Vörösboros pulykagulyás


Bíró Szabolcs  2009.9.27. 9:01

Bátran meglephetjük vele vendégeinket!

Hozzávalók (egy 8-9 literes fazékba): 1 kg pulykacomb, 4-5 dl vörösbor, 3-4 dl víz, 4-5 nagyobb fej hagyma, 6-8 szelet füstölt szalonna, egy rúd kolbász, 5-6 fej krumpli, 2 darab nagyobb paprika, 3-4 nagyobb szem paradicsom, só, őrölt bors, őrölt csemegepaprika, 1-2 gerezd fokhagyma

Elkészítése: Különleges gulyásunk elkészítését a hozzávalók felszeletelésével kezdjük. A pulykacombot, a szalonnát és a krumplit kockákra vágjuk, a hagymát és a paprikát a lehető legkisebb szeletekre aprítjuk, a paradicsomot nyolcadokra szeljük, a kolbászt pedig vékonyan felkarikázzuk.

A fazékba először a felaprított hagymát és a szalonnát szórjuk be, majd ha ezek kicsit megkapódtak, ill. üvegesedni kezdtek, jöhet a kolbász és egy kiskanálnyi őrölt csemegepaprika. Míg mindez szépen összeáll, fokhagymanyomóval hozzáadhatunk 1-2 (esetleg 3) gerezd fokhagymát, amit jó alaposan összekeverünk az alappal. Végül a paprikát és a paradicsomot adjuk hozzá, és addig kevergetjük, míg teljesen meg nem puhul, össze nem rottyan.

Ha úgy érezzük, hogy már megfelelő az alap, hozzáadhatjuk a felkockázott pulykacombot, esetleg egy kevés vizet (egyelőre legfeljebb egy decit), egyetlen kiskanál sót (ezzel különösen vigyázzunk, mert az alap eleve erősen fűszerezett hozzávalókból készült!), még egy kiskanálnyi őrölt paprikát, majd az egészet jó alaposan keverjük össze. Ha odafigyelünk, kb. negyed óra elteltével megkapódik kicsit a pulykacomb, és az alap sem ég oda. Ekkor hozzáadhatjuk a maradék vizet és a vörösbort, és megbolondíthatjuk az egészet egy kis őrölt borssal. Ismét jó alaposan keverjük össze az ételt, majd fedjük le, és főzzük nagyjából 30 percig.

Fél óra elteltével ellenőrizzük a gulyást, és ha az ízek már eléggé összeálltak, illetve amikor a hús már kellően megpuhult, hozzáadhatjuk a felkockázott krumplit is. Igény esetén (ha esetleg túl sok főtt el a vízből) öntsünk hozzá még egy kis vizet és bort, nagyjából 3:2 arányban. Ha mindent jól csináltunk, újabb 30 perc elteltével kész is a gulyásunk. Tálalás előtt még egyszer alaposan keverjük fel, és hagyjuk állni, hiszen a jó gulyás olyan, akár a bepácolt hús: bizonyos idő elteltével az ízek még jobban összeállnak, és az egész sokkal finomabbá válik, mintha azonnal tálalnánk.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Tippek a vitamindús ünnepi menühöz

A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!

2024.12.16.   


Jóság szelet

Csikmák Mónika

Ebben az időszakban elkel egy kis jóság... és egy nagy adag finomság.

2024.12.6.   


Novemberi örömök

Póda Erzsébet

November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!

2024.11.5.    21


Alma, a csodálatos

Faar Ida

Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)

2024.10.20.    35


Grillpartira

Bindics Imre

Mivel elérkezett a grillezős-sütögetős, laza kerti partik időszaka, az alábbiakban ötleteket kínálunk a grillezéshez.

2024.8.2.  1    5


Hűsítő nyári finomságok

Faar Ida

Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.

2024.7.19.    12


A nyár illata

Faar Ida

A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)

2024.7.1.    9


A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2024.4.9.    25


Kulináris segédek

Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.

2024.3.4.   


Saláták

Faar Ida

Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)

2024.2.22.    18


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2024.1.11.    13


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2024.1.10.    13