Reggeli amerikai módra

Orbán Viktória 2008.10.23. 7:59

Egyéves floridai tartózkodásom alatt vált kedvenc reggelimmé a bagel.

Sajnos, Magyarországon nem kapható ez a finom péksütemény – bár szerencsére van helyette rengeteg másféle finomság, ami viszont az USA-ban nincs. Mindezek ellenére, egy idő után hiányzott nekem a bagel íze. Nincs rá megfelelő magyar szó, egyszerűen csak édes süteménynek fordítják, pedig ez nem is süti és sokszor még csak nem is édes.

Mivel Magyarországon nincs bagel – illetve hallottam, hogy Budapesten lehet venni egy kis bárban –, így kénytelen voltam nekiállni és sütni magamnak. Ez nem probléma, mivel szeretek sütögetni, meg új dolgokat kipróbálni a konyhában.

De mi is az a bagel? Nos, ez az a gyűrű alakú fánk alakú péksütemény, amit az amerikai filmekben oly gyakran láthatunk. Élesztős tésztából készült, fánkszerű péktermék, amely lehet akár édes, akár sós. Érdekessége, hogy az egyetlen tésztaféle, amit forrásban lévő vízbe tesznek, mielőtt megsütik. Ez adja a jellegzetes állagát (kicsit tömör, kemény tészta – ezért is jó inkább pirítva fogyasztani) és fényes felszínét.

A legenda szerint 1863-ban egy bécsi zsidó pék, köszönetet szeretett volna mondani a lengyel királynak, amiért megóvta vidéki rokonait a török betolakodóktól. Ekkor készítette el az első bagelt, speciális kengyelvas alakú formában (utalva ezzel a király kedvenc időtöltésére). A bagel egyre nagyobb népszerűségnek örvendett Lengyelországban, és később hivatalosan ajándékká szentesítették a szülő nőknek. Az anyák tápláló, fogzást segítő gyűrűkként adták a csecsemőknek, amit ők könnyen meg tudtak fogni kezecskéikkel. Ez a szokás még mindig él Lengyelországban.

Végülis a bagel Oroszországban kötött ki, ahol bubliki néven terjed el, és szalagra fűzve árulták. Mint minden más gyűrű alakú dologról, a bagelről is azt tartották, hogy szerencsét hoz, és mágikus erővel bír. Állítólag még meg is énekelték.

Na, de hogy jön a képbe Amerika?

Amikor a kelet-európai zsidó bevándorlók, a századforduló idején megérkeztek Észak-Amerikába, magukkal hozták a bagelt is. Sokan Kanadában telepedtek le, és a pompás péksütemény lassan nagy hírnevet hozott tett szert Torontó és Montreal számára. Az amerikai „bagel-ipart” hivatalosan 1910 és 1915 között alapították meg New Yorkban. Ez az exkluzív csoport 300 iparosból állt, akiknek vérében volt a bagelsütés minden fortélya. Az üzletet és a tudást csak a fiaiknak adták tovább. Abban az időben valószínűleg könnyebb volt bekerülni az orvosi egyetemre, mint tanoncnak a 36 New York-i és New Jerseyi bagel-üzletek egyikébe – tartja a mondás.

A bagelkészítő mesterek fiai hónapokig tanulták a bagelkészítés fortélyait és a kereskedelmet. Általában fizetésként az elkészült bagelekből kaptak, és négyfős csoportokban dolgoztak. Kettő készítette a bageleket, egy sütötte, egy pedig – az „üstösember” a bagelek leforrázásáért volt felelős. A kész bageleket dobozokba rakták - egy dobozban általában 64 darab bagel volt – és 19 centért árulták őket. Nem volt szokatlan, hogy egy csapat 100 dobozzal is készített egy éjszaka alatt!

A bagelek egyre inkább népszerűbbé váltak és már az államhatárokon túl is nagy volt rá a kereslet. Az 1950-60-as években a New York-i és a New Jersey-i pékek elkezdtek az ország más pontjai felé terjeszkedni. Állítólag egy ilyen veteránnak számító pék, aki akkoriban nyitott üzlet Washington D.C. külvárosában, tehát 1966-ban, emlékszik még arra, amikor az igen szkeptikus főbérlője idegesen kérdezte tőle, hogy : „Mégis ki fizetne 7 centet ezért?”

Nos, azóta igencsak megváltoztak a bagelárak, de még mindig ugyanolyan – ha nem nagyobb – népszerűségnek örvend a bagel, mint akkor. Azóta még számos variációban jelent meg a piacon, mint például szezámmagos, sajtos, fahéjas, hagymás, áfonyás, mákos, kakaós...

(Folytatjuk)