Tudatos apák tréningje 2.
A tréning reggel 9-kor kezdődik egy bemutatkozással és a körkérdéssel: vajon a férfiak mire vágynak illetve miben bizonytalanok a kisbaba megszületése után.
Ezt követi az „ideális” apává válás folyamatának és lépcsőfokainak, valamint buktatóinak megbeszélése.
Majd a résztvevők a saját életükből vett problémák és kérdések felvetése után közösen próbálják megtalálni a megoldást részben szóban, részben pedig szituációs játék keretein belül. (Negatív családi örökség kiküszöbölése, eltávolodott felnőtt gyermek és az apja közti kapcsolat helyreállítása, stb.)
A délután további részében olyan játékötleteket és tanácsokat kapnak az apukák és jövendő apukák, melyek azon túl, hogy fejlesztik a kicsik kreativitását, szórakoztatók az „ősök” számára is. Az a legjobb, ha ilyenkorra már esetleg „kéznél van” a csemete is, tehát „élesben” ki lehet próbálni a tanultakat. Fent felsoroltak este 6-ig tartanak, közben frissítőket és ebédet is kapnak a „páciensek”. Az egész napi programért a különböző szakemberek: pszichológus, karrier-tanácsadó, stb. felelősek.
Beszélgettünk a témáról a párommal és megkértem, vegyen részt ezen a képzésen két okból is. Az egyik ugye evidens, lévén van két gyermekünk. A másik pedig, hogy szerettem volna erről írni, mert nagyon hasznos, példaértékű kezdeményezésnek tartom. Egész egyszerűen azért, mert ha az ember lánya társként/feleségként kér valamit (főként a gyerek és a háztartás körüli tehermentesítésre gondolok), akkor sokszor negatív a válasz, vagy kitérő. Vagy egyáltalán nem érti a másik, hogy miért kell segítség, hiszen „ráérsz, úgyis itthon vagy!” mondatokban gondolkodnak néha nem csak a férfiak, hanem még a saját családunk nőtagjai is. Azt gondoltam, ha mindezt mástól is hallja valaki, netán férfitársaitól, az hatásosabb lehet.
Hála Istennek a párom igent mondott (ami önmagában már egy pozitív jel) és „benevezett” az első foglalkozásra. (Örömmel jelentem: ezentúl minden hónapban lesz egy ilyen!) Bevallom, kicsit féltem a fejleményektől, de szerencsére lelkesen jött haza. Mesélt, mesélt, mesélt. Úgy láttam, tényleg élvezte azt az egy napot. Más kérdés, hogy majd mennyit sikerül a tanultakból a gyakorlatba is átvinni. Azt mondja, beszéltek arról, amit az előbb én is említettem, nevezetesen, hogy miként lehetne levenni/átvenni bizonyos dolgokat az anyáktól – legalább átmenetileg, hogy a bezártság és a társaság hiánya ne nyomja rá a bélyegét a nő hangulatára. Ahogy ő fogalmazott: „Be ne kattanjon!” Erre a jövőbeni apukák elég sok javaslatot adtak. (Pl. baba-mama klubba „járatni” az anyukát, nagyobb szabadságot adni neki, stb.)
Nos, ő engem néha elküld biciklizni, vagy barátnőzni. Nagyon jól esik és szükségem is van rá. De jelentem kedves apukák, ez nem elég! Nem tudom, a tréningen elhangzott-e, de az is nagyon kell, hogy a hétköznapok normális mederben teljenek. Sokszor hallom kismama társaimtól, hogy „apróságokon” csúsznak el a kapcsolatok. (Hol nyomja meg a „fogkrémes tubust”, bekerül-e a szennyes a szennyestartóba, stb.). tehát a mindennapi „rutin” dolgokra legalább annyira érdemes figyelni, mint a „világmegváltókra”.
De itt majdnem elkanyarodtam, hiszen ez a téma már súrolja a „tudatos párok” kategóriát, én meg „csak” az apatréningről akartam írni. Zárszónak még annyit szeretnék elmondani, hogy valamennyi résztvevőnek nagyon tetszett az egész napos elfoglaltság. Ezt az is jelzi, hogy 6-12 hónap múlva szeretnének ismét találkozni és megbeszélni, hogy mit sikerült a tanultakból megvalósítani. Minderre az apatréninget szervező Tudatos Életért Egyesület vezetői és trénerei is nyitottak voltak.
Befejezésül csak annyit, hogy a szervezők a kismamák munkába való sikeres visszatérését is szem előtt tartják, ezzel kapcsolatosan is szerveztek egy tréninget. Mindegyik elérhető a www.tudatoseletert.hu vagy a www.babafalva.hu oldalon. Erről majd talán legközelebb…
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Gyerekgyár -- a könyv
Tavaly egy hiánypótló könyv jelent meg a könyvesboltok polcain: Ficsku Pál Gyerekgyára. Beszélgetés a szerzővel.
2007.6.18.
Tudatos apák tréningje 1.
Milyen jó lenne, ha minden férj/apa "tudatos apa" is lenne egyben!
2007.6.16.
A rovat további cikkei
Különleges sárkányrepülés
Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.
2023.9.15.
Hányadik gyerekként születtünk?
Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.
2023.1.20. 19
Fodrásznak születtem
Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.
2022.9.19.
Nagymellűek, figyelem!
Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.
2022.8.10. 7
Felcsendült a nóta
„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.
2022.6.8.
Alfamániások találkozója
Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.
2022.6.6.
Kicsik hatalmas szívvel
Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.
2022.5.26.
Hat alapelv étrendünk megváltoztatására
Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!
2021.10.18. 10
Drága nagymamák!
Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.
2021.6.1. 1