Csemetéink csemegéi (1)


Faar Ida  2013.10.5. 5:45

Könnyen elkészíthető változatos és finom ételek - gyermekeink egészsége érdekében.

Mi is voltunk gyerekek. Gyerekek, akik csillogó szemekkel vártuk szüleink hazaérkezését, nagyszüleink látogatását, a családi összejöveteleket, az ünnepnapokat. Gyerekek, akik izgatott remegéssel kutattunk a „tiltott” helyeken, a levetett kabátok zsebeiben, a táskák ismeretlen kincseket rejtő szegleteiben azért, hogy rátaláljunk bármire, ami édes és finom. Lehetett az bármi: savanyú cukorka, csokiszelet, mogyorós tábla, drazsé, selyemcukor, bocskorszíj, vagy nyalóka. Lelki szemeink előtt egy egész édességbolt víziója lebegett, és ünnepnapnak számított, ha valóban eredménnyel járt kutatómunkánk.

Manapság már – sajnos – az étkezési kultúra részévé vált, hogy napi szinten kielégítsük önmagunk és gyermekeink édesség utáni vágyát. Ami önmagában nem is lenne baj, ha mindezt mértékkel tennénk. Heti 1-2 kis szelet sütemény, vagy napi 1 kiskocka csokoládé bocsánatos bűn lenne, ha egyébként egészségesen étkezünk, és eleget mozgunk. A gyerekek szervezetének szüksége van megfelelő arányban mindhárom tápanyagra – így a szénhidrátra is. Csak az nem mindegy, hogy az amúgy „üres kalóriának” nevezett egyszerű cukrok mennyiségét milyen mértékben hagyjuk eluralkodni, amikor részükre édességeket adunk. Mert a boltokban kapható pudingok, csokoládék, cukorkák, üdítők, szörpök, gofrik, hamburgerek, chipsek – és még sorolhatnám, mi minden csábítja nap, mint nap nassolásra őket – amellett, hogy rengeteg natív cukrot tartalmaznak, még színezékekkel, tartósítószerekkel, adalékanyagokkal is bombázzák az egyébként is betegségekre fogékony kicsik anyagcseréjét, emésztőszerveit, immunrendszerét. (Gondoljunk bele: hány allergiás gyerek van az ismeretségi körünkben!)

A mostantól induló Csemetéink csemegéi című sorozatomban szeretnék olyan házilag is elkészíthető (s így garantáltan idegenanyag-mentes) ételeket, süteményeket, desszerteket bemutatni, amelyek amellett, hogy finomak, egészségesebbek is bolti társaiknál. Tudom, rohanó mindennapjainkban sok energiát elvesz az erőnkből a főzés, de semmivel sem összehasonlítható érzés, amikor abban a biztos tudatban élvezhetjük csemetéink örömét, hogy mindent megtettünk egészséges fejlődésükért.



I. rész

Ízlésformálás


Szokásaink gyermekkorban alakulnak ki, s ha ezek helytelenek, akkor egész életünket megbélyegezhetik. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a szülő mennyire következetes, amikor gyermekei ízlését alakítja. Az egészséges táplálkozásra és életmódra nevelés már egészen kicsi kortól el kell, hogy kezdődjön. Tudatosan törekedni kell arra, hogy a gyerekek minden természetes élelmiszer-alapanyaggal megismerkedjenek, koruknak megfelelő mennyiségű és összetételű ételeket egyenek, és minden alapízt egyformán szeressenek. Persze ehhez az kell, hogy a szülő is hajlandó legyen új ízeket kipróbálni, változatosan főzni – és nem a saját ízléséből kiindulva háttérbe szorítani bizonyos ételféleségeket csak azért, mert ő azt nem szereti.

Fontos, hogy az étkezésnek meglegyen a maga ritmusa és szokásrendje, azaz el kell érni, hogy viszonylag azonos időpontban étkezzünk, és akkor csak és kizárólag az evésre fókuszáljunk.(Nagyon hamar rosszevővé válhat a kicsi, ha folyamatosan eltereli valami a figyelmét az evésről.) A helyes tápanyagbevitelről, a vitaminok és ásványi anyagok jelentőségéről, a helyes étkezési kultúra kialakításáról bővebben olvashat majd a Csemetéink csemegéi sorozat későbbi cikkeiben is.

Kis kertészek töltött zsemléje
(4 adag)

Miért jó?

Mert van benne friss zöldség, teljes kiőrlésű gabona, olívaolaj, és fehérje.


