Önjelölt írók és világmegváltók

Dóra Dalma  2011.9.15. 4:28

Rég elmúltak már azok az idők, amikor élményeinket, benyomásainkat papírra vetve, napló formájában „kürtöltük világgá.”

„Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak.” (Ady Endre)

Az internetnek köszönhetően tizennégy éve indult útjára az elektronikus napló, melyet manapság csak blogként emlegetünk. A formai és tartalmi kötöttségektől mentes blog használata a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után lendült csak fel igazán. Civil tudósítók, újságírók közölték megrendítő történeteiket és riportjaikat internetes naplókon keresztül. Használata az idők folyamán folyamatosan átalakult, és manapság hivatásos újságíróktól kezdve az átlagemberig, mindenki vezet blogot, nyilvánossá téve véleményét, kommentárjait.

Az évek során rengeteg blogtípus keletkezett. Különböző témákban írnak, vagy éppen képeket tesznek közzé a virtuális napló segítségével. Viszonylag hagyományosnak tekinthetőek a különböző politikai vagy gazdasági témákat feszegető, elemző blogok, de napjainkban rendkívüli népszerűségnek örvendenek az ún. bulvár témákkal foglalkozó naplók, illetve a divatblogok is, ahol különböző civil vagy szakavatott divatmániások osztják meg kedvenc ruhamárkáikról megfogalmazott véleményüket, illetve képeiket. Egyre gyakrabban találkozhatunk képekre specializálódott blogokkal is, melyeket egyszerűen csak fotoblogként emlegetnek. Célja pedig, hogy minél „művészibb”, egyedibb szemléletű képeket közöljön, akár a blogger aznapi hangulatát is lefestve.

Alapvetően nincs is azzal baj, hogy bizonyos emberek blogot vezetnek. A közéleti személyiségeknél érthető, hogy kihasználják az internet adta lehetőségeket, és naplót vezetnek az őt ért élményeikről, vagy a közösséget érintő kérdésekről, hiszen az emberek többségét foglalkoztatja az, mi történik a médiában szereplő, vagy az államot vezető egyének életben, illetve az is, hogy mi jár a „felettünk álló” emberek fejében. A blog a politikusokat, és a felkapott sztárokat is közelebb hozza a civil szférához, közvetlenebb közeget teremet, és képes elhitetni az olvasóval azt, hogy ő is az élete részét képezi, ő is ugyanúgy ismeri az illetőt, mint a bloggert körülvevő személyek.

Vajon mi okozhatta azt a változást, hogy a hétköznapi életet élő emberek is sutba dobták a régóta kincsként őrzött naplóikat, és áttértek a nagy nyilvánosságot adó blogra? Miért nem volt elég számukra, hogy csak a fióknak írnak, és csak ők vagy a hozzájuk legközelebb állók olvashatnak legbensőbb érzéseikről? A kulcsos napló eltűnésével, és az internet (azon belül a blog és a közösségi oldalak) megjelenésével lényegében a magánélet, mint olyan szűnt meg létezni, mely az intimitást is magával rántotta a süllyesztőbe. Az emberek többsége elhiszi, vagy hinni akarja azt, hogy gondolataikra, érzéseikre nem csak önmaguk, hanem az egész emberiség is kíváncsi.

Szociológia tanulmányt lehetne írni a bloghasználat miértjeiről, de mivel sem a karaktermennyiség, sem a jelenlegi tudásom nem teszi lehetővé a téma bővebb kifejtését, ezért csak néhány válaszlehetőséget vizsgálok meg a továbbiakban.

A közösségi oldalaknak és a blogoknak köszönhetően napjainkban egyre inkább feltűnik, hogy az embereken valamiféle közléskényszer uralkodott el. Elképzelhető (de erősen kétlem), hogyha a negyvenes években is létezett volna már internet, akkor a világháború történéseit is másodpercenként posztolták vagy kommentálták volna. De a mai világban – főleg a fiatalok körében – az állandó nihil valószínűleg még inkább rátesz egy lapáttal erre a kényszerre, és már az olyan alapvető szükségleteket, mint az éhség is fontos közlendőnek tekintik. Dunát lehetne rekeszteni az emberek apró-cseprő dolgaikat tárgyaló virtuális naplókkal, és magukat szakértőnek gondoló „na, én most megmondom a frankót” típusú blogokkal. Hirtelen mindenki úgy viselkedik, mintha nem csak a saját, hanem a világ filmjének a főszereplője is lenne.

