Ünnepvárás a kisboltban

Wolner Annamária  2011.12.20. 5:36

Egyre közelebb kerülünk az év legszebb ünnepéhez.

Már november első napjaitól mindenhonnan karácsonyi zene, fényáradat, vásárlásra ösztönző felhívások áradnak felénk. Nincs idő megállni, és félő, hogy mire az igazi ünnep elkezdődik, már szinte soknak érezzük mindezt, miközben elsiklik a lényeg: a csöndes várakozás. Olyan helyet kerestem, ahol nem érzem olyan harsánynak mindezt. Egy határ menti kisvárosban, Ipolyságon találtam rá a kis virág- és ajándékboltra. A tulajdonosnővel és az egyik eladóval arra kerestük a választ: vajon mit is jelent igazából az ünnep, s hogy ezen a rohanó századelőn tudunk-e még jól várakozni?

Nyitom az ajtót, felette kis csengettyű üdvözöl. Hangjára a bolt hátsó helyiségéből Csilla, a tulajdonosnő jön elő, akit Andrea követ. Mindkettő arcán mosoly. Odakinn hideg a szél, odabenn kellemes a meleg. Halk karácsonyi dal szól. Leülünk, forró teát kortyolgatunk, és mesélni kezdünk: adventről, várakozásról, lélekről, körben innen is, onnan is angyalok vigyáznak ránk. A fából készült apró hintalovak, kézzel festett, egyedi díszek, gömbök, képkeretek, virágok, gyertyák és mécsesek között az ember megnyugszik, közelebb kerül valamihez, amit már olyan rég keresett. Megannyi apró, névtelen, mégis gyönyörű csoda-pillanat, hatás, ami a végén egyetlen hangulattá áll össze.



Anemone nemorosa a bolt neve

Mit jelent számotokra az ünnep? – kérdezem őket.

– Lelki felkészülés, ráhangolódás valamire, ami lassan érkezik: a fény megszületése, elsősorban idebent. Idő, amit magunknak és másoknak adunk, az odafigyelés, a családra, barátokra, az együtt levés öröme – kezdi Csilla. – Nagyon szeretek örömöt okozni másoknak. Egy tányér meleg étellel, pár kedves szóval, szép tárggyal vagy csak egy mosollyal. Egész évben, de ilyenkor, karácsony táján mindez csak fokozódik bennem. Szeretem, ahogy átleng a hangulat, és általam a másik is érzi ugyanezt. Az illatok, ízek, szép dalok, fények ilyenkor különös világot alkotnak bennem – kukkant az ajtó felé, a kicsi harang hangjára.

Vevő érkezik, ezért most Andrea veszi át a szót: – Bennem a gyerekkort idézi. A bejgli, a friss kenyér illatát, a fenyőét, amit minden évben apu hozott haza december 24-én reggel, és együtt díszítettünk fel. Szépek voltak azok az idők.

Elmúltak?

– Emlékként itt élnek bennem, s minden évben előbújnak, képekben. Például amikor odahaza az ötéves kisfiammal együtt díszítjük a fát. Örömmel nézem, ahogyan élvezi a varázst. Mindez feledteti az egész évben felgyűrődött, hétköznapi gondokat.

Tudom, nem ide illő a kérdés, de sok volt belőlük?

– Sűrű hónapok voltak – válaszolja, s hangja kissé szomorkásra vált. – Ezek most kissé elhalványítják az ünnepet.

De azért várod a karácsonyt?

– Igen! Készülök rá, főzök, sütök. Velünk lesz idén az édesanyám is. – mosolyog, és ahogy nézem őt, békés, tiszta arcát, a nyugalmat, derűt, ami belőle sugárzik, elpihen bennem is minden eddigi feszültség.



Angyali szemek vigyáznak ránk

Hogyan ünnepeltek, vannak-e különleges szokásaitok, apró szertartásaitok? – faggatom őket tovább, miközben Csilla újra tölti a csészéket.