Hozzávalók: személyenként 1 db zsemle (lehetőleg korpás, vagy teljes kiőrlésű), 1 db nagyobb kígyóuborka, 4 db paradicsom, 1 nagy paprika (semmiképp se legyen csípős), 1 fej vöröshagyma – szezonban 3 db újhagyma, 3 keményre főtt tojás, 25 dkg sonka, 1 evőkanál ecet, 2 evőkanál olívaolaj, 1 gerezd fokhagyma, só, pici őrölt kömény

A zsemlék tetejét óvatosan vágjuk le, s a belsejüket kaparjuk ki úgy, hogy a héjuk mellett kb. 2 centiméter belső maradjon. A zöldségeket mossuk meg, szeleteljük kisebb kockákra. Egy paradicsomot, negyed uborkát, pici vöröshagymát turmixoljunk össze az olajjal, a zsemlebéllel, fokhagymával, fűszerekkel – amíg sűrű krémet nem kapunk. A megmaradt zöldségkockákat keverjük össze a szintén apró kockára szelt sonkával, és egyenlően osszuk el a zsemlék belsejében. Locsoljuk meg a szósszal. Végül díszítsük a nagyobb darabokra felszelt főtt tojással. Köretként adhatunk hozzá salátát, vagy hideg omlettet.


Almás-túrós kehely
(4 adag)

Miért jó?

Mert van benne gyümölcs, zabpehely, és fehérje és szénhidrát,és egyszerű elkészíteni.


Hozzávalók: 2 közepes alma, 3 evőkanál citromlé, 4 evőkanál barna cukor, 4 evőkanál zabpehely (natúr), 40 dkg krémtúró (natúr), fahéj, alufólia, pici zsiradék

Egy fél almát félreteszünk – a végén cikkekre vágva díszítésnek használjuk. A többit apró kockára vágjuk citromlével meglocsoljuk megpároljuk – kihűtjük. Közben serpenyőben 2 evőkanál cukrot karamellizálunk, beletesszük a zabpelyhet, és folyamatosan keverve aranysárgára pirítjuk, majd az előre bezsírozott alufóliára kenve hagyjuk kihűlni. A krémtúrót a maradék cukorral elkeverjük, fahéjjal ízesítjük, beleforgatjuk a párolt almakockákat, és a kelyhekben szétosztjuk. Az időközben megszilárdult zabpelyhet széttördeljük, a kelyhek tetején szétosztjuk, és a félretett almacikkekkel díszítve tálaljuk.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A sokoldalú málna

Faar Ida

A málna a legfinomabb gyümölcsök egyike. Fogyasztható nyersen, de kiváló desszertalap is. (Receptekkel.)

2023.8.15.    2


Ki nem hagyható zöldségek

Faar Ida

Paprika, paradicsom – ha gyermekünk nyersen nem szereti, kínáljuk neki ételek hozzávalóiként.

2023.8.1.   


Barátkozzunk meg a padlizsánnal!

Faar Ida

Törökparadicsom vagy tojásgyümölcs néven is ismerhetjük ezt az egyik legfinomabb zöldségfélét. (Receptekkel)

2023.7.25.   


A nyár illata

Faar Ida

A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)

2023.7.10.    9


Nemcsak a tengerészek kedvence

Faar Ida

A spenót az egyik legegészségesebb kerti zöldségféle. Ha jól készítjük, nagyon finom! (Receptekkel)

2023.6.1.   


Csodálatos gyümölcsünk: az alma

Faar Ida

Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)

2023.1.20.    13

A rovat további cikkei

Sütik váratlan vendégeknek

Jády Mónika

Ha már nincs annyi időnk, hogy szárazsüteményt gyúrjunk-sodorjunk-szaggassunk...

2023.8.2.   


A mozzarella „árnyalatai"

A mozzarella Olaszországból indult hódító útjára, mára a világ minden pontján kedvelt alapanyag, az otthoni és az éttermi konyhákon egyaránt.

2023.7.23.   


Hűsítő nyári finomságok

Faar Ida

Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.

2023.7.14.    12


Nyári kerti parti

Faar Ida

Nincs jobb annál, mint amikor egy dolgos hét után a megfáradt ember családi-baráti körben tölti el a pihenésre szánt hétvégét. (Receptekkel)

2023.7.7.    16


Répatorta

Oriskó Erzsébet

Most próbálkozzunk meg ezzel az egyszerű, de finom recepttel.

2023.2.1.   


Csicsókakrémleves

Konkoly Zoltán

Csicsókakrémleves füstölt túróval és chipsszel.

2023.1.20.