Játszani jó!


Jády Mónika  2008.1.10. 8:38

A játék a gyerek legfontosabb fejlesztő tevékenysége.

A kisgyermek játszás közben fedezi fel környezetét, ezen keresztül ismeri meg a világot, valamint önmaga lehetőségeit és korlátait.

A pszichológia több játékszakaszt különböztet meg. Az első a funkcionális játék, amely a pici ismeretszerzését szolgálja. Ezt követi a mozgásos játék időszaka, amikor a gyerek járni és beszélni kezd. Nagyon fontos ilyenkor a (mozgással is összekapcsolható) ritmusos mondókák ismételgetése, ugyanis az ismétlés biztonságot, rutint ad. A pici babának biztonságos, kellemes tapintású játékok kellenek. Ne legyenek fülsértő hangúak, rikító színűek (legjobbak az alapszínek). Amikor a gyerek már járni tud, jöhetnek a mozgásügyesítők – bicikli, roller, labda.

Az apróság lassan bekerül a közösségbe, és megtanulja azt, hogy alkalmazkodni kell. Ekkor a szerepjátékok kerülnek előtérbe – ezekben a gyerek összegzi, eljátssza és mélyíti a világról szerzett tapasztalatait. A szerepjátékokhoz – boltos, postás, fodrász, orvos stb. – a mindennapi használati eszközök kicsinyített másait lehet kapni: például kávéskészletet, kis sodrófát, vasalót, orvosi táskát. (Az első, kőkorszakból fennmaradt játékok is ilyen jellegűek voltak: a munka- és harci eszközök kisméretű utánzatai.) Minden korcsoportnál nagyon lényeges a szabad játék – a gyerek azzal és úgy játszhasson, ahogyan ő szeretne, vagyis a saját ütemében haladva ismerhesse meg a világot, dolgozhassa fel az őt ért élményeket.

A játék olyan legyen, hogy sok mindent lehessen vele eljátszani. Ösztönözze a gyereket, ragadja meg a fantáziáját. Egy jó játék – az olvasott mesékhez hasonlóan – belső képeket indít el, és ezek a belső képek fejlesztenek igazán. Nagyszerű „játszótársak” a bábok, lehet velük mesélni, „szerepjátszani”.

A szabályokkal megkötött társasjátékokat 9-10 éves kortól ajánlják. Ezeken keresztül fokozatosan megtanulja a gyerek elfogadni, hogy nem lehet mindig ő a győztes. A játékoknak a készségfejlesztésben is szerepük van. Rendkívül fontos a finommotorika fejlesztése (hogy a gyerek képes legyen az ujjával manipulálni, rajzolni). Kiválóak a formaegyeztető játékok, mikádók, memóriajátékok, labirintusok, építőjátékok… Az egyensúly ügyesítésére szolgáló hinták, deszkák, speciális labdák, trambulin is jó szolgálatot tesznek. Az egyensúlyérzék és a mozgás fejlesztése nem elhanyagolható, mivel a mozgás-és beszédkészség kialakulása összefügg egymással. A szakemberek megfigyelték, hogy a nehézkesen mozgóknak általában beszédhibájuk is van.

A játékra is tanítani kell a gyerekeket! Egyedül az a gyerek tud játszani – úgy 3-4 éves kora körül –, akivel előzőleg a szülei, nagyobb testvérei már játszottak. Az lenne az ideális, ha a szülő találna időt arra, hogy együtt játsszon a gyermekével. A gyerekek nagyon szeretnek a felnőttekkel játszani, még akkor is, ha van testvérük. A boltokban kapható játékokon kívül a gyereknek magára a játszásra és az alkotásra is szüksége lenne. Saját kezűleg is lehet játékot készíteni – például tobozból vagy gesztenyéből állatkákat, kartonból babaházat vagy akár gyerekekre méretezett házikót és így tovább. A játékhoz (népi-, hangutánzásos játék) nem is mindig kellenek eszközök.

A játék még iskoláskorban is rendkívül fontos – fejleszt, és egyben a külső és belső élmények, sőt a fáradtság feldolgozási módja is.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Játékok nemek szerint (2)

Jády Mónika

Gondolta volna, hogy régen a fiúk színe volt a rózsaszín? A piros férfias volt: a vér, a harc, a szenvedély színe. A világoskék viszont Szűz Máriához kötődött, és ezzel a nőkhöz.

2015.2.11.    12


Játékok nemek szerint (1)

Jády Mónika

Napjainkban nagyobb a gyermekjátékok terén a nemek szerinti megkülönböztetés, mint ötven évvel ezelőtt, derült ki egy nemrégiben végzett felmérésből.

2015.2.3.    19


A kis feminista

Kulcsár Tímea Ágnes

Miért kell különbséget tenni lányos és fiús játékok között? Miért ne lehetnének csak játékok?

2014.11.27.    17


Játszani jó

Nagy Erika

Néha nem könnyű feladat a felnőtt számára, hogy játsszon a gyerekkel, pedig nem kell más, csak beleélni magunkat a játék szenvedélyébe.

2007.2.11.  2    1

A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.