A röszkei táborban (3)


Wolner Annamária  2015.10.12. 0:12

Munkatársunk Röszkén járt. Még a migránsok támadása előtt. Három napba sűrítve meséli el helyszíni élményeit. A határzár előtti utolsó nap.


2015. szeptember 14. hétfő

Röszke, az utolsó 24 óra


Reggel, 6:35. Napkelte Röszke felett. A falu felett, amely egészen nyár elejéig élte a szokásos lassú, hétköznapi, eseménytelen életét, amikor hirtelen a Magyarországra irányuló figyelemnek központjává lett. Tudósítanak róla élőben. Hazai és külföldi, nagy tévétársaságok költöztek ide. Naponta szerepel az újságok címlapján: „Ez történt ma Röszkén“


Mintha a béke szigetére érkeztünk volna. Az eddigi napok szemétkupacai, földön vagy sátraikban ülők, sínek mellett araszolók, buszokra tömött sorokban várakozók embertömege mintha eltűnt volna, vagy legalábbis lényegesen megfogyatkozott. A csuklós buszok és most már helyi járatok buszai is egymás után, sorban, a földút mellett. A migránsokat, ahogy megérkeznek a gyűjtőpontra, máris sorba rendezik, és szállítják is tovább a táborokba. Egy-két képet készítünk, és elindulunk a sínek felé. Mert sátortábor az már nincs. Csak a segélyszervezetek, nagy sátraikkal, amelyekben továbbra is ételt, italt és információt osztanak az önkéntesek. Orvosi ellátás is van még. A sajtó sem költözött még haza. A rendőrök is a helyükön, mindenki teszi a dolgát. Már senki sem számolja, mióta. Összefolynak a napok nálam is. De ma tudom, hogy hétfő van. Hétfő 7:00, az utolsó nap. Pontosan tíz óra múlva lezárják a határt.

No Camp! No fingerprint!

Hangzik el újra és újra. – Még mindig itt tartunk, mondja a tolmács. – Nem győzzük elmondani az újonnan érkezőknek, hogy elengedhetetlen, hogy kell, hogy muszáj! Nehezen értik meg – sóhajt fáradtan. - De ez már az utolsó nap! – halvány mosoly az arcán, vállait egy percre leereszti, majd kiegyenesedik újra. S ahogy tovább indulok, hátat fordítva nekik, hallom az ukázokat osztó, erőteljes hangját. Mindenhol hatalmas konténerek, s bennük a napok óta felhalmozódott szemétrengeteg. A migránsok itt lévő csoportja – az eddigi áradathoz képest – most pusztán maroknyinak tűnik. Pedig jönnek, de ahogy megérkeznek, már mennek is a buszra és tovább.


Délelőtt 10 óra

Népes gyerekhad előttem. A legkisebb épp hogy ülni tud egyedül. Fatima, 6 hónapos, tudom meg az anyjától. – Ez mind a te gyereked? – kérdezem, és mutatok körbe, a nevetgélő gyerekekre. – Nem, nem! – integet. – Mamma – mutat egy fekete csadorban ülő, idősebb asszonyra a férfi, aki épp odalép mellém, majd a gyűrűsujját mutogatja, és előbb az egyik földön ülő, fiatal nőre, majd kicsit arrébb, egy másikra. Előbb nem értem, majd hirtelen megértem. – Ő az anyád, és a feleségeid? – kérdem. Bólogat. Két feleségtől 12 gyerek. Kérdem, hová, merre? De csak széttárja a karját. Zahara, Mary, Hammat, Mone, Azal, Jumal, Ahmet – sorolja, és mutogat sorba mindegyikre. Követni alig bírom. Mind megvannak, mutatja: – No problem!