Ebben valószínűleg közrejátszik az is, hogy a globalizáció és az uniformizálás eredményeképpen egyre inkább kezdünk elmagányosodni. És ez már nem csak a nagyra becsült költőink nagyvárosi magányáról szól, hanem arról, hogy a világ minden pontján egyre többen válnak antiszociálissá, egyre több embert rekesztenek ki. De ha barátokkal is rendelkezünk, már akkor sem beszélhetünk őszinte lelki kapcsolatról, mert mostanság minden csak az érdekkapcsolatokról szól, mindent a felszínes ismertség irányít. Ezért lehet, hogy sokan úgy reagálnak erre a jelenségre, hogy az őket gyötrő kérdéseket, gondolatokat inkább megosztják az egész világgal, hátha valakiben virtuális lelki társra találnak, vagy csupán a kimondás megkönnyebbült érzését keresik.

A másik lehetőség, hogy az emberek nagy százaléka annyira exhibicionista és egocentrikus, hogy gondolataikat és elmélkedéseiket, ha nem is világmegváltónak, de a társadalmi kérdések megoldása szempontjából jelentősnek tartják, ezért teszik közzé a közösségi hálón. Valamilyen szinten lehet, hogy helyesen gondolkodnak, hiszen bizonyos intelligenciát és tájékozottságot sugárzó blogbejegyzések tényleg elvezethetnek odáig, hogy bekerüljenek a média és akár a politika napirendjébe is. A megannyi visszajelzés- és kommentáráradat pedig szintén bizonyítja az emberek igényét az ilyen típusú internetes megszólalások iránt.

A blogírás mellett szól az az érv is, hogy egyes elektronikus naplók már kiemelkedtek, vagy kiemelkedhetnek a szürkeségből, és a szerzők általa hírnévre tehetnek szert. Rengeteg önjelölt újságíró, kritikus vezet blogot, abban reménykedve, hogy valaki felfedezi bejegyzéseiket, és írói vénájukat egy jó nevű újságnál is kamatoztathatják majd. És akár azt is elhiszik, hogy ők lesznek a jövő Para-Kovács Imréi. Láttunk már olyat, hogy egy kisiskolás blogger lányból a divatszakmát egyik legjobban befolyásoló divatkritikus vált, és olyan tervezők adnak a szavára, mint a méltán híres Karl Lagerfeld. Szóval sosem lehet tudni… Éppen ezért határozottan kijelenthető, hogy az ismertté válás, vagy az elismertség vágya is vezetheti az egyes blogírókat.

Vajon meddig tarthat még a blog jogosultsága, hiszen a már említett közösségi oldalak megjelenésével háttérbe szorultak a magánjellegű blogok, és leginkább csak a közéleti témákkal foglalkozó naplók maradtak népszerűek. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a lényegében blogolásra kitalált twitter, és a facebook is lehetővé teszi, hogy állapotokat közöljünk, minket érdeklő cikkeket, zenéket linkelhessünk, ezáltal képet alkotva saját ízlésünkről, gondolatainkról. Akkor miért kéne webnapló, ha ezeken az oldalakon ugyanazt hajtjuk végre, mint a blogokon, csak nem bejegyzés, hanem állapotfrissítés néven? Bár tény, hogy például a facebookot nem azért hozták létre, hogy a felhasználók percenként közöljék azt, hogy éppen merre járnak, mit esznek, és mikor kell illemhelyre menniük. De eredeti használata annyira átalakult, hogy ez akár a blogok végét is jelentheti, hiszen már a legfőbb politikusok sem külön weboldalon népszerűsítik magukat, hanem a facebook és a twitter segítségével kerülnek közelebb a választónéphez.

Mindezt elolvasva, azt gondolhatnák, hogy bagoly mondja verébnek, hisz miért írok én a bloghasználatról, mikor lényegében én is blogíró vagyok, csak éppen egy webújság keretein belül. Mi vezérel? A felsőbbrendűség? Azt gondolom, hogy jobb lennék az egyszerű mezei bloggertől? Nem hiszem – bár lehet, hogy ez csak önáltatás. Csupán próbáltam választ találni a világunkat lassan eldugító információáradat miértjére, és arra, hogy miért érzi egyre több ember szükségét annak, hogy hangot adjon véleményének, és rendet tegyen ezen a fejetetejére állt világban...

Hozzászólások

@

Küldés