Szoptass ügyesen! (1)


P. Csordás Gyöngyvér  2009.8.10. 19:46

Fontos tudnivalók a szoptatásról – újdonsült anyukák számára

Kedves Újdonsült Anyuka!

Először is gratulálok az új társadalmi státuszhoz! Szeretettel köszöntöm az édesanyák táborában. Örülök, hogy olvassa ezt a cikket, mert ez azt jelenti, hogy szoptatja a babát, de legalábbis komolyan foglalkoztatja a szoptatás gondolata.

Talán önnek sem megy simán minden, talán segítségre van szüksége és válaszok után kutatva talált ide, talán csak most ismerkedik a kismamavilággal, de biztosan önben is megfogalmazódott már egy meglátás, miszerint: „Semmihez nem fogható az a misztikum, ami a szoptatást körüllengi – pedig ez a világ legtermészetesebb dolga. Mint hogy az is természetes, hogy az útmutatásra váró kismamák tele vannak kérdésekkel. Sokfélék vagyunk mi édesanyák, és sokféle válasz létezik minden egyes kérdésünkre.”

A szoptatással kapcsolatban sokan próbálnak (szerintük) megingathatatlan, szakmailag alátámasztott módszereket, álláspontokat sulykolni belénk. Mindenki a maga igazára esküszik, és elutasítja az övétől eltérő véleményeket. Szegény kismama, főleg az újdonsült, elsőgyerekes anyuka pedig csak kapkodja a fejét a sok ellentmondásos jó tanács között, s nem tudja eldönteni, kinek higgyen. Nincs egységes, mindenki által elfogadott álláspont szakmán belül sem. Az orvosok, védőnők, szoptatási tanácsadók különböző megoldásokat javasolnak ugyanazon problémára, a mindentudó rokonok ötleteiről nem is beszélve. A kismama pedig fél a saját feje után menni, hiszen a felelősség mégiscsak az övé.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért, ezt a felelősséget fel kell tudnunk vállalni. A megfelelő alapismeretek birtokában, kellő önbizalommal rendelkezve bátran válogassunk, alakítsuk és tapasztaljuk ki önállóan babánk és saját magunk(!) igényei szerint a szoptatási módszereinket. (Komolyabb, elhúzódó problémák esetén azonban kérjük képzett tanácsadó segítségét!)

Minden kezdet nehéz

Azt, hogy a szoptatás jó a babának és jó a mamának eddig is tudtuk, arról viszont nem biztos, hogy már az első próbálkozás előtt hallottak, hogy ezt csak pár hét múlva fogja észrevenni! Tisztában kell lennünk vele, hogy minden kezdet nehéz.

Jó tudni, hogy a fájdalom a szoptatás kezdeti időszakának természetes velejárója. Fájhat a mellbimbó, feszül a mell, húzódik a méh. Sok minden fáj egyszerre, de heteken belül elmúlik… Emiatt nem érdemes feladni, egyszerűen túl kell élni. Összeszorított fogakkal, a fotel karfáját megmarkolva, szegezzük a tekintetünket a kisbaba boldog arcára, hiszen szeretjük őt! Beszéljünk hozzá, és próbáljunk mosolyogni! Tényleg!

Az is lehet, hogy kezdetben nem tud szopizni a baba, mert ügyetlenke, vagy lapos a mellbimbó, túlságosan feszes az anyukája melle, vagy helytelenül teszik a babát mellre. Lehet, hogy nem akar szopizni, mert kicsit lusta, türelmetlen, fáj a pocija, vagy egyszerűen most nem éhes. Még hosszan sorolhatnánk, de ezek a kis zökkenők kezelése a kórházi nővérek, vagy akár egy kézikönyv segítségével, és persze gyakorlással egykettőre megtanulhatók.

Lehet persze, hogy elsőre sikerül. Ha mégsem, nem baj! A lényeg, hogy ne adjuk fel! Megéri az akár több hetes(!) kínlódás. Mert, tudom, hogy most az aggódó, fájdalmakkal küszködő újdonsült anyuka esetleg nem hiszi el, de mindezek ellenére, pár hét elteltével majd hónapokon át tartó csak szép és jó élményekben lesz része.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az anyatej a legjobb

Kovács Márta

A szoptatás, különösen az első időkben, nagyon fontos mind a baba, mind az anya számára.

2018.8.2.    42


Sokadszor a szoptatásról

Kabók Zita

Ez a cikk nemcsak arról szól, mennyi támadás érte az ötödször is apává vált Jamie Olivert, mikor a szoptatás fontosságáról szólt: a szerző saját tapasztalatait és tanácsait is megosztja az olvasókkal.

2016.8.30.    4


Szoptatás, mozgás, fogyás?!

Földes Gyöngyi

Ezzel kapcsolatban sok téves információ olvasható. Szeretnék ezzel a cikkemmel a kisbabás anyukák segítségére lenni.

2013.11.26.   


Meddig szoptassunk? (2)

Jády Mónika

Van, aki szigorúan három, később négyórás ritmusban eteti a babát, mások az igény szerinti szoptatás hívei, és akár óránként is megszoptatják a picit.

2013.7.25.   


Meddig szoptassunk? (1)

Jády Mónika

A fenti kérdésre különféle válaszokat kapunk, attól függően, éppen kit kérdezünk meg.

2013.7.4.   


Amit a szoptatásról tudni érdemes (4)

Kovács Márta

A szoptatás egy mély, kellemes élmény, melynek során erős érzelmi kapocs alakul ki. Ámde a következő problémák is jelentkezhetnek:

2013.3.14.    7

A rovat további cikkei

Babagondozás hőség idején

Kovács Márta

Ne takarjuk le a babakocsit nyáron! Semmiképpen ne fedjük le – még a legvékonyabb, muszlinszerű anyag is szinte termosszá változtathatja a kocsi belsejét!

2023.7.19.   


Kényelmes kismamaruha

Itt egy kis segítség a kismama-leggings vásárláshoz!

2022.12.4.   


Mikor nagyobb a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ezúttal a mondás második felével foglalkozunk.

2022.2.24.   


Mikor kicsi a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond... Ugye ismerős a mondás?

2022.2.17.   


Tápszer a babának

Szülés után nagyon sok anyuka kerül abba az elsőre kétségbeejtőnek tűnő helyzetbe, hogy nincs elég teje...

2020.12.20.   


Melyik a legjobb tápszer?

A legideálisabb és legjobb dolog a szoptatás, de nagyon sok újdonsült anyuka, valamilyen okból nem tudja szoptatni a kisbabáját.

2020.12.7.