Karácsony az utcán

Kabók Zita  2014.12.9. 12:31

A legtöbb ember izgatottan várja a karácsonyt, ám kontinensünkön több tízezren ébrednek ideiglenes szálláshelyeken az év legszebb ünnepén.

Európa-szerte egyre több család veszíti el az otthonát és kényszerül menhelyekre.

Ha elképzelünk egy hajléktalant, általában egy szakadt ruhás, utcán alvó emberre gondolunk. Ők azonban csak töredékét képezik azoknak, akik nem rendelkeznek saját otthonnal. Angliában csaknem nyolcmillió embert választ el egy csekk befizetésének elmaradása az otthontalanságtól. Vagy elég, ha elveszítik a munkájukat, tönkremegy a házasságuk, valamilyen balesetet szenvednek vagy lebetegednek. Miután elfogy a spórolt pénzük, képtelenek többet kölcsönkérni a barátoktól és a banknak is tartoznak – minden szál szakad, és elveszíthetik a fedelet a fejük fölül.
Az írásunkban szereplő hajléktalanoknak is így kezdődött a nyomorúsága.


Helen, aki 58 éves, egy jótékonysági szervezet által működtetett ideiglenes szálláson tölti az éjszakáit már több, mint hat hete. A teremben harmincan alszanak.
– Normális életet éltem, aztán eltörött a csípőm, és a helyzetem egyre csak rosszabbodott – meséli.
A szállás azok számára van fenntartva, akik nem tudják hol tölteni az éjszakát. Reggel hatkor kelnek, kapnak reggelit és meleg italt, majd kiteszik őket az utcára.
– Hosszúk a napok, ha az ember csak céltalanul kóborol az utcán a hidegben – mondja. Helen egy ideig Portugáliában élt, ahol a barátja dolgozott. Pár éve után azonban anyagi nehézségeik voltak, és visszatértek Angliába, hogy ott próbáljanak munkát keresni. Nem jártak sikerrel, munkanélküli lett, az állam elutasította számára a támogatást azzal, hogy a helyzete nem sürgős.
Helen végül az utcára kényszerült. – A hideg teljesen átjárja a testemet. Még a csontjaim is fáznak. Volt, hogy levizeltek vagy leköptek. Nagyon féltem. Gyógyszerre van szükségem, de nehezen jutok hozzá, mivel nincs lakhelyem. Este fél nyolckor nyit a szállás, ahová mehetek. Estére már mindenki nagyon fázik és nagyon éhes. Az lenne a karácsonyi vágyam, hogy a saját ágyamba fekhessek le, hogy biztonságban érezzem magam.


Nigel a két kisfiával él egy kicsike bérelt szobában, amit a város biztosít számára.
– Egy éve veszítettem el az állásomat, kamionsofőr voltam. Nem tudtam új munkát találni, és a be nem fizetett számlák gyorsan utolértek, a házam kölcsön részletét sem bírtam fizetni. Adóssági tanácsadóhoz fordultam, aki azt mondta, nem tud segíteni. Tudtam, hogy mindent elveszítek. Ha visszatekintek, mindenem megvolt: munkám, házam és családom. Most meg hajléktalan vagyok, szörnyű a helyzetem. Egy kis szobában élünk hárman. Azelőtt azt hittem, csak az lehet hajléktalan, aki az utcán alszik. Az állam nem segít, a hivatalban azt mondják, nem próbáltam meg mindent, hogy visszaszerezzem a házamat, és a munkahelyemet is a saját hibámból veszítettem el. Arra várok, hogy újraértékelik a helyzetemet, és segítenek. Azonban, ha nem ítélnek meg egy állandó szociális lakást, az utcára kerülhetek, és a gyerekeimet is elvehetik tőlem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem. Karácsonykor próbálok majd valami ajándékot elővarázsolni és széppé tenni az ünnepet a gyerekeknek, de nehéz lesz. Nem lesz olyan, mint régen. Úgy érzem csalódást okoztam nekik.


A „Kávé Craignek" (Coffe4Craig) egy másik jótékonysági szervezet, melyet Craig nővére alapított miután hajléktalan öccse megfagyott az utcán.
– Először csak kávét kínáltunk a hajléktalanoknak, aztán egyre többen akartak nekünk segíteni, még pénzt is felajánlottak. Most már heti háromszor kínálunk meleg ételt és italt az utcán. A szervezet szállást is segít keresni, mert kapcsolatban van az ideiglenes otthonokkal. Sokszor sírva megyek haza – meséli a szervezet vezetője. – Hihetetlen, hogy vannak még köztünk éhező emberek. Sajnos, mi sem tudunk mindenkin segíteni, korlátozottak a lehetőségeink.

John minden pénteken ételért sorakozik. Az idei már a második karácsonya lesz, amit az utcán fog tölteni. – Rendőrként dolgoztam, de otthagytam a munkámat, az alkoholproblémáim miatt. Reméltem, hogy valaki majd segít, de nem így alakult. Az emberek, akik az ételt kínálják nagyon kedvesek és önfeláldozóak, nem gondoltam volna, hogy manapság lehet még ilyennel találkozni.


A nehéz sorsú emberek élete fontos leckét adhat számunkra is. Megtaníthat arra, hogy átértékeljük a saját életünket. Átgondolni, hogy talán nem is az a fontos, hogy az üzletekben tolakodjunk egy újabb hasznavehetetlen ajándéktárgy miatt. Tudatosítani, hogy az életünk törékeny alapokon áll, és sokan nem értékeljük azt, amink van. Talán már nincs is szükségünk semmire a tárgyakkal túlzsúfolt házunkban. Talán idén karácsonykor inkább adni kéne abból, amink van.

Készült az ITV brit kereskedelmi televíziós csatorna „No Place To Call Home” című műsora nyomán

Az első képen Helen (piros kabátban), a második képen Nigel és gyermekei, a harmadik képen Coffe4Craig akció

Hozzászólások

@

Küldés