Gyermekvállalás egyedül

Oriskó Renáta  2015.2.11. 2:45

Egy brit nő egyedül fogadott örökbe és nevel két Down-szindrómás kisgyereket.

Jilly Smithson mindig ideális családról álmodott – apa, anya és két gyermek. A harmincas évei végén járva azonban ez egyre távolabbinak és elérhetetlenebbnek tűnt számára, így meglepő döntést hozott. A ma 41 éves nő egy kisfiú és egy kislány édesanyja. Mindkét gyermek Down-szindrómás, s Jilly egyedülálló anyaként fogadta őket örökbe.


„Amikor hétéves voltam, azt kaptuk feladatul az iskolában, hogy írjuk le, milyennek képzeljük a jövőnket. A fogalmazásom már akkor is arról szólt, hogy szeretnék férjhez menni és szeretnék két gyereket, egy kisfiút és egy kislányt. Hiszen ezt a mintát láttam otthon és ez az, ami a családot jelentette számomra” – mondja Jilly, aki 35 éves volt, mikor véget ért az utolsó párkapcsolata. Akkor úgy érezte, kifut az időből és nem akarta elpazarolni az életét arra, hogy ismét egy férfire várjon. „Gyakran eszembe jutott az örökbefogadás gondolata, de mindig egy társsal az oldalamon képzeltem el” – meséli Jilly, aki fogyatékossággal élő gyermekeket tanít. Talán emiatt is érezte azt, hogy jó édesanyja lenne egy fogyatékkal élő gyermeknek, szeretetteljes, biztonságos otthont tudna neki teremteni. Felkeresett egy örökbefogadással foglalkozó alapítványt. Az interjúk, a képzések és az orvosi ellenőrzések után 2009 júliusában jóváhagyták kérvényét, s nemsokára felkeresték az alapítványtól. Egy öthónapos Down-szindrómás, súlyos szívfejlődési rendellenességgel született kisbaba várt arra, hogy szerető otthonra találjon.


Jilly ma két gyermek, Emily és Tom anyukája. Tomot, aki szintén Down-szindrómás, négy évvel később fogadta örökbe. Bár nem egyszerű az életük, hiszen az anyuka egyedül neveli a gyerekeket, de a családjára és a barátaira mindig számíthat, így sikerül átlendülniük a nehézségeken. „Tudom, hogy a társadalom negatívumként tekint a fogyatékosságra, de azt hiszem, ez abból a tudatlanságból fakad, hogy a legtöbb ember nincs kapcsolatban fogyatékkal élőkkel. Huszonöt évvel ezelőtt még teljesen mások voltak a fogyatékkal élők kilátásai, mint napjainkban. Alacsonyabb volt a várható élettartam, de most többségüknek felnőttként sikerül független, vagy félig önálló életet élni, és akár hatvanadik életévüket is megérik. Néha az emberek odajönnek hozzám az utcán, és megkérdezik, mi a baj a gyerekekkel. Majd azt kérdezik: „Nem tudtad?” Számomra ezek durva, és sértő kérdések, amelyekre nem is válaszolok. A gyermekeimre nem úgy tekintek, mint egy második esélyre. Ők a legjobb dolog, ami történhetett velem az életben. Igaz, a családi fényképek eltérnek attól, amit hétévesen elképzeltem. De megértettem azt, hogy a család mindenkinek mást jelent. Az én életemben megvan minden, amit valaha is akartam, van családom” – nyilatkozta Jilly Smithson.


Gyermeket vállalni felelősség. Mindezt egyedül, társ nélkül megtenni még nagyobb feladat és kihívás. A legtöbb esetben a nők nem önként vállalják azt, hogy egyedül nevelik fel gyermeküket. Általában a párkapcsolat megromlása, a házastársak eltávolodása az oka annak, hogy a szülők nem maradnak együtt, és a válás vagy a különköltözés mellett döntenek.

Manapság, mint azt Jilly Smithson példája is mutatja, a nők akár egyedül is vállalnak gyereket. Ennek oka lehet a sikertelen párkapcsolat és az ezzel együtt eltelő idő. A történet abból a szempontból is egyedinek mondható, hogy Jilly Smithson Down-szindrómás gyermekeket fogadott örökbe, vállalva ezzel nemcsak a felelősséget, hanem az emberek előítéletét is. Hiszen valljuk be, bár egyre több szó esik erről, mégis kevés a valós tapasztalat. Elsősorban meg kellene érteni azt, hogy a Down-szindrómával született gyermek ugyanolyan tagja a társadalomnak, mint bármelyik más egészséges gyermek. Bár több odafigyelést igényelnek, de megfelelő szakmai segítséggel, fejlesztéssel ők is teljes értékű életet élhetnek. Erre hívja fel a figyelmet a Down-szindróma Világnapja is, amelyet világszerte március 21-én tartanak.


Cikkünk a theguardian.com/lifestyle írása alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés