A feminizmus története II.
Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.
Mary Wollstonecraft ír származású angol írónő, fordító, filozófus már 1786-ban foglalkozott a lányok oktatásának kérdésével (Thoughts on the Education of Daughters). Neve viszont csak valamivel később, a francia forradalom idején vált ismertté.
A franciaországi események az arisztokrácia körében erős ellenérzést váltottak ki. A forradalom támogatóit veszélyesnek ítélték meg, és támadást intéztek ellenük. Az első jelentős kritika szerzője Edmund Burke – erre reagált Mary Wollstonecraft „Emberi jogok védelme” (A Vindication of the Rights of Man) című írásában, amelyben kiáll a forradalom és annak elvei mellett. (Csak ezután nem sokkal íródott a klasszikusnak tartott „Az ember jogai” (The Rights of Man), Thomas Paine tollából.)
Mary Wollstonecraft fő műve, a „Nők jogainak védelme” (A Vindication of the Rights of Woman) 1792-ben jelent meg. (Ebben az évben Franciaországba költözött, és három évig Párizsban élt.) Könyvét a Konvent tagjainak ajánlotta, valamint a későbbi külügyminiszternek, Charles Maurice de Talleyrand-Périgoldnak, aki azt fejtegette egyik publikációjában, hogy a nők számára elegendő a házimunkák elvégzésére irányuló képzés.
Wollstonecraft rámutatott, hogy a nemek közötti jellembeli különbségek a társadalomban uralkodó szabályokra vezethetők vissza. A nő azért tűnik butának, és köti le idejét ostoba tevékenységekkel, túlzásba vitt szépítkezéssel, mert oktatásban nem részesül, így ilyenné fejlődik a jelleme. A nőnek élete legalább első húsz évére elég, ha szép, és megtanulja a női praktikákat, gyengének, védelemre szorulónak mutatkozik a férfiak előtt. Kifejti, hogy megfelelő iskolázással a nők öntudatra ébrednének és szellemi teljesítőképességüket ki tudnák használni. Azzal is argumentál a nő iskoláztatása mellett, hogy az előnyére válik a gyermeknevelés és a házasság során: férjének nem csupán felesége, hanem szellemi partnere is lesz.
A könyvet szinte azonnal lefordították franciára, és írója nevét ismertté tette nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is. Wollstonecraft későbbi férje, William Godwin irodalmár így vélekedett az írásról: „...Mary ezzel nőtársainak fontosabb szolgálatot tett, mint az összes többi író és írónő, aki valaha is tollat ragadott az elnyomottak és hátrányos helyzetűek nevében. A „Nők jogainak védelme” mérföldkőnek számít a nők jogaiért folytatott harcban, a feminista szakirodalom egyik alapműve.
(Folytatjuk)
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A feminizmus története IV.
A nők szerepét nagyban befolyásolja a média, a reklámok és ezzel együtt a fogyasztóipar. (Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.)
2015.5.25. 8
A feminizmus története III.
Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.
2015.4.24. 5
A feminizmus története I.
A Nemzetközi Nőnap eredeti célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.
2015.3.7. 13
A rovat további cikkei
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9
Nincs felmentés
A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!
2022.4.2. 11
Holtomiglan-holtodiglan
A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.
2022.3.25.
Női kategóriáink
Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.
2021.2.26. 26
Egyedül
Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”
2020.10.17. 17
Független
A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.
2020.6.27.
És mivel folytatódik? (2)
A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.
2020.5.8. 9
Az esküvővel kezdődik (1)
A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.
2020.4.26. 10