– A halászlé a párom dolga, én és a kisebbik fiam addig a fát díszítjük. Este együtt vacsorázunk, ilyenkor az asztalra kerül a legszebb teríték. Az asztalfőn a kenyér nálunk nagy jelentőséggel bír: hogy legyen egész évben elég étel. Ezt a szokást még a nagymamától örököltük.

Csilla, és nálatok?

– Amióta a bolt megvan, azóta igazából csak 24-én délutántól kezdődik el számomra az otthoni készülődés. Kevesebb időm van a díszítésre, a lakás csinosítgatására, mint amíg nem volt meg a bolt, de így sem maradok le semmivel. Minden percét élvezem. Gyakran éjjel sütöm a bejglit, de elkészül minden. A karácsonyi menüvel megvár a család, de egyáltalán nem bánom, hisz imádok sütni, főzni. Igazi ételkülönlegességeket készítek: a mézes-narancsos pulyka például mindig nagy sikert arat. Szűk körben vacsorázunk szenteste, aztán másnap jön a nagy vendégjárás. Jókat beszélgetünk, nevetünk, együtt vagyunk.

Nem fáradsz el a végére? – adódik a nagyon is aktuális kérdés. – Hisz olyan sok feladat hárul ránk, s ilyenkor ünnepek idején ezek csak megsokszorozódnak. Mindenki rohanásban van.

– Nem sietek, nincs is igazán hová. Bár gyakran ennek az az eredménye, hogy csúszásban vagyok.

Mit tapasztaltok, a boltba betérő emberek hogy készülődnek? Sietősen válogatnak, vagy ráérősen? Megállnak egy percre, esetleg rövid beszélgetésre?

– Mindenki máshogyan. Van, aki hosszasan mérlegel, tanácstalan a választásban. De olyan is van, aki bejön, elveszi, kifizeti. Beszélgetésre mostanában valóban kevesebb embernek van ideje – kezdi Andrea, majd Csilla folytatja: – Azt tapasztalom, hogy a törzsvásárlóim közül a legtöbben nem rohannak. Beszélgetünk, recepteket is cserélünk, megosztják velem a gondolataikat. Ha eltalálom az emberek kívánságát, az még nagyobb öröm. Meglátszik a szemükben, követi a szépet a tekintetük. Sok mindent elárul egy emberről, a tárgy, ami után nyúl a keze. Milyen lehet a lelki világa, mit érez, vagy milyen élethelyzetben van éppen. Minden egyes darab a botban egyedi, és nem valami szabályos rend szerint, hanem teljesen rendezetlenül rakjuk ki őket. Fa hintaló a cserepes virág mellett, az antik képkeret előtt különleges gyertyatartó, közelükben egy apró angyal figyel. Előbújnak „rejtekhelyükről”, megérzik, hogy őket keresik. A tárgyaknak is van lelkük. Végül mindig elkel minden, megtalálja egymást ember és tárgy.



A legszebb karácsonyi történeteket az élet írja

Beszélgetésünk végére a legkülönlegesebb karácsonyi történetet kérem tőlük. Csilla röviden csak annyit mond: mindegyik karácsonya szép volt, és önmagáért különleges. Andreának azonban van egy, amire máig szívesen emlékszik vissza:

– Frissen váltam el, boldog voltam, 23-án estig dolgoztam. Munka után a fenyővel és két teli táskával indultam haza. Akkorra már hatalmas, fehér hótakaró borította az utcákat. Megálltam, és felnéztem az égre. Ömlött rám a hó. Nem akartam mozdulni, borzongás futott át rajtam. Otthon a kilencéves fiammal feldíszítettük a mi kis fánkat. Kicsi is volt, görbe is, de a miénk. Kék-ezüst díszítést kapott, ami már csak azért is különös, mert nem szeretem ezt a színt, mert hidegséget sugároz. Ám akkor meleg volt, bensőséges a világ. Azóta sem volt olyan szép fánk, és olyan szép karácsonyunk. Ketten voltunk, mégsem voltam szomorú ettől. Nem tudom, mitől volt más, mint az összes többi. De éppen ezért különleges minden ünnep, mert valami megmagyarázhatatlan szépség lengi körül.

Hozzászólások

@

Küldés