Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla  2020.7.14. 0:45

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

Szülők, barátok, rokonok megkérnek valamire, ami igazán nem is kérés, ugyanis a kérésben benne foglaltatik a nem válasz lehetősége is, következmények nélkül! A valóságban azonban nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit.


A munkahelyen a kollégák apró szívességei, a főnök pluszfeladatai mintha kérések lennének: Tudnál segíteni a prezentációban? Cserélnél velem műszakot? Megcsinálnád helyettem?
Mind kérésnek tűnik, de valójában egyik sem az. Gondoljunk csak bele! Ha a kollégának mondunk nemet: duzzogás, későbbiekben pletyka, sőt, nem ritkán „fúrás” áldozataivá válunk, ami enyhébb esetben csak rossz munkahelyi légkört okoz. Sokszor azonban a munkánkba vagy az előléptetésünkbe kerülhet. A főnök szívességeinek visszautasításával szintén egyenes utunk lesz a munkanélküli hivatalba.

Lássuk a családot! A szülőd megkér valamire, és azt nem tudod teljesíteni idő vagy energia hiányában. Azonnal elkezdődik a pszichológiai hadviselés: Megszültelek/anyád megszült, felneveltelek, és ez a hála? Évekig eltartottalak és ennyit sem tudsz megtenni anyádnak/apádnak? Mondatok melyeket megannyiszor hallottunk. Ezek után természetesen napokig, de nem ritkán hetekig, sőt, hónapokig elhúzódó duzzogás, az eset felemlegetése, végül az: én megcsináltam, de emiatt elkéstem valahonnan/megbetegedtem/kevesebb pénzem lett – és hasonló frázisok kerülnek elő.


Sajnos a szülők legnagyobb része azt hiszi, hogy a szívességek elvégzése kötelező a gyerek számára. Ha igent mondunk, azt is csak ritkán köszönik meg, és ekkor következik be az ún. pozitív visszacsatolás hiánya.

Mert nézzük ezt meg egy kicsit pszichológiai szempontból! Ha valamit elvégzünk és jutalmat kapunk érte természetes, hogy legközelebb könnyebben mondunk igent, szívesen vállaljuk a dolgot. Sőt, akár magunktól felajánljuk, mert nemcsak másnak okoztunk örömet, a másik fél vissza is adta azt, szóbeli jutalom formájában. Ha ez elmarad, csak annyit fogunk fel, hogy a mindennapi teendőink mellett plusz feladatot is el kellett végezni. Egy parancs, amit végrehajtottunk, és nem kaptunk érte semmit. Mert bár szépen hangzik, hogy „örömmel segítettem”, de a sokadik ilyennél, amikor egy egyszerű, de őszinte köszönömöt sem kapunk, az agyunk ezt már nem a SEGÍTSÉG/SZÍVESSÉG kategóriájába sorolja, hanem a PARANCS/ELVÉGZENDŐ/KÖTELEZŐ feladatok közé.


Rengeteg cikk ír arról, hogyan mondjunk nemet, és tanuljuk meg a visszautasítást, valamint ad néhány hétköznapi tippet. Csakhogy ezek nem elegek. A tippek sosem térnek ki arra, hogyan védjük ki a visszautasítással járó lelki terrort. Ennek kivédésére, feldolgozására nem elég néhány tipp, sem egy rövidke cikk. Ugyanis nem mindegy, hogy a kollégák, főnökök, szülők, családtagok reakcióit hogy kezeljük – mivel mind más és más. Hasznos lenne néhány használati utasítás a különböző személyiségtípusok visszautasítására. „Hogyan védekezzünk, utasítsunk vissza passzív agresszív személyt, hogyan egy manipulátort etc.”
Úgy vélem, egy egész vastag könyvet lehetne és kellene a témáról írni.


Kedves Olvasó!

Ha azért kattintottál ide, hogy valóban hasznos és jó tanácsokat kapj, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Ezek egyetlen cikkbe nem férnek bele, egyetlen cikk sem tudja megváltoztatni senki életét.

Amit viszont nyugodt szívvel tanácsolhatok: ne érezd rosszul magad, ha nem tudsz könnyen nemet mondani! Igaz, mindenhonnan ezt harsogják a különböző médiumokban található életmód-tanácsadó rovatok és életmódvezetők, de ez nem ilyen egyszerű. Mivel mindenhol ezt erőltetik, az olvasóra/hallgatóra/nézőre még ráadásképpen megfelelési kényszer, társadalmi nyomás is hárul.

Hidd el, nem te vagy az egyetlen, aki nehezen vagy egyáltalán nem tud nemet mondani!

Amit esetleg tehetsz, hogy megfigyeled a szívességkérő embereket, és igyekszel tanulmányozni a személyiségüket. Próbáld meg objektíven, „kívülről” nézni őket, és szabd személyre a visszautasítást, így elkerülheted az azt követő lelki terrort, de legalább is mérsékelheted azt.

Természetesen a legideálisabb az lenne, hogyha a fent emlegetett emberekkel meg tudnád szakítani a kapcsolatot, vagy leritkítani a beszélgetések, találkozások gyakoriságát és időtartamát is.

És még valami! Ne legyen emiatt lelkiismeret-furdalásod! Ezekkel az emberekkel szemben csak így lehet a leggyorsabban, legkönnyebben védekezni.

Hozzászólások

@

Küldés