Délután 14:36

Nyugalom, csend, menekültek két sorban a buszokra várakozva. Rendőrök épp egy kerekes székben ülő asszonyt segítenek fel a buszra. Egyik sor a családoké, a nőké és gyerekeké, a másik a férfiaké. Az egyik fiatal segítő, aki tolmács is egyben, a gyerekekkel játszik. Körbeállítja őket, és miközben játszanak, énekelnek. Valami gyerekdal lehet. – A gyűjtőponton jelenleg körülbelül 250-300 fő tartózkodik. Folyamatos az elszállítás – mondja a rendőrök szakaszvezetője. – 17.00-ig ki kell üríteni a tábort. Aztán határzár. Nézek magam mögé, a sínek felé. – De hisz folyamatosan jönnek, és jönnek – mondom. – Menni fog! – válaszolja határozottan. És én hiszek neki.


16: 00 – A visszaszámlálás elkezdődik

Az utolsó családok, nők, férfiak, gyerekek érkeznek. Épp csak megállnak vízért, élelemért, és máris a buszok elé, be a sorba. A buszok, menetrendszerint beállnak, felszállítás, és indulnak is. Percről-percre érződik, hogy ezek az utolsó pillanatok és képkockák a Röszke 2015 című, nagyon is valóságos filmből.

16:59

– Ennyi volt! Az utolsó is fenn van? – kiabál a busz felé a rendőrök szakaszvezetője. – Igen! – int a század és kiabál kórusban. Vagy talán mégsem? Egy hétéves forma fiú még szalad, felemel a kupacból egy játékot, és már rohan is vissza a buszra. – Gyere csak, gyere! – biztatják őt mosolyogva a rendőrök. A fiú eléri a buszt, felszáll. Az ajtók záródnak. Nincs több migráns. Nincs több busz. Mi maradunk ott, rendőrök, sajtósok, civil- és segélyszervezetesek, a „puszta“ közepén, ahol tegnap, és még ma is, a menekültek hada „táborozott“. A vasúti sínekre nemsokára felkerül a határt záró kapu. A röszkei tábor felett lassan lenyugszik a nap. Végetért az utolsó 24 óra, és vele ez az egész, vagy épp csak most kezdődik?



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A röszkei táborban (2)

Wolner Annamária

Munkatársunk Röszkén járt. Még a migránsok támadása előtt. Három napba sűrítve meséli el helyszíni élményeit.

2015.10.7.    8


A röszkei táborban (1)

Wolner Annamária

Munkatársunk Röszkén járt. Még a migránsok támadása előtt. Három napba sűrítve meséli el helyszíni élményeit.

2015.10.2.    11

A rovat további cikkei

Hat dolog, amit soha

Oriskó Renáta

...de soha ne tegyél meg egy férfiért! Igaz, minden nő boldog párkapcsolatban szeretne élni. Mégsem mindegy, mit teszünk meg ennek érdekében.

2017.6.7.    3


Modern társkeresés

Tompa Orsolya

Mára jelentősen megváltoztak a társkeresési szokások. A személyes kapcsolatépítés, ismerkedés helyét sok esetben felváltja az online forma.

2017.4.5.    4


Társkeresés applikációval

Tompa Orsolya

Kis házi felmérésünk a különböző társkereső applikációk világáról, eredményeiről. Sok adat, sok érdekesség!

2017.1.27.    5


Csajos fotózás

Szalay Mona

Sokszor olvasom, vagy hallom a fotózások előtt a következő mondatot: "Pár szép fotót szeretnék magamról, de egyáltalán nem vagyok fotogén."

2017.1.10.    1


Legyen ökokarácsonyunk!

Póda Csenge

Ha van rá módunk, ajándékozzunk kézzel készített termékeket, ezek a legkevesebb hulladékot vonják maguk után, emellett igazán értékesek.

2016.12.14.    14


Karácsony és szilveszter ünneplőben

Az év legsötétebb napjait mindig is összejövetelekkel, egymás közt, fények gyújtásával élték át az emberek.

2016.11.30.    1


Elképzelni a lehetetlent (7)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hetedik részben a tizenkét éves Bőr Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.11.29.    27


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2016.10.27.    10


A maratoni futás hősnője

Póda Erzsébet

Sok mindent tanulhatunk az egykori, 86 évesen is maratont futó, Joy Johnson történetéből. Elsősorban azt, hogy mindenre képesek vagyunk, ha akarjuk.

2016.10.19.    39


Elképzelni a lehetetlent (6)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hatodik részben a Szőcs Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.10.16.    5