Lány a Marson


Kabók Zita  2015.2.20. 1:19

Ha Maggie bekerül a kiválasztottak közé, akkor elutazhat a Marsra, de soha többé nem jön vissza.

Öt brit jelölt is bejutott a száz ember közé, akik egyirányú jegyet kaphatnak a Marsra, a Mars One projekt keretén belül. A száz jelöltet 200 000 jelentkező közül választották ki. Őket hamarosan próba elé állítják, képesek-e megbirkózni a vörös bolygó légköri nehézségeivel. A végleges, negyvenes lista ezután dől majd el.
Maggie Lieu, a 24 éves, fiatal, brit doktorandusz is a jelöltek közt van. Maggie jelenleg asztrofizikát tanul a birminghami egyetemen.
„Nagyon izgatott vagyok, hogy bekerültem a döntősök közé. Még elszántabban küzdök, hogy azok között lehessek, aki számára megadatik ez az utazás” – nyilatkozta.


A misszió kétévente küldene négytagú csapatokat a Marsra 2025-től, egészen addig, amíg az ottaniak száma el nem éri a negyvenet. A holland projekt magánbefektetőktől gyűjti össze a szükséges négymilliárd fontot, amely összeg az első csoport felküldésére lesz elegendő. Mostanra azonban még csak félmillió fontot sikerült összegyűjteni.
Ez a vállalkozás csak egyike azoknak, melyeknek az a célja, hogy az első embert a Marsra juttassa. A projekt különlegessége, hogy majd egy valóságshow keretén belül a nézők döntenek arról, kik legyenek a nyertes Marsra jutó emberek.

Maggie Lieut a BBC riportere kérdezte:

Miért nem lehet a Marsról visszatérni?

A visszaút rengeteg pénzbe kerülne. Sokkal több üzemanyagot kellene szállítani odafelé, és nincs olyan felszereltségű hely a Marson, ahonnan a hazainduló rakétát ki lehetne lőni. A visszajövetelnek egészségügyi okai is vannak: mivel az alacsony gravitáció kihat a szervezetünkre, megváltoztatja a csontjaink sűrűségét és az izomzatunkat. Az űrhajósok például, akik a nemzetközi űrállomásnak dolgoznak, miután visszatérnek, majdhogynem mozgássérültek lesznek, újra meg kell tanulniuk járni. Lehetséges, hogy a csontjaink annyira törékennyé válnának, hogy a Földön való landolás hatására egyszerűen összetörne a testünk.

Nem hiányozna a családod, a barátaid?

Igaz, hogy nem találkozhatnánk többé, de láthatnám a fényképüket, és lesz internet elérhetőségünk, úgyhogy tudunk majd beszélni is.

Mit szól ehhez a családod?

Először azt hitték, megőrültem, nem is akarták elhinni. Most már aggódnak, és azt mondják, remélik, hogy nem kerülök be a kiválasztottak közé. Anyukám még mindig nem hiszi el, és folyton azzal viccel, megtarthatja-e a spórolt pénzem. Azt hiszem, ha nekem sikerülne, ő lenne a legszomorúbb. Bár, egyetemre is jártam, és egy évig nem voltam otthon, de állandó kapcsolatban voltunk egymással.

Nincs lelkiismeret-furdalásod?

De igen, hiszen, ha nyerek, akkor el kell döntenem, itt tudok-e magam mögött hagyni mindent, vagy nem. Viszont, ha nem kerülök be, akkor legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam a Marsra jutni. Ha nem választanak ki, akkor nem kell meghoznom a döntést.


Mi történne, ha az internet meghibásodna a Marson?

Nem létesíthetnénk kapcsolatot a Földdel, de remélem, hogy képesek lennénk megjavítani. Mindannyiunkat megtanítanak majd sok mindenre, amire szükség lehet: villanyszerelés, orvosi ismeretek, vízszerelés.

Szeretnél majd gyereket is a Marson?

Nyitott vagyok ez ügyben. Azt hiszem, izgalmas lenne, ha az én gyermekem lenne a Marson az elsőszülött. Viszont tisztában vagyok a kockázatokkal, mivel nem tudható pontosan, milyen hatással bír ránk a másfajta gravitáció.

Melyek a legnagyobb kockázatok?

Három marsi misszióból egy általában kudarcba fullad, úgyhogy nagy az esélye, hogy az űrhajónk felrobbanna, mielőtt még odaérnénk. Azon kívül nincs semmilyen technológia az oxigén szűrésére. Ha oxigént termelünk, akkor azt szinten kell majd tartanunk, mint ahogyan a Földön is. Ha túl sokat produkálunk, tűzveszélyt okozhatunk.

Miben laknátok, milyen öltözéket kellene viselned, és hogyan tisztálkodnál?

A Nemzetközi Űrállomáson eldobható ruhákat hordanak, mert nincs mosógép. Amikor elhagyjuk a Földet, speciális túlnyomásos űrruhát kell viselnünk, ami megfelelő az ottani hőmérsékletre (-60 Celsius-fok). Felfújhatós kupolákban élnénk (hálószoba, nappali, dolgozósarok, és egy szoba, ahol az ennivalót termesztenénk). A talajból kinyert vízzel mosakodnánk. Az út a Marsra körülbelül hat-nyolc hónap, és az idő alatt nem lesz tisztálkodási lehetőség. Limitált vízkészletünk lesz, és törlőkendőkkel kell majd tisztálkodnunk.

Mi van, ha megkívánod a sós chipset a Marson?

Az élelmiszert termeszteni fogjuk, úgyhogy vegán diétát folytatunk majd. A saláta termesztésével már kísérleteztek a Marson, sikeresen. Lehetséges, hogy bogarakat fogunk enni, mert magas a protein tartalmuk, és vihetünk magunkkal például hangyafarmot is. Egyébként meg nem szoktam megkívánni semmit.

Szerinted ez a misszió tényleg megvalósul?

A projekt még nem rendelkezik kellő anyagi háttérrel. De szerintem a Mars One sokaknak felkelti majd az érdeklődését. A NASA és az európai űrállomás is érdeklődést mutatott aziránt, hogy embereket küldjön a Marsra. Szerintem valaki végül úgyis megvalósítja, ha nem ezen a projekten belül, akkor máshogy.


Vajon mi készteti az embert arra, hogy jelentkezzen egy ilyen útra?
Mit válaszolnánk, ha megkérdeznének, hogy felváltanánk-e a földi lakhelyünket a vörös bolygóra, ahol elszigetelten, nehéz körülmények között élnénk, és előre nem látható nehézségekkel kellene megbirkóznunk. Itt tudnánk hagyni a napsütést, az esőt, a váltakozó évszakokat, a bennünket körülvevő állat- és növényvilágot? És nem csak a természetet, hanem a dolgokat, a tárgyakat, amelyekhez ragaszkodunk? Belevágnánk egy űrutazásba, ami talán már félidőben katasztrofális következményekkel végződne? Sokunk bizonyosan nem vállalkozna erre. Azonban vannak köztünk olyanok, akiknek az álmuk, hogy részt vegyenek egy nagy, maradandó és izgalmas vállalkozásban. Orvosok, tanárok, tudósok, hétköznapi emberek. Akik vágynak a kihívásra és képesek mindent maguk mögött hagyni azért, hogy új felfedezéseket tegyenek. Hogy új kutatások indulhassanak el az űrben, és talán egy új otthont szerezzenek a jövő generációi számára.

Írásunk a bbc.co.uk, mars-one.com cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8