Farsangi hétvégi menü
Paradicsomleves, szalonnás rakott hús és finom farsangi fánk.
Paradicsomleves
Hozzávalók: 1 közepes paradicsompüré konzerv (vagy egy üveg házi befőzésű sűrű paradicsomlé), egy pici fej hagyma, egy evőkanál liszt, olaj, só, cukor, bazsalikom, reszelt citromhéj, tetszés szerinti száraztészta.
Az olajból és a lisztből rántást készítünk úgy, hogy beletesszük a nagyon apróra vágott pici fej hagymát is, felöntjük vízzel elkevert paradicsompürével, majd kevergetjük, s még öntünk hozzá vizet, aszerint, milyen sűrűségű levest szeretünk. Jó, ha a paradicsomleves inkább krémszerű, mint híg. Mikor forrni kezd, hozzáadjuk a szárított tésztát (a legjobb a betűtészta). Ízesítjük: sózzuk, cukrot adunk hozzá, beleszórjuk fél citrom reszelt héját és beledörzsöljük a bazsalikomlevelet. Végül újra felforraljuk, és már kész is.
Szalonnás rakott hús
Tetszés szerinti mennyiségű szelet húst (sertéscomb vagy -karaj) veszünk, és egy kicsit kiklopfoljuk. Ugyanannyi szelet füstölt szalonnára, valamint egy nagy fej karikára szeletelt lilahagymára van szükségünk. Egy jénai (vagy római) tál aljára rakjuk a szalonnát, majd erre a hússzeleteket, melyeket megszórunk egy pici sóval, borssal, őrölt kakukkfűvel, őrölt rozmaringgal és őrölt köménymaggal. A sütőtálat alufóliával is betakarjuk, rátesszük a tál felső részét, és a sütőbe tesszük. Kb. másfél-két óráig sütjük 180 Celsius fokon.
Krumplipürével vagy főtt krumplival és ízlés szerint savanyúsággal, salátával kínáljuk.
Finom fánk
Hozzávalók: 60 dkg finomliszt, egy csomag (4,2 dkg) élesztő, kb. 2,5 dl langyos tej, 4 ek. cukor, 4 tojássárgája, fél dl rum, egy csipet só, egy darab narancs vagy citrom reszelt héja, kb. 8 dkg olvasztott vaj
Egy deci langyos tejbe egy kiskanál cukrot teszünk és ebben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet egy nagyobb tálba szitáljuk, s a közepébe készítünk egy kis mélyedést. Beletesszük a cukrot, a csipet sót, a tojások sárgáját, a rumot és a narancs vagy citrom reszelt héját, a maradék tejet, végül a felfuttatott élesztőt. Kézzel vagy robotgépben bedagasztjuk a tésztát, úgy hogy lágy és hólyagos legyen. Amikor elválik az edény falától, adjuk hozzá az olvasztott vajat is. Alaposan dolgozzuk ki, majd kelesztőtálban hagyjuk a duplájára kelni.
Miután megkelt, lisztezett deszkára borítjuk és kézzel körülbelül ujjnyi vastagra lapogatjuk. Fánkszaggatóval vagy egy pohárral kiszaggatjuk. A kimaradt széleket is összegyúrjuk, és azokat is újra kiszaggatjuk. A fánkokat takarjuk le egy ruhával, és hagyjuk, hogy ismét megkeljenek (kb. 30 perc).
Egy lábasba tegyünk olajat vagy zsírt, bőven, és jól melegítsük fel (de ne legyen túl forró). Egyszerre csak annyi fánkot tegyünk az olajba, hogy jól elférjenek, mert sütés közben is dagadni fognak. A nyers fánkok közepébe nyomjunk az ujjunkkal egy lyukat, majd ezzel a lyukas felével lefelé tegyük az olajba. Azonnal takarjuk le fedővel, és süssük kábé másfél percig. Ezután levesszük a fedőt, a fánkokat megfordítjuk, és most már fedő nélkül sütjük ismét másfél percig.
Az aranybarnára sült fánkokat konyhai papírtörlőre szedjük, és tálaláskor meghintjük porcukorral. Finom házi sárgabaracklekvárral kínáljuk, amibe keverhetünk egy kis rumot is.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Nincs farsang fánk nélkül
A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)
2025.1.19. 1 20
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2025.1.19. 13
Szilveszter éjjelére
A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)
2024.12.30. 5
Szilveszterezzünk!
A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.
2024.12.30. 1 16
Tippek a vitamindús ünnepi menühöz
A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!
2024.12.16.
Novemberi örömök
November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!
2024.11.5. 21
Alma, a csodálatos
Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)
2024.10.20. 35
Grillpartira
Mivel elérkezett a grillezős-sütögetős, laza kerti partik időszaka, az alábbiakban ötleteket kínálunk a grillezéshez.
2024.8.2. 1 5
Hűsítő nyári finomságok
Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.
2024.7.19. 12
A nyár illata
A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)
2024.7.1. 9