A takarítás mánia?


Nagy Erika  2015.8.12. 0:33

Azt mondják, hogy az is egyfajta mánia, ha valaki egymás után többször is megnézi, hogy valóban zárva van-e az ajtó.

Nem szeretném, ha valamilyen pótcselekvés irányítana, bár amikor elgondolkodtam, van-e ilyenem, megijedtem. Mert azt mondják, hogy az is egyfajta mánia, ha valaki egymás után többször is megnézi, hogy valóban zárva van-e az ajtó. Mi tagadás, ezt én is cselekszem. Szerencsére ritkán, főleg, ha egyedül vagyok otthon. Akkor most mindjárt meg is nyugtattam magam, ez még nem beteges. Majd vigyázok arra, hogy ne fajuljanak el a dolgok, hogy ne gyakoroljon hatalmat az énem felett az a fránya kényszer.


Szeretem a tisztaságot, de nem vagyok mániás takarító. Olyan mániákus, akinél, ha vendégek vannak, alig bírja kivárni, hogy elinduljanak. Majd abban a pillanatban, amikor becsukja mögöttük az ajtót, azonnal porszívózni kezd és lázasan törölgeti a nyomokat, amelyeket mások otthagytak. Az ilyen ember soha nem elégedett, viszont kimerült az állandó takarítástól. Majd folyamatosan panaszkodik, hogy mennyi dolga van, közben pedig megretten a feladatok nélküli állapottól, szörnyen érzi magát a semmittevés gondolatától is. Nem tagadom, hogy volt időszak, amikor, ha gondom volt, vagy nagy nyomás nehezedett a vállamra, úgy vezettem le a stresszt én is, hogy felfordítottam a lakást. Szerencsére, ez már a múlté, s remélem, hogy így is marad.

A régi vágású háziasszony (aki szerint rendes háziasszony nem ül nappal a gép előtt, vagy nem néz tévét, nem olvas, hanem inkább letörli a port akkor is, ha ragyog a lakás, mert szinte bűn pihenni a maga örömére, meg még megszólják érte), gyakran takarításmániás. Sajnos, ezzel csapdába esik, meg mókuskerékbe, és nem tud leállni. Volt olyan eset is, amit megmosolyogtam, pedig nem volt nevetséges, hogy egy mániákus ember, amikor látogatóba ment valakihez, s nem tetszett neki, amit látott, nekiállt pakolászni, mosogatni. Képtelen volt lazításra, a kötetlen beszélgetésre.

Rend a lelke mindennek! Ezt tudjuk, mint ahogy azt is, hogy ez nem jelenti azt, hogy aki folyamatosan súrolja a padlót, annak a lelkében is rend lesz. Jobb esetben csak eltereli a gondolatait valamiről, vagy egyszerűen csak kompenzálni igyekszik valamit.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8