Valentin, Bálint, szerelem!


Póda Erzsébet  2007.2.13. 16:22

A Bálint-napot már a középkorban is számon tartották a magyar hiedelemvilágban.

Különböző tájjellegű szokások kötődnek hozzá. Ez a nap végül is már a tavaszt, a kikeletet, az újjászületést – és a szerelmet idézi.

Természetesen sok-sok babona is övezi ezt a napot. A hagyomány szerint az egész Bálint-nap (közismertebben Valentin-nap) nagyon régóta ünnep. Rómában például februárban ünnepelték a Lupercakiá-t (Luperca istennő a hitvese Faunusnak, az erdők, mezők, tüzek urának). Ezen az ünnepen az emberek a város egyik dombjánál találkoztak, állat- és kenyéráldozatot mutattak be istenüknek. Az áldozati állatok bőréből hasított szíjjal aztán a fiúk megcsapkodták a lányokat. Ugyanezen a napon Juno istennő tiszteletére faládába gyűjtötték a lányok neveit, melyeket aztán a fiúk kihúztak. Így ismerkedhettek meg egymással. S ha szerelem lett a dologból, következő éven akár össze is házasodhattak. Így vált ez a februári nap a szerelmesek ünnepévé. Később, pápai rendeletre – a Luperca ünnep helyett –, ez a nap Szent Valentin emléknapja lett. A keresztény világban is tovább elterjedt az eredeti, szerelemhez kapcsolódó szép szokás. Az angoloknál már a 15. században apró ajándékokat, versikéket küldtek egymásnak a fiatalok e napon. Franciaországban szív alakú dobozból húzták ki a fiúk a lányok neveit – és fordítva. A 19. században már Valentin-napi üdvözlőkártyát küldtek egymásnak – elsősorban a szerelmesek.

Nálunk az 1990-es évek után elevenítették fel újra ezt a szép szokást, amely elég hamar népszerűvé vált. Mint minden másnak, persze ennek is vannak kedvelői és ellenzői. Pedig nem újkeletű ünnep. Régen is megtartották, és nem dohogtak azon, kinek lesz haszna belőle. Mert őseink tudták: ünnepelni a legjobb dolog – a hétköznapok rohanását megszakítva, kicsit másképp gondolkodni, másként viselkedni, néhány percre felszabadulni, örülni.

A szerelmes üzenetek küldésének lehetősége ez a nap. Ne tétovázzunk, merjük kifejezni ebben a rohanó, elanyagiasodott világunkban érzéseinket! Ehhez nem kell drága ajándék: elég egy szál virág, egy pici csokiszív, egy üzenet, egy együtt elköltött ebéd- vagy vacsora, vagy néhány soros képeslap, egy telefonhívás, egy szál virág, apró figyelmesség, tréfás meglepetés, kedves ajándék a kedvesünknek, szeretteinknek – és máris szebbé, másabbá válik a napunk.

Hiszen nincs annál jobb, szívet melengetőbb dolog, mint tudni, hogy gondolnak ránk, fontosak vagyunk, szeretnek bennünket.

Foto: Mihály Krisztián



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2018.2.14.    9


Valentin-napi gyűrű

Nagy Csivre Katalin

Bárcsak Hufnágel Pistát választottam volna, sóhajt fel Mézgáné a rajzfilmben, durcásan leintve Gézát.

2014.2.14.   


Bálint-napi keringő

Faar Ida

Egy újabb ragyogó alkalom az ajándékozásra, a meghitt összebújásra, az élet csodájának éljenzésére.

2013.2.14.   


A szerelmesek ünnepe

Kiss Adrienn Éva

Ma van az a nap, amikor mindenki, aki szeret valakit, világgá kürtölheti.

2013.2.14.    6


A szerelem ideje

Nagy Csivre Katalin

Kőkemény fagyos mancsokkal kopogtatott be február hava házaink ajtaján.

2012.2.14.   


Nem kell, hogy értsd!

Csepy Enikő

Szerzőnk írásából megtudhatjuk, hogyan vélekednek fiatal férfiúink a szerelemről.

2012.2.13.   

A rovat további cikkei

A misztikus napforduló

Póda Erzsébet

A nyári napforduló éjszakáján bármi megtörténhet és minden kívánság teljesül...

2020.6.23.   


A húsvét ünnepe

Huszár Ágnes

Egy ideje a húsvéthoz kapcsolódó szokások a legtöbb családban elmaradtak, hiszen sokan inkább kirándulni mentek.

2020.4.9.    59


Regölés, farsangolás

Huszár Ágnes

A magyarság téli néphagyománya is rendkívül gazdag: ide tartozik a regölés, farsangolás érdekes szokása is

2020.1.14.    8


Az én karácsonyom

Póda Erzsébet

Úgy emlékszem, gyerekkoromban mindig derékig vagy nyakig érő hó hullott karácsony napján...

2019.12.23.    31


Karácsony

Kovács Márta

Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeimben: képek, hangok, illatok...

2019.12.22.    17


Mikulás

Huszár Ágnes

December hatodikára esik a gyerekek egyik legkedveltebb ünnepe, a Mikulás-nap.

2019.12.5.    34