Íjak, nyilak, céltáblák


Kulcsár Tímea Ágnes  2013.8.8. 4:00

Ha értelmesen akarjuk tölteni a szabadidőnket, több hobbi közül is választhatunk. Munkatársunk az íjászatot választotta.

Az utóbbi évben nem nagyon volt időm mozogni, vagy legalábbis kikapcsolódni, úgy igazán. Mivel az egyetemen voltam szinte reggeltől estig, és más fontos dolgaim is akadtak, így szinte kizárt volt, hogy rendszeresen edzőterembe, vagy akár zumbaórára járjak. Végül is a barátom talált rá a megoldásra: a Nyugati pályaudvarhoz közeli íjászklubra. Az ár megfelelő, az időpont rugalmas, és a stresszt is levezethetjük, ha a céltáblára képzeljük az elrontott ZH-t, vagy akár a számlákat, bírságokat, meg kinek mi a stresszforrása.

Az első izgatott képzelődés után persze aggódni kezdtem. Mi lesz, ha én leszek az egyedüli lány? Vajon kinéznek majd a „nagy” férfiak? Vagy, ami még rosszabb: lenéznek majd? Végül azt gondoltam: üsse kő! Úgyis ki akartam már próbálni az íjászatot, ha gond lesz, még mindig abba tudom hagyni.

Felkerekedtünk hát egy csendes pénteki napon, hogy felkeressük az Alibi Íjászatot a Szondi utcában. A kaputelefon nem szólt, de hamar bejutottunk, mert a szomszéd idős bácsi már ismerős a helyzettel. Nem mi vagyunk az első eltévedt báránykák, akiket átsegített a nehézségen: odabent folyosó, aztán udvar. – A tekepályához kell menni, jöjjenek, adok kulcsot! – mondta, majd felsietett a másodikra.
A tekepályát jelölő ajtó mögött pince volt. Eddigi idegességem, miszerint: mit keres egy apró lányka az íjászaton, felerősödött, de amint leértünk, minden aggodalmam elszállt, és már csak az izgatott várakozás maradt.

Novákovics András, az íjászoktató, kedves poénokkal dobta fel az első találkozás félelmeit. A szakmai tudása nagy. Mutatják is a kupák és érmek, amelyek a rögtön a bejárat után fogadnak. Aznap négyen kezdtük el a tanfolyamot. Meglepetésünkre az egyik résztvevő külföldi (szíriai). A régebbi tagok közül sokan előresétálnak, segítenek, megigazítják a tartásunkat, válaszolnak a kérdésekre, és tippeket adnak. Az egész hely családias.

Bár azt gondoltam, nyilván kevés lány fog majd a céltáblát szétlövők sorai közt, de tévedtem. Már kevésbé éreztem magam különcnek. A motiváció, ami az íjászathoz vezette őket, más és más. Valaki a feszültséget akarta levezetni, a barátom számára családi örökség, de olyan is akad, akit a filmek fertőztek meg. Különös, de összetartó kis csapat.

Pár héttel később már mi is ott állunk az újoncokkal, segítjük őket, válaszolunk a kérdésekre, barátkozunk. Amikor csak időnk engedi, órákat töltünk lent a pincében. Hol a céltáblát figyelve, hol a másik képeit csodálva a nyaralásról, vagy az új íját vizsgálgatva.
Persze a lövés élménye is megéri, hogy tovább folytassam!
Amikor ráhelyezem a nyilat a kifutóra, majd komor arccal feltekintek, mindig nagy levegőt veszek. Olyankor teljesen másnak érezhetem magam. Magabiztos vagyok! Tudom, hogyan kell lőni, és tudom, hogy itt minden rajtam múlik. A nyíl végigsiklik a kifutón, ahogy hátrahúzom az ideget. A húr az orrom hegyét érinti, a kezem az állam alatt. Nem oldalra hajtott fejjel célzunk! Figyelni kell a könyökre! A vállaim és a hátizmaim úgy megfeszülnek, akár maga az ideg. Az ujjbegyem lassan előrefordul, az ideg előrearaszol, és mikor a kettő útja elválik, hatalmas erő szabadul el.
A süvítő hang, ahogy a nyíl átszeli a levegőt, majd a csattanás, amikor a hegy áttöri a lapot, és beleáll a vesszőfogóba, felszabadító és mámorító egyben.
Aztán előremegyünk a többiekkel, hogy megnézzük a lövés eredményességét. Pár a kör szélén, de egy-kettő közeledik a közepe felé. Nem is olyan rossz. Majd lesz jobb is!

Nem számít, hogy az íjászatot inkább fiús sportnak gondolják. Csak az a lényeg, hogy végre valami olyat csinálhatok, amihez tényleg kedvem van. Többé nem fog elriasztani az a tévhit, hogy valamelyik sport a férfiak sajátja lenne!
Talán egyszer elkezdek harcművészeti órákra is járni...

Lőrincz Edina felvétele

www.edinalorincz.com



Hozzászólások

ilali, 08. 08. 2013 22:33:59 Artemisz
Artemisz „Nem elvont fogalomról van itt szó, inkább valóságos elemi hatalomról, melyet hegyeken és völgyeken, vizek kútfejénél és suttogó berkekben nemcsak azért imádtak, mert áldást és védelmet adott mindennek, hanem azért is, mert sujtoló kezével képes volt mindent megsemmisíteni.”L.M. (Artemisz egy tulajdonsága miatt nem túl népszerű ma. De nem kell mindent utánozni, szó szerint venni.) Az íjászat jó.
@


A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8