Mikulás

Huszár Ágnes 2024.12.5. 1:53

December hatodikára esik a gyerekek egyik legkedveltebb ünnepe, a Mikulás-nap.

Ez a nap a katolikus egyházban Szent Miklós püspök emléknapja, amely 1560 és 1611 között kötelező egyházi ünnep volt. Szent Miklós a kis-ázsiai Myrában volt püspök, és a tengerészek, a kereskedők, a gyógyszerészek és a gyermekek védőszentjének tartották. Alakja és legendája Európában akkor vált ismertté, amikor ereklyéit 1087-ben Dél-Olaszországba vitték.

Miklós püspök tisztelt és kedvelt egyházi személy volt életében is, ugyanis a vagyonát a szegények és a nélkülöző gyermekek között osztotta szét. Egyszerű emberként élt, sokszor beszélgetett a híveivel, ismerte a helyzetüket, és számos alkalommal segítette őket nehéz sorsukban. A püspök alakjához számos legenda fűződik, amelyek közül a legismertebb történettel hozható összefüggésbe a Mikulás csomag ajándékozása. A történet szerint Szent Miklós a kolostor mellett élő, elszegényedett nemesember életét látva ajándékozott először titokban. A nemesnek három eladósorban lévő leánya volt, de nem tudta őket férjhez adni, mivel nem tudott számukra hozományt biztosítani. Egy este éppen arról beszélgettek, hogy melyik lány adja el magát rabszolgának, hogy testvérein segíthessen. Ezt meghallotta az arra sétáló Miklós püspök, és visszasietett a templomba, ahol egy marék aranypénzt keszkenőbe kötött, és bedobta azt a nemesember házának ablakán. A család azt hitte, hogy csoda történt. Egy év múlva egy újabb keszkenő aranyat dobott be valaki az ablakukon. A család nem látta, hogy ki lehetett a jótevő, kifutottak a házból, és egy piros ruhás férfit láttak elsietni a sötétben. Miklós püspök ugyanígy egy keszkenő aranyat dobott be a ház ablakán a harmadik évben, és így kitudódott, hogy a jótevő maga a püspök.

A Szent Miklósról szóló legendák arról is mesélnek, hogy a névnapjának előestéjén, december 5-én, a hideg idő beköszöntével, cukorkával és más édességgel ajándékozta meg a gyerekeket. Ezek a legendák a Kárpát-medencébe is eljutottak mind keleti, mind nyugati irányból, és a népi hagyomány is megemlékezett Szent Miklós ünnepéről. Emlékét helynevek, templomok is őrzik, és (tengerészek helyett) a magyar nyelvterületen a révészek, a vízimolnárok és halászok védőszentjeként is számon tartják őt.

A Mikulás-napi ajándékozás egy újabb keletű, városokból kiinduló szokás, amely valószínűleg a 19. században, cseh és osztrák hatásra alakult ki a magyar hagyományban. A szokás elterjedését az iparosodás is befolyásolta, habár a téli ünnepek ajándékozó lényeinek igen régi hagyománya (az orosz Fagyapó, a német Holle anyó, a francia Noel apó) is felismerhető a Mikulás-ünnepben. Az ajándékosztogató, piros kabátot és süveget viselő, mosolygós Mikulás már modernkori alaknak mondható, aki nagy részben elszakadt Szent Miklós alakjától. Ma a gyermekeknek gyakran a Lappföldön élő Mikulás, Santa Claus jut eszükbe december 6-án, aki nagyszakállú, kövérkés, és aki rénszarvasok által húzott szánon repül az égbolton. Ennek az alaknak a kedves mesebeliségét ismerték fel a 20. század írói (1939-ben Bob May írt először a Mikulás rénszarvasairól, a Rudolf, a piros orrú rénszarvas című könyvében) és filmkésztői. Ezzel párhuzamosan a tömegkultúra fokozatosan átalakította Miklós püspök alakjának képét, és a néphagyományból kiszorította a Mikulás-járást, a Mikulás-játékot.

A Mikulás-járás a magyar lakta területek északi részén volt elterjedt, amely részben a középkori diákok aprószentek-napi püspökválasztó játékával és a cseh, az osztrák Mikulás-ünnep szokásaival hozható összefüggésbe. A szokás szerint a Mikulás és kísérete (krampuszok, ördögök) betért a házakba, a fonókba, és vizsgáztatta, tréfás kérdésekkel gyóntatta a gyerekeket és lányokat. A krampuszok virgáccsal, láncokkal ijesztgették a gyerekeket, és aki nem tudott a kérdésekre válaszolni, azt bizony elvitte az ördög. Tréfás litánia is elhangozhatott a Mikulás-járás alkalmával, a lánccsörgetésnek pedig nemcsak ijesztgető, hanem a gonosz szellemeket elűző szerepe is volt.

A december 5-i alakoskodók közül a Mikulás az ügyes és jó gyerekeket megajándékozta a zsákjából almával, cukorral, dióval. A szokásnak ez a momentuma hozható összefüggésbe Szent Miklós jótékonykodó ajándékozásával. Ez a szokás terjedt el a magyar nyelvterületen is, és a 19. század második felétől Miklós püspök alakjához elsősorban a kipucolt cipőkbe és csizmákba rejtett édességek, ajándékok osztogatása kapcsolódik.