmeik sekélyek, felszínes személyiségek. Ennek ellenére gyermekkorában sok nőnek is ők a példaképeik, mivel ellenpólusuk nemigen akad.

Férfi-női vezetők
Sok nő építette és építi pályáját a férfigondolkodás, férfikreativitás elvei szerint, a mindezeket érvényesítő társadalmunk szabályai szerint. Sajnos nagyon is jellemző, hogy ha egy nő sikeres akar lenni a hivatásában, választhat ugyan a két lehetőség közül, de nem igazán kedvező számára egyik sem. Vagy elfogadja a férfi viselkedésmintát és úgy próbál meg irányítani és dolgozni, ahogy a férfiak, vagy vállalja saját, női munkamódszerét, amelybe természetesen több empátiát és érzelmet visz, s ez ugyanolyan nehéz. Mert ha az első esetben neki nehéz beilleszkednie, s a férfigondolkodást elsajátítania, a másodikban a többiekkel kell elfogadtatnia, hogy nem érzelgősködni akar a munkahelyén, hanem korrekt emberi kapcsolatok kialakítására törekszik, ahol mindkét nem sajátosságait figyelembe véve dolgozik együtt alkalmazottaival. Mind a férfiak, mind a nők ellenállnak. A férfiak nem értik, miről van szó, mert általában csak az erő és a tekintély elvét ismerik el, a nők pedig versengésbe fognak, mert úgy gondolják, eljött az idejük, amikor rossz értelemben vett női eszközökkel elérhetik céljaikat. Kezdődik tehát a gáncsoskodás, sírás, panasz, árulkodás. Sajnos női szolidaritás nem létezik nálunk, éppen a férfiközpontúság miatt, ugyanis a nőt, mint árut, állandóan arra késztetik, hogy versenyezzen a többiekkel, hogy ő legyen a legszebb és legfiatalabb, s ez sajnos a munkahelyen is nehezen visszaszorítható jelenség.
Ekkor szüksége van a vezetőnőnek egy nagy adag kreativitásra, hogy a csapat tagjait emberi módon egységgé kovácsolja.

Gondolkodásmód
A kreativitás az emberi lélek veleszületett adottságai közül a legnagyobb hatalmú, s a női lelemény pedig valóban különleges.
A női és férfi agy eltérően fejlődik. A nők holisztikus (egységes), a férfiak lineáris gondolkodásra hajlamosak.
Graham Wallas: A gondolkodás művészete című könyve szerint minden kreativitás négylépcsős lineáris modellen alapul, amelyet jeles tudósok, matematikusok gondolkodási mintájából szűrtek le. Ez a felfogás azóta is tartja magát, tehát eszerint a nők holisztikus gondolkodása kívül marad a szabályokon. S ezen túl neves tudósok vitatták el a nőktől a kreativitás képességét. Egyikük például kinyilatkoztatta, hogy „a nőknél a szellemi alkotókészség feltűnő hiánya tapasztalható: az ő alkotásaik a gyerekek”. Továbbá azt írja, hogy a természet rendelte munkamegosztás szerint a nők utódokat hoznak a világra, a férfiak pedig eszméket, festményeket és egyéb művészi formákat. Sőt odáig megy, hogy „a nőknél, akik rendszerint a férfiak által űzött alkotótevékenységet folytatják, a szabályos nemi identitás bizonyos mértékű zavara foroghat fenn”. Könyve a Kreativitás és személyes szabadság címet viseli!

Leleményesség
A nők gyakran negatívan ítélik meg nemük alkotókészségét. Elhanyagolják adottságaikat, s ennek önbecsülésük látja kárát, leértékelik, amit a társadalomnak nyújtanak, nem merik kreativitásukat kiteljesíteni, s gátlásaik visszatartják őket attól, hogy megfelelő anyagi ellentételezést követeljenek.
A kreatív nők erősek és kreatív energiájukkal másoknak is erőt adnak.
Ha találékonnyá akarunk válni, gyakorolni kell a kreativitást, ahogyan testünket építjük tornával. Az alkotó energiák bárhol összpontosíthatók: munkahelyen, otthon, egyaránt. Van, aki művészi tehetségét kívánja kibontakoztatni, más alkotó életvitelre törekszik, új meg új élmények, tapasztalatok befogadására.
Az alkotó folyamatnak sokféle meghatározása létezik. Legfontosabb azonban az, hogy valaki kreatívnak tartja-e magát vagy nem. A nők gyakran azt mondják: nem vagyok kreatív. Nem festek képet, nem írok könyvet. Mintha az alkotói folyamatnak csak az elkészült munkadarab adhatna értéket.
A nők alkotó erőfeszítései többnyire megfoghatatlan dolgokat eredményeznek, mégis sokat nyomnak a latba. Segített másoknak egy konfliktus megoldásában, megtanított egy csoportnak valamit, érvényesített magatartásában friss tudást, rájött egy tudományos kérdés nyitjára? Akkor bizony leleményről tett tanúbizonyságot, s ez felér bármilyen könyvvel, festménnyel.

Teremtőerő
A teremtőerő ott kezdődik, hogy kreatívnak tekintjük önmagunkat. A leleményes ember pozitív vonásai például: jól kijön és együttműködik másokkal, rengeteg ötlete és terve van, képes felismerni és megoldani a problémákat, önálló, átlátja a nagy egészet, van humora, őszinte, van társadalmi felelősségérzete, arra törekszik, hogy jobbítsa a világot. Ha holisztikusan gondolkozom, az egészet látom magam előtt, s menet közben alakul ki az eredmény. Tehát ha például levelet írok, tudom, hogy mit akarok írni, de nem osztom fel fejben egymás után következő részekre, írás közben alakul ki a gondolatok sorrendje. Ez jellegzetes női eljárás és alkotómódszer. Először az egészet látjuk, aztán bontjuk részletekre. A férfiaknál ez általában fordítva működik. Először a részleteket látják a lineáris gondolkodás alapján, s azután illesztik össze egésszé. A lineáris gondolkodásról tanítják az iskolában, hogy logikus.
Minden más módszer illogikus, tehát rossz. A nők zömének a holisztikus gondolkodás a természetes, a férfiaknak pedig a lineáris, de persze mindkét nem képes erre is, ara is. A természetben mindennek célja van, a holisztikus és a lineáris gondolkodás kiegészíti egymást. Mind a kettő ugyanannyit ér.

Értelem és érzelem
Anna Quindlen„Vallom-e, hogy csak az értelem igaz, és az érzelmek másodrendűek és gyanúsak? Szerintem ez hanta, arra szolgál, hogy kiszorítsa a női személyiséget. Mivel történelmi tény, hogy mi, nők vállaljuk életünk érzelmi oldalát, kiderül, hogy az érzelmek igazából fabatkát sem érnek, és csak az értelemmel szabad foglalkozni. Ugyan már. A kettő egészséges egyensúlyára kell törekedni.”

(Diane C. Ealy: Női kreativitás c. könyve alapján)



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.   


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31