Svédasztal

Póda Erzsébet  2013.2.4. 3:59

A vasúti váróterembe nemcsak a galambok húzódtak be a hideg és a hó elől.

Egy népes hajléktalan-társaság is itt tengeti a napjait. Bizonyára mindegyiküknek megvan a maga helye és feladata ebben a különös társadalomban: vannak köztük, akik utasítanak, és vannak, akik szót fogadnak.

A többség férfiakból áll, de két nőt is felfedezek közöttük, bár elég nehéz a megkülönböztetés. Egyikük a sarokban ül, kendő takarja a fél arcát, nem tudni alszik-e vagy gondolkodik. A másik az ablaknál támaszkodik, a cókmókját őrzi, két műanyagszatyrot. Néha belekukkant, valamit átcsoportosít, majd a szatyor száját komótosan behajtja, és visszateszi az ablakpárkányra. Hosszú haja copfba kötve, ám látszik, fésűt nem sűrűn lát.

A férfiak a fűtőtesteken fekszenek, vagy a padokon ülve beszélgetnek egymással. Némelyikük furcsán artikulál, de a többiek megértik. Úgy tűnik, van mondanivalójuk bőven. A kinti hidegből egy szakállas támolyog be. Az utasok megpróbálják messzire kerülni, nehogy hozzáérjenek. A szakállas kiszúrja magának az ablaknál üldögélő nőt, aki – a többiekhez mérten – a legtöbb vagyonnal rendelkezik. Éhes vagyok, mondja neki, nincs valami kajád? A copfos felemeli jobb keze mutatóujjat, sejtelmesen néz a férfira, majd hevesen bólogatni kezd. Megfogja az egyik műanyagszatyrot, két dobozkát vesz elő, néhány műanyagzacskót, meg egy szürke szalvétát. A szalvétát és a zacskókat az ablakpárkányra teszi, eligazítja, majd a két dobozka tartalmát szépen elrakosgatja rajta. Megterít! A kínálat: fél zsemle, néhány szelet kenyér, fehér és barna, egy félig megrágott csirkecomb, gyümölcsmaradványok, a többi felismerhetetlen élelmiszer. A szakállas mohón kapna a zsemle és a csirkecomb után, de a copfos megint felemeli a mutatóujját, türelemre inti őt. Csak akkor bólint újra, amikor a két doboz teljes tartalmát kirakta a párkányra a következő sorrendben: kenyér, húsféle, kekszek, gyümölcs. A szakállas gyorsan tömi az ételt magába. A nő is választ valamit: egy félig rágott almát, meg egy kis mandarinhéjat. Miután befejezik az ebédet, a nő szépen visszacsomagolja a maradékot, mindegyiket külön-külön, és belerakja a dobozkákba. Aztán még előkerül egy műanyagflaska is, és leöblítik az ebédet. Végül mindketten leülnek az ablakpárkányra. Az arcuk olyan elégedettségről árulkodik, mintha a világ legboldogabb emberei lennének.
Így ülnek vagy tíz percig, majd a nő megszólal: büdös vagy. A szakállas bólogat, majd elkezd valamit keresgélni koszfoltos kabátjában. A sokadik zsebéből végre előkerül, amit keres. Egy férfidezodor. Befújja vele a szakállát meg a nadrágját. Majd az illatforrás újra eltűnik a kabátban.
Most már még elégedettebben üldögélnek tovább.

Megszólal a hangosbemondó, bejelenti a következő vonatot. Két galamb repül a váróterem órájának tetejére, és egymás mellé ülnek. Ide húzódtak be a hideg és a hó elől, csakúgy, mint a hajléktalanok.

Hozzászólások

@

Küldés