Barolo, az üvegbe zárt költemény

Kottra Éva 2010.4.1. 5:44

Az ókori Görögök által gyökeret vert piemonti borkultúra hírét évszázadokon keresztül illusztris személyiségek dicsőítették.

Egyetlen királyi udvar éléskamrájából sem hiányozhatott a nebbiolo-ból készült fejedelmi Barolo, mely az egyik legjelentősebb értékű és minőségű olasz szőlőfajta a hosszú ideig érlelésre képes nemes borok világában. Nevét, úgy tűnik, a ködről kapta (nebbia = köd). Az érzékeny nebbiolo -- a piemonti szőlők királya -- különös módon kötődik Langhe és Monferrato márnás, meszes és gipszes talajához; legalább annyira mint a gazdag Cavour gróf, aki befolyásos politikus és statisztaként, szabadidejében szenvedélyes borosgazdaként is nagy lépteket tett. Az Európa-szerte elismert gróf vidéki kastélyát az előkelő nebbioloval ültette körül, ahol a mai napig folyik a bortermelés. Főként Langhe, lágy és színes dombvidéke az olasz borászat legértékesebb bölcsője, ahol minden domboldalat más-más gazda odaadóan dédelget. Az innen eredő, csodákra képes „szőlőlé” minden borkedvelőt magával ragad.

A valóságos önológiai vagyon a legelőnyösebb fekvésű napsütötte hegyoldalak kiváltságos lakója, mégis, a talaj különböző jellege által sok kis szőlőbirtokra (cru) osztódik, melyet a langhi földműves „sorí”-nak nevez. Itt minden sorínak megvan a maga „brikkoja” (ibrike), vagyis minden kis zóna, minden domboldal, kissé eltérő de „mindig” valóban elbűvölő bort ad.

A különböző szempontból vitathatatlan vörösbor 1981. január 22-én, elsőként lépett a legmagasabb minőségi osztályú -DOCG- borok kategóriájába. Teljessége lehetővé teszi, hogy nagy megelégedéssel élvezhessük a nemes kivonat jellegzetességét, főként, ha a Langhe alá tartozó helvéci és a tortoni talajból származik. Az elsőből erős, telt, tanninban gazdag, hosszú életű, presztízs bort von ki a gazda, míg a második tüzes, kiváló aromájú, bársonyos, elegáns, gyorsabban érlődő, viszont valamivel rövidebb életű bort ajándékoz.

Gyönyörű gránátvörösből narancssárgába hajló színe, hosszú ideig, hordóban való érlelésre utal. Illatát intenzív málna, erdei szamóca, vörös rózsa jellemzi, melyet a hosszabb érlelés után, még nedves talaj, szárított gomba, vanília és csokoládéra utaló illatokkal bővít; ebből a termelőtájat idéző „fehér”, azaz a legízletesebb szarvasgomba jellegzetes illata sem maradhat ki. Amikor a kehelyből érkező bársonyosan simogató ital hosszú, tartós zamata és csodálatos harmóniája magával ragad, biztosan jól választottunk akkor is, ha nem egy méregdrága, különleges évjáratú palackot vettük le az enotéka polcáról.

A tanninban gazdag fiatal barolot legkevesebb 38 hónapig érlelik; az óriási hordókban való pihenés után vonzó, harmonikus, kiegyensúlyozott borrá válik. A legalább 62 hónapon át érlelődő „Riserva”, igazán kiemelkedő, feledhetetlen élményben részesíti a borok szerelmesét; majdnem, mint a szédítő árú 1990, 1996, 1999 és 2001-es évjáratok, melyek egyetlen igazi gyűjtő (lakatra zárt) pincéjéből sem hiányozhatnak.

Juliette Falletti bájos márkinőnek köszönhetően a lombardiai Sforza herceg, V.Károly és a savoyi hercegek a „piemonti óriásvörösek atyjával” öblíthették le a királyi falatokat. Ma az egyszerűbb ember asztalán is csodálatra méltó házasságot köthet az albai fehér szarvasgombával díszített vesepecsenyével, vad húsokkal, barolóban párolt marhahússal, valamint az érett piemonti Castelmagno sajttal.

A tradíció kedvelő piemontiak az elmaradhatatlan „Tajarin al tartufot”, a 30 tojássárgájából (!) és egy kiló lisztből készült házi metélttésztát fogyasztják, melyet olvasztott vajjal öntenek nyakon, aztán frissen törött fekete bossal és az „illatos” albai szarvasgombával ízesítenek, vagy az ugyanúgy tipikus „Riso al Barolo”-t, ez egy liter baroloban főtt piemonti „carnaroli” rizs, frissen reszelt parmezánnal díszítve. Végül, hogy édesen zárjam az oldaltt, barolóból készült chinalikőrt és ropogós pralinét ajánlok.

Eva Kottrova

Foto: Ente Turismo Alba-Bra-Langhe-Roero