Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes  2022.4.18. 22:00

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

Voltak olyan évek, amikor karácsony után eljöttek hozzánk a budapesti rokonok pár napra, néha együtt szilvesztereztünk. Az volt a szokásuk, hogy minden este vacsora után kimentek sétálni, és majdnem minden alkalommal a mi családunk is velük tartott. Nekem, gyerekként ez újdonság volt, talán azért, mert mi amúgy is folyton gyalogoltunk a lakótelepen, a városban. Hétköznap esténként pedig már örültünk annak, ha nem kellett kimozdulni a lakásból. Ők talán folyton a tömegközlekedési eszközökön, autóval utaztak Budapesten belül, így jól eshetett nekik egy kisváros nyugalma séta közben, a nyolcvanas évek második felében.


Hatéves korunktól egyedül átsétáltunk a város másik végében lévő művészeti alapiskolába hegedűórára. Persze volt olyan, hogy rohantunk, mert késve indultunk el otthonról. Néhány évvel később talán már működött a városi busz, mi mégis gyalogoltunk. Taxit pedig csak filmekben láttunk.

Aztán volt olyan időszak, tizenéves koromban, amikor keresztül-kasul bebicikliztük a várost a hétvégéken, és nagyon élveztük, amikor számunkra ismeretlen utcákat fedeztünk fel. Sokat labdáztunk az iskola focipályáján, szélcsendben tollas labdáztunk, és nem okozott gondot elgyalogolni a közeli falvakba a barátnőkhöz.

Valahogy természetes volt, hogy a hétköznapjaink része a mozgás. Nem jártunk sportolni, mert inkább a művészetek érdekeltek minket, így jól esett gyalogolni suliba, zenesuliba, barátnőhöz. Igaz, nem is rohantunk gyakran, volt idő sétálni, ha időben indultunk el otthonról. Természetes volt az is, hogy nem a szüleink szállítanak autóval a városban, hiszen dolgoztak, és nem ugrottak el értünk a munkahelyükről.

Aztán egyszer reggel, gimnáziumba menet fogalmaztam meg magamban, hogy valami megváltozott: sok autó jön-megy a főutcán. Zavart a zaj, a büdös, a forgalom. A környezetvédő nagybátyámnak ezt elpanaszoltam, és javasolta, hogy járjak mellékutcákban, ahol kisebb a forgalom. Így is tettem. Illetve akkor már előfordult, hogy édesapánkkal egyszerre indultunk el otthonról, ezért elvitt minket autóval a város közepére.


Felnőtt koromra a szülővárosom képe nagyon megváltozott. Rengeteg autó közlekedik az utakon, és forgalmi dugó van a frekventált időpontokban. Nem is tudom, hány taxitársaság működik nálunk, de az biztos, hogy nem három, inkább több. A városi buszközlekedés is kitűnően működik, csak azt nem tudom, hányan használják. Sokan sajnos inkább autóba, taxiba ülnek, minthogy a buszra várjanak.

Húszas éveim vége felé meg tudtam venni az első autómat. Szóval most már egy ideje én is autózok egy olyan kisvárosban, ahol A-ból B-be jutni gyalog (bármilyen irányban) maximum húsz perc. Autózok – elsősorban ősszel és télen. Ugyanis tavasztól, egész nyáron át, az ősz kezdetéig főleg gyalogolok és biciklizem. Ezt az elhatározást nem volt nehéz meghozni és betartani, jól esik a levegőn lenni jövet-menet. Még egy tavaszi záporban is, napsütésben meg pláne.

Persze a körülmények adottak minden ember életében. Vagy van autója, vagy nincs. Vagy van biciklije, vagy nincs. Viszont a döntést, hogy induláskor melyiket veszi elő, befolyásolja nemcsak a közlekedési eszköz megléte, hanem az adott ember gondolkodásmódja is, hogy le tudja, le akarja-e győzni a kényelmességét. Ha ez sikerül, akkor egyszer csak talán addig a gondolatig is eljut, hogy a lábai – kis képzavarral élve – mindig kéznél vannak: gyalogolhat a célja felé, illetve „csak úgy”, mozgás gyanánt is.

Gyalogolni, sétálni még télen is jó, főleg a karácsonyi ünnepek során, amikor nem nehéz pár dekát hízni a jobbnál jobb ünnepi ételek miatt. Az egyik orvosunk nemrég megjegyezte, hogy karácsonykor az már nagy eredmény, ha nem hízik az ember, és megosztotta velünk, hogy az ő családjában gyümölcssalátát esznek desszertként. A másik orvostól az ünnepek előtt pedig azt az okos gondolatot hallottuk, hogy az immunrendszer erőssége a szabad levegőn végzett mozgástól javul.

A lencseleves, a sült hal, a burgonyasaláta, a mákos tészta, a bejgli, a szaloncukor és az ünnepi italok után jó lenne betervezni a sétát. Nem is csak jó lenne, hanem jó is lesz: séta közben rácsodálkozunk az este szépségére, otthon hagyjuk a mosogatást, belekarolunk a szeretteinkbe, jókat beszélgetünk, és meghitté varázsoljuk a karácsonyi, ünnepi vagy egyszerűen csak a hétköznapi sétánkat.

Hozzászólások

@

Küldés