Részegség


Szalay Sándor  2008.1.9. 8:14

A részegségem mindig nagy pofával érkezett. Néha szinte rám rúgta az ajtót.

Nem számított, jó haverok voltunk. Annak ellenére, hogy nem kedveltem igazán. És azt hiszem, ő sem engem. Ezt abból gondolom, hogy megpróbált megölni.

Nem haragudtam. Nem haragszom most sem. Csak sokkal magányosabb így. A részegségem mindig ott ült az asztal másik oldalán. Csak az első kortyokig voltam egyedül. Tudathasadás? Nem tudom. Csak érzem azt a valakit még ott pluszba. Mint amikor három haveroddal ülsz a tábortűz körül, és folyamatosan hiányérzeted van. Mintha várnál valakit. Mintha valaki bement volna valamiért a házba, és várnád, hogy kijöjjön újra, és leüljön közétek a tűzhöz. Pedig nincsen ötödik személy.

A részegségem őrült fickó. Tele őrült ötletekkel. Az őrült dolgaival. Amíg összejártunk, egy csomóan kedvelték, amit én nem igazán értettem, de betudtam féltékenységnek, és próbáltam nem odafigyelni rá. Ő élvezte a helyzetet. Úszott a hullámokon. Hagyta sodorni magát. Néha vele tartottam, és nekem is tetszett.

Az őrült dolgai néha hülye helyzetekbe sodortak. Bunyóba keveredtünk, és elvertek minket, nekem feldagadt a szám, de a részegségem csak röhögött az egészen. A templomszolga a grabancomnál fogva penderített ki a templomból, amikor hanyatt estem az oltár előtt, de a részegségem egyszerűen beintett neki. A nagy fekete autó tükre csörömpölve szóródott szét az aszfalton, a könyökömmel törtem le, ahogy elhajtott mellettem. Én tudtam, hogy majdnem meghaltunk, de a részegségem csak azzal törődött, hogy nem is fáj: ez hogy lehet, hogy nem fáj? Tisztában voltam vele, hogy majdnem meghaltam. Majdnem meghaltunk. És tisztában volt vele a részegségem is, de sokkal jobban érdekelte a saját sebezhetetlensége.

Nagyobb lett az arca. Lekezelővé vált. A lázadás ellen is fellázadt. A verekedők, a templomszolgák, a fekete autók miatt, azt hittem. De a fejében volt a baj. Nem úgy látta a világot, amilyen. Nem olyan szürkének, olyan eseménytelennek, amilyen. Történést akart. Ha nem volt, hát tett róla. Olyan ez, mint az ember, aki nem bírja elviselni a kínos csendet, és ostobaságokról kezd el beszélni: csak hogy kikerülje, megússza azt a néhány néma pillanatot. A részegségem sok hülyeséget csinált. Én meg mentem vele. Kísérgettem. Néha csodáltam, hogy meg tud győzni embereket, hogy meg tudja nyerni őket magának. Erőfeszítés nélkül. Csak pia kellett hozzá.

Aztán elkezdett lenézni engem is. Nem voltam többé elég jó.

Egy reggel ott álltunk szemben egymással. Másnaposak voltunk. Én fájtam, ő fáradt volt. A tükör két oldalán a két elválaszthatatlan cimbora. A részegségem csalódottan nézett rám. Megvetett? Nem. Csalódott. Amiért már nem bírtam annyira. Amiért nem tudtam tartani vele a lépést. Tudtam, hogy még adna egy esélyt. Hogy még felpörgethetnénk a bulit. De a szemén láttam, hogy nem bízik bennem.
”Meg fogsz halni” mondta.
”Igen” válaszoltam.

Kábé 366 napja nem iszom.

Azóta nem találkoztam a részegségemmel, de tudom, hogy itt van még mindig. Nem ment sehová. Az ilyenek nem költöznek el. Tisztában vagyok vele, hogy bármikor rám köszönhet az utcán. Egy kocsmában, ahogy a Bucklerem fölött szütyörgök. Megkopogtathatja a vállam az abc-ben, az italospult előtt. Szembejöhet egy sötét koncertteremben, vagy mellém ülhet a moziban. Tudja, hogy nem felejtettem el. Tudom, hogy nem felejtett el. Tudom, ha újra összekerülünk, megpróbál megölni.

És sokkal alaposabb lesz, mint az első alkalommal.



Hozzászólások

Francis W. Scott, 09. 01. 2008 17:41:39 ;)
Gratulálok, nagyon jó írás! Pont előtte néztem meg a Harcosok klubja c. filmet, most meg már a könyvváltozat is itt van a kezemben (ez volt az eredeti, Chuck Palahniuk tollából; ha nem olvastad, erősen ajánlom!). A novellád szinte ugyanazt az érzést adja, ugyanazt a züllött kiútkeresést érzem benne, azt, hogy kapaszkodni kell valamibe, ami talán mégsem olyan jó, mint gondoltuk, de abban a pillanatban tökéletesnek tűnt. Aztán meg bezárt minket önmagunkba, mint egy cellába... Tökéletesen használod a szavakat, nagyon tetszik a novellád nyelvisége! Mintha egy kisfilmet láttam volna magam előtt olvasás közben. Kíváncsian várom a többi alkotásodat is! Üdv.: Francis W. Scott
@


Kapcsolódó cikkek

Furcsa szerelem

Szalay Sándor

Azt hiszem, még sosem voltam szerelmes. Nem lehettem, mert ilyet még nem éreztem.

2008.4.3.   

A rovat további cikkei

Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    18


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2016.12.25.    4


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10